Radnai György

Zenei irányzat: Opera
Albumok: 0 db
Megtekintve: Ma 3, összesen 2781 alkalommal

Bemutatás:

Radnai György (1920. augusztus 7. – 1977. április 4.)
Kossuth-díjas (1975) magyar operaénekes (bariton)
volt.
Érdemes művész (1965), kiváló művész (1972).

Nógrád megyében, Szurdokpüspökin született.
Az érettségi után egy textilgyárban dolgozott mint
bérelszámoló, mellette szabadidejében egy amatőr
színjátszó csoport tagja volt.

A második világháborúban fogságba esett, majd
1947-es hazatérése után kezdett énekelni tanulni
dr. László Gézánál. Később az ő ajánlására került
a Nemzeti Zenedébe, ahol Nádasdy Kálmán és
Pless László növendéke lett.
1947-ben a Genfi Nemzetközi Zenei Versenyen
második díjat nyert.
Tanulmányait 1948-ban fejezte be és rögtön az
Operaházhoz szerződött, melynek azután haláláig
a magánénekese maradt.
Tonio szerepében debütált Leoncavallo Bajazzók
című operájában.
Karrierje során elsősorban Verdi híres bariton
szerepeit énekelte.
Sokszor szerepelt külföldön is (Ausztria, Románia,
Kanada, Törökország).
Számos lemeze jelent meg.
A Magyar Rádióban és koncerteken énekelt dalokat,
operettet, sanzonokat és nótákat is.

Budapesten, 1977. április 4-én hunyt el.
Hamvait a budapesti Farkasréti temetőben helyezték
örök nyugalomba.
Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább