Szabó Ivett - Már a holdfény sehol

Emlékszel-e még a régi éjre,
láttuk a hold ezüst fénye ragyog.
Együtt néztünk fel az égre,
láttuk a hold ezüst fénye ragyog.
Ott álltunk ketten, mint szerelmes pár,
kéz a kézben és holdsugár.
Hittük, a boldogság örökké vár,
semmi nem választhat már szét.

A szél fújt, susogott a fákon,
láttuk a hold ezüst fénye ragyog,
a fénye ott volt minden ágon,
láttuk a hold ezüst fénye ragyog.
Egyszer csak máshogyan kelt fel a hold,
Szó se szó, magamra hagytál,
azt sem mondtad, kedvesem, hogy ennyi volt,
engem végig csak becsaptál!

Nem jössz, nem vársz.
Nem várom, hogy még rám találsz.
Nem jössz, nem vársz.
Nem érdekel, már hogy merre jársz!
Szürke fellegek az égen,
nekem többé már a hold sem ragyog.
Így nem álmodhatok ébren,
nekem többé már a hold sem ragyog.

Fénylő csillagok kihunytak már,
fénye vesztett a holdsugár.
Sorsom szorító bús magányba zár,
Mégis így lesz nekem majd jó!
Ne hívj! Ne kérj!
Nem lesz soha több holdas éj!
Ne hívj! Ne kérj!
Nem lesz soha több holdas éj!

(zenei betét)

Fénye vesztett a holdsugár.

(zenei betét)

Fénylő csillagok kihunytak már.

Sorsom szorító (bús) magányba zár,
mégis így lesz nekem majd jó!