Bemutatás:
Kreatív, a művészetért rajongó fiatalokból álló zenekar vagyunk.
Mindannyiunkat különböző zenei stílusok mozgatnak meg, amit a dalaink is tükröznek, hangzásunk hol pop-rockos, hol jazz-es vagy alternatív folk-os. Szerves részét képezi zenénknek az improvizáció is, ami hol kötöttebb, hol teljesen szabad módon tölti ki a dalainkat. A szövegeinket magyar nyelven írjuk, élethelyzeteket, érzéseket és tapasztalatokat dolgozunk fel bennük, s reméljük ezzel elindíthatunk valamit azokban, akik meghallgatják őket.
Biográfia:
A 30fok árnyékban 2015-ben alakult, de 2018-ban született meg az első saját dalunk, a zenekar mai formáját ettől az évtől datáljuk. Keressük a saját hangunkat és azt a csatornát, amin keresztül adhatunk másoknak. A dalaink szövegeit magyarul írjuk.
2019-ben megnyertük a Szentendrei Könnyűzenei tehetségkutatót. 2021-ben megjelent az első nagylemezünk ÚTON címmel, közreműködtünk az A38 hajón rendezett Deck programban, ugyanebben az évben fel is léptünk a hajó stúdiószínpadán, ahol másik két zenekarral teltházas koncertet adtunk. Beválogatták egy versfeldolgozásunkat a Kertész Imre Intézet pályázat legjobb 15 műve közé, első helyezettek lettünk a Tanyafeszt tehetségkutatóján, a Dobbantó tehetségkutatón pedig produceri különdíjat nyertünk. A különdíj segítségével felvett dalhoz idén készítettünk videoklipet, ennek kapcsán a Petőfi Tv-ben is adtunk egy interjút.
A második nagylemezünket 2024-ben adtuk ki tizenegy dallal, Magasabbra címmel.
Zeneszöveg hozzászólások
Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!