Hobo Blues Band

Zenei irányzat: Blues
Albumok: 28 db
Címkék: hobo
Megtekintve: Ma 41, összesen 17658 alkalommal

Bemutatás:

Sikeres blues-rockegyüttes.

Biográfia:


Korai évek:

A Hobo Blues Band 1978. április 15-én alakult meg egy Lajos utcai kocsmában a következő tagokkal: Szakács László (dob), Gecse János (basszusgitár), Kőrös József (gitár), Földes László (Hobo) (ének). Hobo elképzelései szerint amolyan hobbizenekarként zenéltek, majd az első koncertjüket nyáron a Lőrinci Ifjúsági Parkban tartották. Novemberben lépett az együttesbe Póka Egon (basszusgitár), akinek a kezdeményezésére az akkori időkben professzionálisnak számító muzsikusok csatlakoztak a csapathoz, s ekkor alakult ki az első ismertebb felállás: Hobo és Póka mellett Döme Dezső (dob), Szénich János (gitár), Kőrös József (gitár). Később az 1979 nyaráig vendégként fellépő Deák Bill Gyula (ének) is állandó tag lett. Kezdetben a rock és bluesmuzsika klasszikusait, Rolling Stones-, Doors-, Hendrix-, Cream-nótákat játszottak magyarul, Hobo fordításában, de Kex nóták is szerepeltek a műsorukon.


Feltörekvés:

Egy év alatt hihetetlen népszerűségre tett szert az együttes, a MOM Kultúrházban működő klubjuk, az Ifi Park-béli koncertek, valamint a vidéki fellépések során tízezrek kedvencévé vált. 1979 nyarán, amikor a HBB a svájci Krokus és az Omega előzenekaraként a Kisstadionban adott koncertet, a zenekar végleg befutott. Ennek ellenére az akkori hanglemezgyártó vállalat képviselői egyelőre nem akartak tudomást venni a sikereikről. A hatalmas nyomásnak engedve csak 1980-ban jelent meg az első kislemez, később már az első albumot is kiadták, Középeurópai Hobo Blues címmel. Többször is kiérdemelték a különböző közönségszavazásokon az év együttese, az év előadója, az év egyénisége, az év hangszeres előadója címeket.

Az elmúlt három évtized során a Hobo Blues Band több mint 3000 koncertet adott, 22 albuma jelent meg és közel harminc kiváló zenész fordult meg soraiban – a teljesség igénye nélkül Tátrai Tibor, Tóth János Rudolf, Závodi János, Solti János, vagy a sajnálatosan korán eltávozott Fuchs László és Tomsits Rudolf. A jelenlegi felállás tíz éve működik: Földes László (Hobo) (ének), Fehér Géza (gitár), Gyenge Lajos (dob), Hárs Viktor (basszusgitár), Nagy Szabolcs (billentyűs hangszerek).

A HBB tagjai az 1981-ben bemutatott, Szomjas György által rendezett Kopaszkutya című filmben főszerepet játszottak. A lemezt betiltották, a filmet viszont nem, a zenei anyag csak 1993-ban láthatott napvilágot. A film egyik betéteként látható, a tabáni hegyoldalban adott koncertjükre mintegy húszezren gyűltek össze, de játszottak a Hajógyári-szigeten (először 1980-ban a Fekete Bárányok koncerten, egy évre rá a Szuperkoncerten, később a Sziget Fesztiválokon), közreműködői voltak az 1988-ban rendezett Népstadioni Human Rights koncertnek, Youssou N’Dour, Sting, Peter Gabriel, Tracy Chapman és Bruce Springsteen társaságában. Tíz éves jubileumukat a Városligeti nagyréten ünnepelték, a 15. születésnapjukon felléptek a Fradi-pályán, a huszadikat már a Budapest Sportcsarnokban tartották. A 25 éves Hobo Blues Band-re a Margitsziget Szabadtéri Színpad telt meg zsúfolásig.

Az 1980-as évek közepétől az együttes megvalósította Hobo színházi és irodalmi elképzeléseit is, példaként említve Ginsberg-, József Attila-, Viszockij-estek létrehozását. A HBB mai tagjai még inkább partnerek ez irányú törekvéseiben, aktívan részt vesznek előadóestjeinek létrehozásában, s a zenekar repertoárja is jelentősen bővült.

A magyar rocktörténelem egyik legjelentősebb albumának tekintett Vadászatot 1984-ben a telt házas Budapest Sportcsarnokban mutatták be élőben, Szikora János rendezésében. A lemez anyagát – kiegészítve a nyolcvanas években még betiltott dalokkal – 2002-ben Beregszászon, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház társulatával közösen vitték színpadra Vidnyánszky Attila rendezésében.

1998-ban 20 éves jubileumi koncertet adtak a Budapest Sportcsarnokban és szintén ebben az évben tartották meg Hobo Viszockij-estjét a Merlin Színházban. 2003-ban a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon tartották negyed évszázados jubileumi koncertjüket. A korábbi években többek között a Lágymányosi Művelődési Házban, illetve a Petőfi Csarnokban kaptak helyet, manapság pedig kéthetente a Gödör Klubban találkozhatnak velük rajongóik. Hobo és a zenekara által képviselt értékeket a 2006 karácsonyára kiadott, Kötéltánc című DVD-sorozat keretében próbálták meg átmenteni a következő generációknak.

Jubileum, újraegyesülés és búcsú:

A Hobo Blues Band jubileumi évének jegyében ősszel ismét Vidnyánszky állította színpadra a művet, ezúttal a Debreceni Csokonai Színházban, Bolondvadászat munkacímmel. A színpadi változat zenei anyaga CD-n a bemutatóval egy időben jelent meg.

2008. szeptember 27-én 19:30 perces kezdettel az együttes 30 éves évfordulóját egy jubileumi koncerttel ünnepelte meg a Papp László Budapest Sportarénában azokkal a vendégekkel, akik részt vettek a zenekar pályafutásában: Deák Bill Gyula, Kõrös József, Pálmai Zoltán, Póka Egon, Solti János, Tátrai Tibor, Tóth János Rudolf, Vaszko Krpkata és az akkori Hobo Blues Band, azaz Fehér Géza, Gyenge Lajos, Hárs Viktor, Hobo és Nagy Szabolcs. Az összes tagot nem tudták meghívni, mivel az itt felsoroltakon kívül még jó páran részt vettek a zenekar életében. Az este ceremóniamestere Cserhalmi György, a rendező pedig Vidnyánszky Attila volt. A koncertről felvétel is készült Apák rock and rollja címen, amit dupla DVD-n és CD-n adtak ki.

2008. október 24-én a Hobo Blues Band akkori felállása megszűnt, vagyis Fehér Géza (gitár), Nagy Szabolcs (billentyűs hangszerek), Hárs Viktor (basszusgitár, bőgő) és Gyenge Lajos (dob) kiváltak a zenekarból.[3]

2009. május 30-ra, a Pannónia Fesztivál szombati napjára újra összeállt az egykori Hobo Blues Band, Póka Egon, Tátrai Tibor, Solti János, Deák Bill Gyula és Hobo személyében.

Mivel több koncertet a zenészek egyéb elfoglaltságai miatt nem sikerült megszervezni, Hobo úgy döntött, elbúcsúztatja együttesét. A búcsúkoncertre 2011. február 12-én, a megalakulás után 33 évvel, Földes László 66. születésnapjának előestéjén került sor a Papp László Budapest Sportarénában. Mivel elővételben hamar elfogytak a jegyek, egy nappal korábban ugyanott tartottak egy ráadáskoncertet, február 8-án pedig Komáromban elbúcsúztak a határon túli közönségtől is. A felállás megegyezett a két évvel korábbival, kiegészülve a Hobo és Bandája formációban gitározó Madarász Gáborral. A közel háromórás előadáson a HBB első tizenöt évének legfontosabb dalai hangzottak el, többségében a saját szerzemények.


Forrás: Wikipédia

Tagok:

Póka Egon

basszus gitár

Solti János

dob, ütőshangszerek

Nagy Szabolcs

billentyűs

Hárs Viktor

basszus gitár

Döme Dezső

dob, ütőshangszerek

Fuchs László

billentyűs

Hobo Blues Band dalszövegek:

211. kórus

3:20-as blues

3.20-as blues video

45-ös blues hun video

6:3 video

A blues nyomában

A bolond levele a kisfiúnak hun video

A Bolondok Hajója (duett Rúzsa Magdival) video

A bosszú angyala

A cirkusz megy tovább video

A csavargók könyve

A farkasok dala video

A fattyú reménytelen szerelme és halála hun video

A félelem árnyéka

A felhőlovas

A felszarvazottak balladája video

A három testőr D’Artagnan ellen video

A háziállatok himnusza

A hetedik video

A hitetlenek dala

A jó zsaru balladája

A jövő záloga, azaz a vadászat alapelvei

A kerítés mögött fegyveresek fáklyával hun

A kései apaság gyönyörűséges illúziója

A királyfi vágtat a réten hun

A kis vörös kakas

A kutyák dala video

A láthatatlan légió hun

A látogató

A legnagyobb fiú legkisebb fia

A másik oldalra (Break On Through) video

A medve halála

A napra várva /Waiting For The Sun/

A nyúl felszólalása...

A pofátlan pojáca könnyfacsaró ajánlkozása az utókornak video

A remete története hun video

A ripacsok bevonulása

A Rock and Roll mindenkié

A sorozatlövő

A szabadság angyala

A szabadság töredéke

A szegény árva dala az anyai szeretetről

A szökevények hajója

A tigris és a medve utolsó találkozása hun

A vadállatok össztánca

A vadászok bevonulása

A vadászok bevonulása és az ünnepség kezdete hun

A vadászok gyülekezője hun video

A vadászok kara hun

A vadászok kivonulása

A vadember sírverse

A vadőr vallomása

A vak zenészek kara lassan lépked a fűben hun

A városlakó üzenete

A vég /The End/

A vendégsereg tánca hun

A vendégsereg tánca /Bolondvadászat/

A világ tetején ülve

A zenének vége /When The Music Is Over/

A zsákmány terítéken

A zsákmány terítéken, szépen elrendezve hun

Abandoned Airfields

Adj menedéket (duett Keresztes Ildikóval) hun

Adjatok a kutyáknak húst hun

Alabama Song

Álom

Amerika az enyém

Amerikai ima /An American Prayer/ video

Apák rock and roll-ja video

Apró képek balladája hun

Ars bluesica video

Asszonyt és italt ne utasíts vissza

Az a fekete madár video

Az áldozatok áriája hun

Az ártatlanság kísértése

Az én cigánydalom hun

Az idegen földön

Az idő /Time/

Az orgia hun video

Az orgia (Vadászat c. album)

Az oroszlánszelidítő vallomása a balerinának video

Az öreg hippy balladája

Az út vadabb felén

Az utolsó HÉV

Az utolsó medve

Az üldözés hun

Ballada

Ballada a parlamenthez

Ballada a senki fiáról video

Balladás barátaim

Banális blues

Barátból ne legyen szolga hun

Barbie baba blues

Bárhol hajtom le a fejem

Bárpult blues

Batthyány tér blues

BAZ megye blues

Belladonna video

Betegség Blues /Sickness Blues/

Betegség blues I.

Bevonuló baka blues

Biliárd éjjel

Black Wings/Fekete szárnyak

Blues egy trombitásért video

Blues Jim Morrisonnak hun video

Bohóc a dobozon

Bohóc blues

Bokor blues

Bolond lett a bölcsből video

Bordély Blues

Bölcselkedés a bölcső fölött: Pelenkantáta

Búcsú blues

Bukott angyal hun

Bunkó vagyok video

Bűnön, börtönön, bánaton túl

Bye Bye Johnny!

Chicago vár

Cipolla lovag video

Circus Europa

Circus Hungaricus

Családom a természet

Csillagok, ne ragyogjatok!

Csintalan lányok, rossz fiúk

Csipkerózsika és a 7 törpe

Dal a barátról video

Dal a bolondokházáról hun

Der medve

Dobókocka /Tumbling Dice/

Dőlnek a szobrok video

Ébredés /Awake/ video

Édes otthon video

Egy falat kenyér

Egy hajókirándulás következményei

Egy hosszú film után

Éjféli csavargó

Éjszakai Budapest blues

Elszállt egy hajó a szélben I.

Elszállt egy hajó a szélben II.

Élveztek ők, sikoltozásig

Emigráns blues

Énekes a mikrofonnál hun video

Enyém, tied, miénk hun video

És jött a két Latabár video

Ez a helyzet

Ez csak Rock 'N Roll

Ez elment vadászni hun

F. Gy. Jelleméhez

Farkashajsza hun

Farock video

Fekete bárány blues

Fekete bárány blues

Félamerikai vagyok video

Felhőlovas

Férfibánat

Fiatalkorú bűnöző vallomása

Fiúk iskolája

Fiúk rock and roll-ja

Fogadj el engem!

Footprints

Fut a nyúl a mezőn hun video

Garmisch-Partenkirchen blues

Gazember hun video

Get up, stand up! - Kelj fel, ne hagyd! video

Good bye Allen hun

Guru Blues

Gyáva bohóc video

Gyémánt a harmaton

Gyerekcsináló lassú

Gyöngy a sárban hun video

Ha papnak csak a szája jár

Ha pénzed van, ne verd dobra

Ha újra Veszprémben lehetnék

Hagyj jeleket magad után az úton

Hajnali magány és remény

Hajtók dala hun video

Halál a medvére

Halál apa blues hun video

Haláltánc ballada

Halj meg és nagy leszel hun video

Hangyadal

Harangjáték video

Hé Te

Hely a térképen

Hey, Joe! video

Hibás a térkép

Himalája video

Honfoglalás

Hosszúlábú asszony video

Hű asszony blues video

I love you Budapest I

I love you Budapest II

I love you Budapest III

I love you Budapest IV

Idő hun

Illatos dal video

Isten melyik oldalon áll?

Jobb az úton nő nélkül

Johnny B. Good video

Jöjj vissza Karácsony /Come Back Christmas/

Karácsonyi üdvözlet

Kastély a hóban

Kávéház Varsóban hun

Keleti lány

Kelj fel, Jancsi!

Kéne egy világszám

Kerítés mögött fegyveresek

Kései Robin Hood

Késő van már video

Ki még leány s rajtam kacag

Ki vagyok én? video

Kinek előbb keres odút a feje

Királyválasztás

Kisember video

Kóda

Kopaszkutya video

Kőbánya blues video

Könnygáz Rag /Tear Gas Rag/

Közép-Európai Hobo Blues 2000 hun

Középeurópai Hobo Blues

Középeurópai Hobo blues I video

Középeurópai Hobo blues II hun video

Középeurópai Hobo blues III video

Lady Jane

Lakáj dal

Lakoma hun

Latin Lecke hun

Lázas évtized hun

Légy szerelmes az életbe

Lenn a folyónál hun

Lépj be a R'N'R Pártba!

Leples bitang hun

Levél Irinának

Levél otthonról

Lili a bárónő

Lobbants lángra! (Light My Fire)

Lombardozzi belépője a II. felvonásban

Madárijesztő video

Maggie M'Gill

Magyar blues

Másik Magyarország hun

Mata Hari video

Matilda /Tom Traubert's Blues/

MAVAD

Meddig fúj az a szél

Meg nem írt levél

Meghívás Bluesra /Invitation To The Blues/ hun

Megkésett vallomás video

Menni kell

Merlin video

Mesél az erdő hun video

Mesél az erdő /Bolondvadászat/

Meztelen majom

Miért lettem csavargó

Minden eladó

Mindenem a tévé

Mindenki sztár video

Mindennek vége

Mindig a nők miatt rúgunk be video

Mint egy tolvaj

Miss Maggie M'Gill

Mondd testvér, mi a jó úton megyünk?

Moszkva tér blues