Gyík zenekar - a huszonhetes

Fodros patakon, bömbölő zenegép
ott megy, fütyülés, rázza a fenekét.
Indul a vonat, kattog a kereke.
Boltban sorban áll, mellén a gyereke.
Véres iszapon, városi gyerekek,
Röntgen, repedés, orvosi leletek.
Tam-tam a szívem, elszórva fizetés,
Egy nagy levegő, nyugtató lihegés.
Adjál nekem is! Kell még valami!
Koldul a DNS, probléma alaki.
Massza az éter, baszva ma éjjel.
Fény felé tartod, ott van a vízjel.
Kösd meg a vizeket, hízzon a disznó,
Lószar a rendszer, ostoba diszkó,
Táncol az első, lődd le, ne fájjon.
Hajnali öt van, fekszem az ágyon.

Fagyöngyök ülnek, széltől kopasz fákon,
Gyerekrajz valóság, télszagú ákombákom.

Köszönöm az égnek, hogy átlépek ezeken.
Négy-öt vonallal megrajzolt teremen,
Mellettem kéjesen sóhajt a szerelem,
Az egyszerű pontot, térben elhelyezem.
Adj nekem levegőt, szorítsd a lepedőt,
Stresszlabda öklökkel markolod az időt.
Engedd el, had vigyék barázdaviharok,
Ökrökkel huzatod, ne tudják, ki vagyok.
Csapj oda: -Hé, Te! Ülj a szekérre!
Papírral fogd fel, tinta a vére.
Örök vagy múlandó, egyszerű pillanat.
Megjött a távirat, végre már írt a Nap.
Holnap kiirtanak, firkáló pirkadat.
Aprócska kártyán, felgyűlő több adat.
Fejemben villámgyors gyíkokat kergetek,
Lenyugszom, csak hagyom, fényre kiüljenek.

Fagyöngyök ülnek széltől kopasz fákon,
Gyerekrajz valóság, télszagú ákombákom.

Aki dudás akar lenni,
Pokolra kell annak menni,
Ott kell annak megtanulni,
hogyan kell a dudát fújni.