The Billing Bodies

Zenei irányzat: Alternatív rock
Albumok: 0 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 1838 alkalommal

Bemutatás:

A Billing Bodies zenekar fogadásból, a 2007. évi adóbevallás eljátszására alakult. A fogadást ugyan megnyerték, de a zenekar lelkesedése ekkor még messze túlmutatott a technikai képességeken, ezért el kellett telnie pár évnek, amíg – néhány elkerülhetetlen tagcsere után – önálló programmal tudott megjelenni a magyar könnyűzenei színtéren. \r\nA saját számokon 2011 óta komolyan dolgoztak, aminek eredményeként 2013 karácsonyára készült el az első nagy lemezük \"Utolsó pillantás a Földre\" címmel.\r\nA zenéjük stílusa „igényes mainstream alternatív posztmodern pop” és minden jelzőt büszkén vállalnak, még akkor ha az igényes popzenéről ma már mindenkinek a Fásy-mulató jut az eszébe.\r\nMainstream, mert ragaszkodnak a hagyományos pop és rockzenei dalformához/ hangszereléshez, alternatív, mert szeretnék azt hinni, hogy a szövegek fontosak (van üzenet), ugyanakkor posztmodern, mert bevallják, hogy ezen a pályán már nehéz új akkordot találni. George Michael szerint a Radiohead az OK Computer után eltűnt a saját segglyukában – ő már csak tudja – de a Billing Bodies semmiképpen sem szeretne ebbe a hibába esni.

Biográfia:

A Billing Bodies zenekar fogadásból, a 2007. évi adóbevallás eljátszására alakult. A fogadást ugyan megnyerték, de a zenekar lelkesedése ekkor még messze túlmutatott a technikai képességeken, ezért el kellett telnie pár évnek, amíg – néhány elkerülhetetlen tagcsere után – önálló programmal tudott megjelenni a magyar könnyűzenei színtéren. \r\nA saját számokon 2011 óta komolyan dolgoztak, aminek eredményeként 2013 karácsonyára készült el az első nagy lemezük \"Utolsó pillantás a Földre\" címmel.\r\nA zenéjük stílusa „igényes mainstream alternatív posztmodern pop” és minden jelzőt büszkén vállalnak, még akkor ha az igényes popzenéről ma már mindenkinek a Fásy-mulató jut az eszébe.\r\nMainstream, mert ragaszkodnak a hagyományos pop és rockzenei dalformához/ hangszereléshez, alternatív, mert szeretnék azt hinni, hogy a szövegek fontosak (van üzenet), ugyanakkor posztmodern, mert bevallják, hogy ezen a pályán már nehéz új akkordot találni. George Michael szerint a Radiohead az OK Computer után eltűnt a saját segglyukában – ő már csak tudja – de a Billing Bodies semmiképpen sem szeretne ebbe a hibába esni.\r\n\r\n*Honnan a zenekar neve? - A „billing body” a tanácsadói szakzsargonban elterjedt kifejezés és azt a szakértői állományt jelöli, amely puszta jelenlétével támasztja alá a projekt költségeit az ügyfél előtt. Tudása nem észrevehető, értelmes munkája nincs, hozzáadott értéket nem termel, fizikai kiterjedésével bizonyítja csupán, hogy az adott feladat elvégzése azért kerül sokba, mert sok ember munkáját igényli. Természetesen mi sohasem dolgoznánk ilyen eszközökkel – hallomásból tudunk az egészről.

The Billing Bodies dalszövegek (0 db):

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább