Gerendás Péter

Zenei irányzat: Acoustic
Albumok: 5 db
Címkék: Keressük!
Megtekintve: Ma 8, összesen 1057 alkalommal

Bemutatás:

Gerendás Péter (Budapest 1956. április 13.) Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, előadóművész, szövegíró. 9 gyermek (5 fiú, 4 lány) édesapja.

Biográfia:

Tanulmányait a Deák téri Általános Iskolában kezdte, majd a Faipari Szakközépiskolában folytatta. Érettségi után rövid ideig a Déryné színházban színészkedett, majd belépett a dél-amerikai népzenét játszó Los Pachungos együttesbe. Közben felvették a Konzervatórium jazz-ének szakára, ahol 1979-ben végzett.

1976-ban megalakítja saját együttesét Láma néven. Ez az együttes szép szakmai és közönségsikereket ért el, az egész országot bejárták. Az LGT-vel és Zoránnal is sokat turnéztak. Gerendás közreműködött az LGT angliai '83-as koncertkörútján is. Ezután egy hosszabb norvégiai zenélés következett egy Oxygen nevű zenekarban.

1987-ben tért vissza, és '88-ban megnyerte a Magyar Televízióban megrendezett Magyar dalok versenyét Hóból vagyok című dalával. Írt dalokat Zoránnak, Koncz Zsuzsának, majd később egy teljes lemezt Friderikának.

Forrás: Wikipédia

Tagok:

Gerendás Péter

szövegíró

Gerendás Péter dalszövegek:

Nézd, Hogy Lángol az Ég

908

A fahéjszagú ebéd

A fahéjszagú ebéd

Adeus Ayrton (Búcsú Sennától)

Apám képeskönyve

Átölel a múlt hun video

Az Utolsó Nyaralás Apámmal

Barbara

Barbara

Békeidőben

Betűk a porban

C'est la vie video

Chanson a Párisi Szépasszonyokról

Chicagói Bróker-blues

Copacabana, Ipenema banana

Családregény

Ébressz fel

Egy igazi kék

Elkésett karnevál video

Elszállnék a széllel

Eltüntetett Ország

Epilógus

Epilógus

Ezeregy éj

Ezerkilencszázötvenhat, te Csillag

Gyerekkori kalandok

Harctéri fénykép

Hetedik ecloga

Hitetelen árnyék

Holdnővér, napfivér

Hová tünt

Így élnek ők ketten

Így élnek ők ketten

Így jöttél

Játssz!

John Doe Beszél

Kasba

Kedvesem

Keserű méz hun

Két hónap a nagy folyón

Két nő vár

Kínai Vers: A Rózsabárka

Kinn a parton

Koldusdal

Legendák asszonya

Lépcsőház

Lépcsőház

Magyar hajnal

Maradj velem

Marrakech

Másképp szeretnél

Meditáció

Mindig lesz egy dal

Most is tiszta vagy te még video

Négy nap volt

Négy nap volt

Nehéz idők

Nem édeskés köztünk az óbor

Nyugat Ausztrália

Olvad a jég

Örök szerelem

Patika - Csak együtt

Playboy

Rió, Rió

Robot asszony

Saját apám

Száz luftballon

Száz luftballon

Százéves pályaudvar video

Szép gazdag lány

Szép Júlia video

Szép, gazdag lány

Szerelem

Szerelemízű vasárnap délután

Szerelemízű vasárnap délután

Szinrkronszínész

Tengeróceán

Tengeróceán

Tirikitakata

Törött szárny

Túl késő

Tűz és víz

Újszülött fiamhoz

Ütöm a kongát

Váratlan lány

Vékony a jég

Vén könyvek

Világmadár

Zenemadár


Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Hozzászólások

Csajszi790516 Hozzászólás ideje: 2009-10-13 08:34:28

Utolsó bejelentkezés:
2009-10-13 10:32:19

Véleménye a(z) "Gerendás Péter" előadóról:

Én már többször hallottam ezt a dalt, de engem minden alkalommal megfog. Tényleg gyönyörű.

kismaci Hozzászólás ideje: 2007-03-13 09:10:48

Utolsó bejelentkezés:
2009-12-30 21:30:58

Véleménye a(z) "Gerendás Péter" előadóról:

Tegnap este hallottam ezt a dalt. Nemcsak a szövege, de a dallama is nagyon szíven talált!

© 2012 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.