Szenes Iván

Bemutatás:

Szenes Iván (Budapest, 1924. április 25. – Budapest, 2010. szeptember 13.) magyar író, dalszövegíró, dramaturg, zeneszerző, a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze,Magyarország egyik legtöbbet játszott szerzője.

Biográfia:

1945–1948 között köztisztviselő, 1948–1949-ben a Világosság című lap munkatársa, 1949–1950-ben a Fővárosi Népszórakoztatási Intézet, 1951–1956 között a Vidám Színpad dramaturgja.

1956–1961-ben az Országos Cirkusz Vállalat varietéosztályának és szabadtéri színpadainak művészeti vezetője. 1961–1979 között a győri Kisfaludy és a József Attila Színház dramaturgja. 1979-től a Vidám Színpad dramaturgja, kabarék szerkesztője, menedzsere. Néhány éve a közszolgálati televízió műsorsorozatot indított dalaiból. A főműsor időben sugárzott adások nézettsége elérte a kereskedelmi televíziókét.


Szenes Iván 2009. április 25.-én volt 85 éves . Ebből az alkalomból megajándékozta magát egy SzínHázzal . A Szenes SzínHáz azért íródott nagy H-val, mert ebben a házban nemcsak Szenes Iván alkotott, hanem itt élt és alkotott édesapja, Szenes Andor is, többek között Kálmán Imrével, Lehár Ferenccel. A Szenes SzínHáz azok között a falak között működik, ahol a régi pianínón nemcsak Hofi Géza vagy Karádi Katalin, de Csortos Gyula, Latabár Kálmán, Honthy Hanna, Bodrogi Gyula és még számos híresség könyökölt. A Szenes SzínHázban az író felvonultatta gigantikus életművének legjelentősebb „slágereit”- akár filmről, tévéjátékról, színdarabról vagy dalslágerekről van szó. Ugyanakkor ő azt hangsúlyozta, hogy új és érdekes kulturális központot hozott létre, a magyar könnyű műfaj új otthonát, amely kiválóan alkalmas televíziós felvételek készítésére is.

A család:

• Édesapja, Szenes Andor. Író, színpadi és slágerszerző.
• Nagybátyja, Szenes Béla: Író, újságíró.
• Unokanővére: Szenes Hanna mártírsorsú költőnő
• Felesége: Kornay Mariann, színésznő
• Lánya: Szenes Andrea. pszichológus, a hazai női talkshow megteremtője, korábban az MTV alelnöke, politikus
Megszámlálhatatlan sláger szerzője, emellett több mint száz színdarab, film, rádió- és tv- játék került bemutatásra verseivel és részben átdolgozásaival.
Csak néhány a művekből, melyekben szerzőként közreműködött:
Színdarabok:
A szabin nők elrablása
Váljunk el
Potyautas
Imádok férjhez menni
Lulu
Szókimondó Kata
Mona Mari mosolya
A kaktusz virága
Kaviár

Televíziós-filmes alkotások:

Nem csak a húszéveseké a világ, Szenes Iván írta -18 részes tv sorozat
Ha egy pianínó beszélni tudna... – tv film
Made in Székesfehérvár – 10 részes kulturális sorozat az NKA támogatásával
Szenes Turné – 8 részes tv show
Az újrakezdés iskolája – tanító tv sorozat

Rádiójátékok:

Kinevezés
Próbálj meg lazítani
Amerikai komédia

Legnagyobb slágerei közül néhány:

Kislány a zongoránál
Nem csak a húszéveseké a világ
Isten Véled, édes Piroskám
Annál az első ügyetlen csóknál
Tölcsért csinálok a kezemből
Próbálj meg lazítani
Szeretni bolondulásig
Nem vagyok teljesen őrült
Ha legközelebb látlak
Egy tisztes, őszes halánték
Én édes Katinkám

Zenekarai (271 db):

Szenes Iván dalszövegek (1915 db):

...és szeretlek Téged(Dupla KáVé)
video

1:0 a javamra(Szenes Iván)
video

120 Celsius(Szenes Iván)

120 Celsius(Ambrus Kyri)
video

1924-ben(Szenes Iván)

2 úr(Szenes Iván)

2000-ben öreg leszek(Szenes Iván)

2x2 néha 5(Cotton Club Singers)
video Zeneszöveg.hu - Cotton Club Singers előadóhoz tartozó letöltések

2x2 néha 5(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

A babám egy dobos(Szenes Iván)

A boldogság egy múló pillanat(Szenes Iván)

A boldogság és én(Cserháti Zsuzsa)
video Zeneszöveg.hu - Cserháti Zsuzsa előadóhoz tartozó letöltések

A boldogság és én(Szulák Andrea)
video Zeneszöveg.hu - Szulák Andrea előadóhoz tartozó letöltések

A boldogság és én(Takács Nikolas)
video

A boldogság és én(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

A boldogság és én(Rácz Kati)
video Zeneszöveg.hu - Rácz Kati előadóhoz tartozó letöltések

A boldogság és én(Náray Erika)

A boldogságot általában élik(Szenes Iván)

A boldogságot minden ember(Szenes Iván)

A boldogságot minden ember könnyen szokja meg(Hollós Ilona)
video

A boldogságtól ordítani tudnék(Dobos Attila)
video Zeneszöveg.hu - Dobos Attila előadóhoz tartozó letöltések

A boldogságtól ordítani tudnék(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

A boldogságtól ordítani tudnék(Csík zenekar)
video Zeneszöveg.hu - Csík zenekar előadóhoz tartozó letöltések

A csalódott szerelmesek indulója(Poór Péter)

A déli pályaudvar, csodás kis állomás(Szenes Iván)

A fakanál kopogjon, ne a szemünk(Szenes Iván)
video

A fakanál kopogjon, ne a szemünk!(Hofi Géza)

A férjecskémmel éltem(Szenes Iván)

A férjek egyenjogúságát(Koós János)
video

A férjek egyenjogúságát(Szenes Iván)
video

A földön volna...annyi jó(Szenes Iván)

A gyermek és a szivárvány(Szenes Iván)

A hangulatod rabja voltál mindig(Szenes Iván)

A hangulatod rabja voltál mindig(Voith Ági)
video

A hódításnak(Szenes Iván)
video

A holdvilág olyan, mint(Szenes Iván)

A hosszú élet titka(Bubus (zenés bohózat))
video Zeneszöveg.hu - Bubus (zenés bohózat) előadóhoz tartozó letöltések

A hosszú élet titka(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

A hosszú élet titka(Bodrogi Gyula)
video Zeneszöveg.hu - Bodrogi Gyula előadóhoz tartozó letöltések

A jamaicai trombitás(Voith Ági és Bodrogi Gyula)
Zeneszöveg.hu - Voith Ági és Bodrogi Gyula előadóhoz tartozó letöltések

A kaktusz virága/Kell ez a szerelem(Szulák Andrea)

A kaktusz virága/Ma kedvem volna valakihez(Szulák Andrea)

A közvélemény segítségét kérem(Aradszky László)
video

A közvélemény segítségét kérem(Szenes Iván)

A lányok álma(Szenes Iván)

A lányok ugrálnak(Szenes Iván)

A lányok ugrálnak(Charlie nénje)

A lányról, aki elment(Szenes Iván)

A legtöbb ember(Apostol)
video Zeneszöveg.hu - Apostol előadóhoz tartozó letöltések

A legtöbb ember(Ásós Attila)
video Zeneszöveg.hu - Ásós Attila előadóhoz tartozó letöltések

A legtöbb ember ott hibázza el(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

A legtöbb ember ott hibázza el(Csákányi László)
video Zeneszöveg.hu - Csákányi László előadóhoz tartozó letöltések

A lelkiismeret(Szenes Iván)

A magamfajta lány(Szenes Iván)

A magamfajta lány(Harangozó Teri)
video

A papa meg a lánya(Máté Péter)

A papa meg a lánya(Szenes Iván)

A pesti férfi(Kovács Kati)
video

A pesti férfi(Szenes Iván)

A pofátlanság határa(Szenes Iván)

A rántottához tojás kell...(Szenes Iván)

A régi ház körül(Kovács Kati)
video Zeneszöveg.hu - Kovács Kati előadóhoz tartozó letöltések

A régi ház körül(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

A régi mániám(Rátonyi Róbert)
Zeneszöveg.hu - Rátonyi Róbert előadóhoz tartozó letöltések

A régi mániám(Operettek)
video Zeneszöveg.hu - Operettek előadóhoz tartozó letöltések

A régi mániám(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

A régi mániám(Csákányi László)
video

A régi mániám(Szolnoki Tibor)
video

A régi slágerek(Szenes Iván)

A részeges kőművesmester(Füstifecskék)
video

A robotember(Szenes Iván)

A robotember(Knock Out (musical))

A Stefi(Voith Ági)
video

A szerelem baj ha van(Szenes Iván)

A szerelem oly édes(Szenes Iván)

A szerelemhez kettő kell(Szenes Iván)

A szerelemről lemondani nem tudok(Fenyvesi Gabi)
video

A szerelemről lemondani nem tudok(Szenes Iván)

A szerelemről lemondani nem tudok!(Knock Out (musical))

A szerelemről nem beszélni kell(Szenes Iván)

A szerelmem egy úszómester(Szenes Iván)

A szesztilalmat én betiltanám(Szenes Iván)

A szesztilalmat én betiltanám(Hofi Géza)

A szívem nehéz(Komár László)

A szovjet ember nem hibázik kétszer(Szenes Iván)

A talált tárgyak osztálya(Kovács József)
video

A tánc a jazz(Szenes Iván)

A te szerelmed(Bergendy - Koncert, Tánc, Jazz és Szalon Zenekar)

A te szerelmed(Kovács Erzsi)
video

A torta(Szenes Iván)

A török szultán(Vámosi János)
video

A történtek után(Kovács Kati)
video Zeneszöveg.hu - Kovács Kati előadóhoz tartozó letöltések

A történtek után(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

A trombitás(Mary Zsuzsi)
video

A trombitás(Szenes Iván)
video

A végén mindent másképp lát az ember(Zsolnai Hédi)
video

A végén mindent másképp lát az ember(Szenes Iván)
video

A végén mindent másképp lát az ember(Csík János)
video

A Vipera utca 100.(Szenes Iván)

A walcer és az ifjúság...(Szenes Iván)

A Zöld Vadásznál(Haumann Péter & Kovács Kati)

A Zöld vadásznál(Szenes Iván)

Ablak nincs az emberen(Katona Klári)
video

Ablak nincs az emberen(Kovács Kati)
video

Add már uram az esőt(Fignár Adrienne)
video Zeneszöveg.hu - Fignár Adrienne előadóhoz tartozó letöltések

Add Már Uram Az Esőt(Kocsis Tibor)
video Zeneszöveg.hu - Kocsis Tibor előadóhoz tartozó letöltések

Add már uram az esőt!(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Add már, uram, az esőt!(Kovács Kati)
video Zeneszöveg.hu - Kovács Kati előadóhoz tartozó letöltések

Addig jár a korsó a kútra...(Szenes Iván)

Addig jó, míg megy a szekér(Szenes Iván)
video

Addig jó, míg megy a szekér(Hofi Géza)

Addig szeretnék élni(Korda György)
video Zeneszöveg.hu - Korda György előadóhoz tartozó letöltések

Addig szeretnék élni(Cserháti Zsuzsa)
video Zeneszöveg.hu - Cserháti Zsuzsa előadóhoz tartozó letöltések

Addig szeretnék élni csak(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Addig verem magát(Szenes Iván)

Aggodalmas rock(Hofi Géza)

Aggodalmas rock(Szenes Iván)
video

Ahogy egy szikrától...(Szenes Iván)

Ahogy egy szikrától...(Fenyvesi Gabi)
video

Ahogy jött a lépcsőn(Szenes Iván)
Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Ahogy nőnek a gyerekek(Kovács Kati)
video

Ahogy nőnek a gyerekek(Szenes Iván)
video

Aj aj aj(Szenes Iván)

Aj-jaj-jaj...(Németh Lehel)
video Zeneszöveg.hu - Németh Lehel előadóhoz tartozó letöltések

Aj-jaj-jaj...(Sárosi Katalin)
video Zeneszöveg.hu - Sárosi Katalin előadóhoz tartozó letöltések

Aj-jaj-jaj...(Nagy Natália)
Zeneszöveg.hu - Nagy Natália előadóhoz tartozó letöltések

Aj-jaj-jaj...(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Ajánlom magamat(Szenes Iván)
video

Akárhogy nézzük(Szenes Iván)

Akármilyen komisz ez az állapot(Szenes Iván)

Aki a külvárosban nőtt fel(Szenes Iván)

Aki a külvárosban nőtt fel(Zorán)

Aki egyszer a szemedbe nézett(Szenes Iván)
Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Aki egyszer a szemedbe nézett(Vámosi János)
video

Aki melletted él(Korda György)

Aki melletted él(Szenes Iván)

Aki szereti a táncot(Toldy Mária)
video

Aki szereti a táncot(Szenes Iván)

Aki szereti a táncot(Három napig szeretlek (operett))

Aki téged csókolt már(Korda György)

Aki Téged csókolt már(Szenes Iván)

Akinek humora van(Szenes Iván)
video

Akinek nincs baja(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Akinek nincs baja(Kovács Kati)
video Zeneszöveg.hu - Kovács Kati előadóhoz tartozó letöltések

Akit én szeretek(Koós János)
video Zeneszöveg.hu - Koós János előadóhoz tartozó letöltések

Akit én szeretek(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Akit én szeretek(Breitner János)
video Zeneszöveg.hu - Breitner János előadóhoz tartozó letöltések

Akit megnevelt az élet(Szenes Iván)

Akit megnevelt az élet(Lugossy Éva)

Akkor gyere el(Payer András)
video Zeneszöveg.hu - Payer András előadóhoz tartozó letöltések

Akkor gyere el(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Akkor is fénylenek majd csillagok(Apostol)
Zeneszöveg.hu - Apostol előadóhoz tartozó letöltések

Akkor is fénylenek majd csillagok(Szenes Iván)
Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Akkor is lesz nyár(Szécsi Pál)
video Zeneszöveg.hu - Szécsi Pál előadóhoz tartozó letöltések

Akkor is lesz nyár(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Akkor is lesz nyár(Mary Zsuzsi)
Zeneszöveg.hu - Mary Zsuzsi előadóhoz tartozó letöltések

Akkor is lesz nyár(Dobos Attila)
Zeneszöveg.hu - Dobos Attila előadóhoz tartozó letöltések

Alkonyatkor(Szenes Iván)

Állatkerti séta(Aradszky László)
video Zeneszöveg.hu - Aradszky László előadóhoz tartozó letöltések

Állatkerti séta(Ambrus Kyri)
video Zeneszöveg.hu - Ambrus Kyri előadóhoz tartozó letöltések

Állatkerti séta(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Állítsátok meg a földet(Szenes Iván)
video

Állítsátok meg a földet(Csákányi László)
video

Álltam a hídon(Karády Katalin)
video Zeneszöveg.hu - Karády Katalin előadóhoz tartozó letöltések

Álltam a hídon(Vámosi János)
video Zeneszöveg.hu - Vámosi János előadóhoz tartozó letöltések

Álltam a hídon(Malek Andrea)
video Zeneszöveg.hu - Malek Andrea előadóhoz tartozó letöltések

Álltam a hídon(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Álltam a hídon(Lantos Olivér)
video

Álmodni is jó a boldogságról(Szenes Iván)

Álmodni jó(Szenes Iván)
Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Álmodozni rólad(Szenes Iván)

Álmok után...nászút előtt...(Szenes Iván)
Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Aludj, szívem...(Szenes Iván)

Amerre nézek(Arany György)
video

Amerre nézek(Szenes Iván)
video

Ami szívemen a számon(Csobot Adél)
video

Ami szívemen, a számon(Dolly Roll)
video Zeneszöveg.hu - Dolly Roll előadóhoz tartozó letöltések

Ami szívemen, a számon(Psota Irén)
video Zeneszöveg.hu - Psota Irén előadóhoz tartozó letöltések

Ami szívemen, a számon(Darvas Iván)
video Zeneszöveg.hu - Darvas Iván előadóhoz tartozó letöltések

Ami szívemen, a számon(Koós János)
video Zeneszöveg.hu - Koós János előadóhoz tartozó letöltések

Ami szívemen, a számon(Skanzelizé)
video Zeneszöveg.hu - Skanzelizé előadóhoz tartozó letöltések

Ami szívemen, a számon(Mikes Éva)
video Zeneszöveg.hu - Mikes Éva előadóhoz tartozó letöltések

Ami szívemen, a számon(Szántó Erzsi)
video Zeneszöveg.hu - Szántó Erzsi előadóhoz tartozó letöltések

Ami szívemen, a számon(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Ami szívemen, a számon(Szenes Iván)

Ami szívemen, a számon(Szirmay Márta)

Amikor a banjo megszólal(Szenes Iván)

Amikor az ember szíve fiatal(Szenes Iván)

Amikor mosolyogsz(Ferrari Violetta)
video

Amikor nem vagy velem(Szenes Iván)
video

Amikor olvastuk a levelüket...(Charlie nénje)

Amikor polkát jár a nagyapó(Szenes Iván)
video

Amikor polkát jár a nagyapó(Hollós Ilona)
video

Andersen óta(Koós János)
video

Andersen óta(Szenes Iván)
video

Angéla(Németh József)
video Zeneszöveg.hu - Németh József előadóhoz tartozó letöltések

Angéla(Cseh Tamás)
video Zeneszöveg.hu - Cseh Tamás előadóhoz tartozó letöltések

Angela(Szenes Iván)
Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Angela(Kozák Péter)
video

Angyalok kara(Szenes Iván)

Angyalok kara(Záray Márta)

Animánia - Mesterséges összetevők(Rajzfilm slágerek)

Annál az első ügyetlen csóknál...(Aradszky László)
video Zeneszöveg.hu - Aradszky László előadóhoz tartozó letöltések

Annál az első ügyetlen csóknál...(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Annyi baj legyen(Ambrus Kyri)
video

Annyi ember él a földön(Koós János)
video Zeneszöveg.hu - Koós János előadóhoz tartozó letöltések

Annyi ember él a földön(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Áprilisi tréfa volt(Sárosi Katalin)
video Zeneszöveg.hu - Sárosi Katalin előadóhoz tartozó letöltések

Áprilisi tréfa volt(Lantos Olivér)
video Zeneszöveg.hu - Lantos Olivér előadóhoz tartozó letöltések

Áprilisi tréfa volt(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Áprilisi tréfa volt(Záray Márta)
video Zeneszöveg.hu - Záray Márta előadóhoz tartozó letöltések

Áprilisi tréfa volt(Csík János)
video Zeneszöveg.hu - Csík János előadóhoz tartozó letöltések

Apró pont csak a térképen...(Szenes Iván)

Apuka gyere haza(Szenes Iván)
video

Attól, hogy válunk, nem lesz még(Szenes Iván)

Autót vett a barátom(Szenes Iván)

Autót vezetek(Szenes Iván)

Az a perc...(Szenes Iván)

Az aranyos vizslakutyám(Szenes Iván)

Az élelem bére(Szenes Iván)
video

Az életem egy kész regény(Cserháti Zsuzsa)

Az életem egy kész regény(Szenes Iván)
video

Az első beat zenész(Szenes Iván)
video

Az első beat-zenész(Koós János)
video

Az első nagy szerelmem voltál(Szenes Iván)

Az első szerelem(Szenes Iván)
video

Az első szerelem ábrándozás(Mikes Éva)
video

Az ember sose tudhatja(Bubus (zenés bohózat))
video Zeneszöveg.hu - Bubus (zenés bohózat) előadóhoz tartozó letöltések

Az ember sose tudhatja(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Az ember sose tudhatja(Bodrogi Gyula)
video Zeneszöveg.hu - Bodrogi Gyula előadóhoz tartozó letöltések

Az ember, ha elveszt egy álmot(Szenes Iván)

Az emlékek hídján(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Az emlékek hídján(Vámosi János)
video Zeneszöveg.hu - Vámosi János előadóhoz tartozó letöltések

Az én anyám(Szenes Iván)

Az én dalom(Szenes Iván)

Az én dalom(Hódító Vilmos (rádiójáték))

Az én dalom(Zágon Edina)
video

Az én életem(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Az én életem(Koós János)
video Zeneszöveg.hu - Koós János előadóhoz tartozó letöltések

Az én hazám(Kovács Kati)
video

Az én hazám(Szenes Iván)
video

Az én időm(Kovács Kati)
video

Az én időm(Szenes Iván)
video

Az én időmben kérem(Szenes Iván)

Az én kedvesem(Szenes Iván)

Az én kedvesem(Szűcs Judith)
video

Az én utam feléd vezet...(Szenes Iván)

Az én világom ez(Szenes Iván)
video

Az ezredes dala(Szenes Iván)

Az öreg hangszeren, ha játszom(Koós János)
video Zeneszöveg.hu - Koós János előadóhoz tartozó letöltések

Az öreg hangszeren, ha játszom(Szenes Iván)
Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Az újrakezdés iskolája(Szenes Iván)
video

Az utcaseprők(Hofi Géza)
video

Az utolsó kintornás(Németh József)
video

Az utolsó kintornás Pesten(Németh József)
video

Az utolsó kíntornás Pesten(Szenes Iván)
video

Azért se fáj(Szenes Iván)

Azóta szép az életem(Szenes Iván)

Azt mondják csuda jól megy a sorod(Poór Péter)
video

Azt mondják rólad(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Azt mondják rólad(Koós János)
video

Azt mondják, csuda jól megy a sorod(Szenes Iván)
video

Azzal, hogy elköszöntünk...(Szenes Iván)

Babuka(Kazal László)

Baj ha nincs, gond, ha van(Szenes Iván)

Bakonyi Károly(Szenes Iván)

Banjó(Szenes Iván)

Barbara(Szenes Iván)

Barbara(Imádok férjhez menni (zenés darab))

Bármit mond más(Szenes Iván)

Bátran vállalom(Németh Lehel)
video

Belehalok én(Szenes Iván)

Belehalok én(Putnoki Gábor)

Benned van valami izgalmasan más(Szenes Iván)

Beszéld meg Andreával(Szenes Iván)
video

Beszéld meg Andreával - Szenes SzínHáz (főcímdal)(Filmzenék)
video

Beverly(Szenes Iván)

Bizony így van ez, szívem...(Bakacsi Béla)
video Zeneszöveg.hu - Bakacsi Béla előadóhoz tartozó letöltések

Bizony így van ez, szívem...(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Bocsánat, hogyha kérdem(Korda György)
video Zeneszöveg.hu - Korda György előadóhoz tartozó letöltések

Bocsánat, hogyha kérdem(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Bocsánat, hogyha kérdem(Bakacsi Béla)
Zeneszöveg.hu - Bakacsi Béla előadóhoz tartozó letöltések

Bocsássa meg(Postás Józsi)

Bocsássa meg(Balázs Pali)

Bocsássa meg nekem a világ(MC hawer és Tekknő)

Bocsássa meg nekem a világ(Dupla KáVé)
video

Bocsássa meg nekem a világ(Vámosi János)
video

Bocsássa meg nekem a világ(Szenes Iván)
video

Bocsássa meg nekem a világ(Záray Márta - Vámosi János)

Bocsássa meg...(Matyi és a Hegedűs)

Boldog az az ember(Korda György)
video

Boldog az az ember(Szenes Iván)
video

Boldog az az ember(Lukácsi Margit)
video

Boldog az az ember(Csík János)
video

Boldog az az ember(Vadas Zsuzsa)

Boldog szerelem(Szenes Iván)

Boldog szerelem (Én megtaláltam)(Putnoki Gábor)
video

Boldog vagyok(Szenes Iván)

Boldogság(Záray Márta)
video

Boldogság merre vagy(Szenes Iván)

Boldogság merre vagy(Németh Lehel)
video

Boldogság, merre vagy?(Németh József)
video

Boldogság....(Románcok)
video

Bolond is lennék(Szenes Iván)
video

Bolond is lennék(Hofi Géza)

Bomba jó(Fogad 3-5-ig (zenés vígjáték))

Bomba jó(Egyéb szövegek)

Bomba jó(Szenes Iván)
video

Bomba jó (közr. Aradszky László)(Ambrus Kyri)
video

Bon giorno, szép Erzsike(Szenes Iván)
video

Bon giorno, szép Erzsike(Koós János)
video

Bonsoire szép hölgyek, jó urak(Szenes Iván)

Bonszoár(Szenes Iván)

Brigitta(Szenes Iván)

Búcsú tangó...(Szenes Iván)

Búcsúdal(Szenes Iván)

Budapest(Szenes Iván)

Budapest-keringő(Szenes Iván)

Budapesti melódia(Kabos László)
video

Budáról Pestre mentem(Sárosi Katalin)
video

Budáról Pestre mentem(Szenes Iván)
video

Butaság gondolni rád(Szenes Iván)

Butaság gondolni rád...(Mikes Éva)
video

Büntetlenül(Szenes Iván)

Büszke torrero(Szenes Iván)

Charley nénje(Charlie nénje)

Charley nénje - finálé(Charlie nénje)

Chuck első dala(Szenes Iván)

Ció, ció, ció(Szenes Iván)

Csak a fog tud úgy fájni(Szenes Iván)
video

Csak addig legyek boldogtalan (Szenes Iván)

Csak addig legyek boldogtalan(G. Nagy Gabriella)

Csak az első kétezer év a nehéz(Szenes Iván)

Csak az első kétezer év a nehéz(Haumann Péter & Kovács Kati)

CSak az első ötven év a nehéz...(Szenes Iván)

Csak az mulasson énrajtam, fiúk!(Szenes Iván)

Csak az mulasson énrajtam, fiúk!(Knock Out (musical))

Csak egy lépcsővel…(Szenes Iván)

Csak egy szál gitárral(Máté Péter)
video

Csak egy szál gitárral(Szenes Iván)
video

Csak egyetlen egyszer(Korda György)
video Zeneszöveg.hu - Korda György előadóhoz tartozó letöltések

Csak egyetlen egyszer tudsz élni(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Csak egyszer...(Szenes Iván)

Csak érd el, ha tudod(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Csak érd el, ha tudod(Koós János)
video Zeneszöveg.hu - Koós János előadóhoz tartozó letöltések

Csak félig lenne meg az, ami nincs(Záray Márta)
video Zeneszöveg.hu - Záray Márta előadóhoz tartozó letöltések

Csak félig lenne meg az, ami nincs(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Csak félig lenne meg az, ami nincs(Sárosi Katalin)
video Zeneszöveg.hu - Sárosi Katalin előadóhoz tartozó letöltések

Csak hírből ismerem a szerelmet(Szenes Iván)

Csak hírből ismerem a szerelmet(A szabin nők elrablása (zenés darab))

Csak hívnod kell(Ákos Stefi)
video

Csak hozzád nincsen hasonló...(Szenes Iván)

Csak ne írnának soha többé tangót...(Szenes Iván)

Csak őt szeretem(Szenes Iván)

Csak semmiféle fanyalgás(Szenes Iván)

Csak úgy játszottál te vélem (mint macska az egérrel)(Szenes Iván)

Csak úgy szeress(Szenes Iván)

Csakhogy eljöttél szerelem(Németh József)
video

Családi értekezlet(Szenes Iván)
video

Családi értekezlet(Apostol)
video

Csavargó fantáziám...(Kovács Erzsi)
dalokhu video Zeneszöveg.hu - Kovács Erzsi előadóhoz tartozó letöltések

Csavargó fantáziám...(Zsolnai Hédi)
video Zeneszöveg.hu - Zsolnai Hédi előadóhoz tartozó letöltések

Csavargó fantáziám...(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Cseresznyeárus lány(Mary Zsuzsi)
video Zeneszöveg.hu - Mary Zsuzsi előadóhoz tartozó letöltések

Cseresznyeárus lány(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Csikk duett(Szenes Iván)
video

Csinálja most már valaki más...!(Szenes Iván)

Csinibaba - Angela(Filmzenék)
video Zeneszöveg.hu - Filmzenék előadóhoz tartozó letöltések

Csinibaba - Csak félig lenne meg(Filmzenék)
video Zeneszöveg.hu - Filmzenék előadóhoz tartozó letöltések

Csinibaba - Kicsit szomorkás a hangulatom(Filmzenék)
video Zeneszöveg.hu - Filmzenék előadóhoz tartozó letöltések

Csinibaba - Különös éjszaka volt(Filmzenék)
video Zeneszöveg.hu - Filmzenék előadóhoz tartozó letöltések

Csirip, csirip, csip, csip(Szenes Iván)

Csodacsatár(Ákos Stefi)
video

Csókolj meg egyszer(Ákos Stefi)
video

Csókolj, csókolj...!(Szenes Iván)

Csókolom kacsóit(Szenes Iván)

Csudajó a kakaó(Szenes Iván)

Csúnya fiú(Mary Zsuzsi)
video Zeneszöveg.hu - Mary Zsuzsi előadóhoz tartozó letöltések

Csúnya fiú(Komár Gabi)
video Zeneszöveg.hu - Komár Gabi előadóhoz tartozó letöltések

Csúnya fiú(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Csúnya nem vagyok...(Szenes Iván)

Cyrano(Szenes Iván)

Dal a Délkerről(Szenes Iván)

Dal a Ligetről(Szenes Iván)

Dal a szívről(Németh Lehel)
video

Dal az utcaseprőről(Szenes Iván)

Dal az utcaseprőről(Kazal László)
video

Dal Budapestről(Putnoki Gábor)
video

Darling(Szenes Iván)

Dávid és Góliát(Vámosi János)
video

Dávid és Góliát(Szenes Iván)
video

Dávid és Góliát(Cserháti Zsuzsa)
video

De jó is lenne(Putnoki Gábor)
video

De jó is lenne (árnyas erdő)(Szenes Iván)

De kár, hogy nincs a Kékes a Balatonon(Németh Lehel)
video

De kár, hogy nincs a Kékes a Balatonon(Szenes Iván)
video

De sokat is jelenthet egy nap(Szenes Iván)

De szép a világ(Szenes Iván)
video

De szép a világ(A kaktusz virága (színdarab))

De szép a világ(Németh József)
video

De szép vagy megint ma este(Tánczenék)
video Zeneszöveg.hu - Tánczenék előadóhoz tartozó letöltések

De szép vagy megint ma este(Vámosi János)
video Zeneszöveg.hu - Vámosi János előadóhoz tartozó letöltések

De szép vagy megint ma este(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Denise belépője(Szenes Iván)

Devojka Kral Klavira(Szenes Iván)

Diagonál(Koós János)
video

Disco(Szenes Iván)

Disco(Kabos László)
video

Dizőz paródia(Szenes Iván)

Drágám, az élet(Vico Torriani)
video

Drágám, az élet...(Szenes Iván)
video

Drágám, az élet...(Keménykalaposok (zenés vígjáték))

Ebből se lesz már szerelem(Metró)
video Zeneszöveg.hu - Metró előadóhoz tartozó letöltések

Ebből se lesz már szerelem(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Ég áldjon, aranyhajú lány(Poór Péter)

Ég áldjon, aranyhajú lány!(Szenes Iván)

Egy boldog nyár Budapesten(Vámosi János)
video

Egy boldog nyár Budapesten(Szenes Iván)
video

Egy boldog nyár Budapesten(Petress Zsuzsa)
video

Egy boldog nyár Budapesten(Mészáros János Elek)
video

Egy csókra sokszor gondol még az ember(Szenes Iván)

Egy dunaparti csónakházban(Payer András)

Egy dunaparti csónakházban(Kadlott Karcsi)

Egy dunaparti csónakházban(Kazal László)
video

Egy dunaparti csónakházban(Szenes Iván)
video

Egy dunaparti csónakházban(Beatrice)

Egy dunaparti csónakházban(Lagzi Lajcsi)

Egy dunaparti csónakházban (Állami áruház című film)(Filmzenék)

Egy hang a gitáron(Szenes Iván)

Egy hölgy a századfordulón(Szenes Iván)

Egy jól informált kabaré(Szenes Iván)

Egy kicsiny szép(Mátrai Zsuzsa)
video

Egy kiöregedett vadászkutya dala(Hofi Géza)

Egy kis békát(Szenes Iván)

Egy kis békát(Németh József)

Egy kis szív kell(Koltay Valéria)
video

Egy meg ne kérdezd korú nő(Szenes Iván)
video

Egy napsugaras emlék(Szenes Iván)

Egy napsugaras emlék(Zágon Edina)
video

Egy nő, akinek két arca van 2.(Szenes Iván)

Egy nyári reggel(Szenes Iván)

Egy összegyűrt levél(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Egy összegyűrt levél(Kovács Kati)
video Zeneszöveg.hu - Kovács Kati előadóhoz tartozó letöltések

Egy párizsi lány(Szenes Iván)

Egy pici szerelem(Szenes Iván)

Egy régi filmzenét(Szenes Iván)

Egy rendes férj(Szenes Iván)
video

Egy szál gyufa is elveszti a fejét(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Egy szál gyufa is elveszti fejét(Koós János)
video Zeneszöveg.hu - Koós János előadóhoz tartozó letöltések

Egy szeptemberi délutánon(Szenes Iván)

Egy tánc(Vámosi János)
video

Egy tisztes őszes halánték(Hot Jazz Band)
Zeneszöveg.hu - Hot Jazz Band előadóhoz tartozó letöltések

Egy tisztes őszes halánték(Jávor Pál)
video Zeneszöveg.hu - Jávor Pál előadóhoz tartozó letöltések

Egy tisztes őszes halánték(Budapest Bár)
video Zeneszöveg.hu - Budapest Bár előadóhoz tartozó letöltések

Egy tisztes őszes halánték(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Egy tisztes, őszes halánték(Vámosi János)
video

Egy úr a tükörbe néz(Szenes Iván)

Egy úr a tükörbe néz(Koós János)
video

Egy utolsó esélyt még adok neked(Szenes Iván)
video

Egy utolsó esélyt még adok neked(Koós János)
video

Egy vallomással(Szenes Iván)

Egy zseninek nincsenek gátjai(Szenes Iván)

Egy zseninek nincsenek gátjai(A szabin nők elrablása (zenés darab))

Egy-nulla(Aradszky László)
video

Egy, velem ugye könnyen megy(Toldy Mária)
video Zeneszöveg.hu - Toldy Mária előadóhoz tartozó letöltések

Egy, velem ugye könnyen megy(Kiss Manyi)
video Zeneszöveg.hu - Kiss Manyi előadóhoz tartozó letöltések

Egy, velem ugye könnyen megy (egy két hár)(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Egyél kását(Hofi Géza)
video

Egyél kását(Szenes Iván)
video

Egyetlen szócskán múlik(Szenes Iván)

Egyiptomi tánckép(Szenes Iván)

Egyszer még(Szántó Erzsi)
video

Egyszer még(Szenes Iván)

Egyszer minden(Szenes Iván)

Egyszer történik meg az ilyen(Szenes Iván)

Egyszer történik meg az ilyen(Poór Péter)

Együtt a menyasszony és vőlegény(Szenes Iván)

Együtt sírunk(Szenes Iván)

Egyveleg(Szenes Iván)

Éjfél múlt már(Szenes Iván)
video

Éjfél múlt már(Apostol)

Éjfélt ütött az óra(Szenes Iván)

Éjszakáról éjszakára(Kovács Kati)
video Zeneszöveg.hu - Kovács Kati előadóhoz tartozó letöltések

Éjszakáról éjszakára annyit gondolok magára(Szenes Iván)

Elég egy szó(Szenes Iván)
video

Elég volt egy másodperc(Sárosi Katalin)
video

Elég volt egy másodperc(Szenes Iván)

Elégia(Kovács Kati)
video

Elégia(Szenes Iván)
video

Élek, ahogy a többiek(Kovács Kati)
video Zeneszöveg.hu - Kovács Kati előadóhoz tartozó letöltések

Élek, ahogy a többiek(Szenes Iván)
video

Élelem bére(Szenes Iván)

Eleonóra(Aradszky László)
video

Eleonóra(Szenes Iván)

Elfelejti azt hogy hol van!(Charlie nénje)

Elhagylak százszor(Szenes Iván)

Eljönnek!(Szenes Iván)

Ellopták a boldogságom(Szenes Iván)

Ellopták a boldogságomat(Harangozó Teri)
video

Elmész a ház előtt(Szenes Iván)

Elmondom mindenkinek(Babják Márta)
video

Előbb, mint gondolnád(Németh József)
video

Előbb, mint gondolnád(Szenes Iván)

Előttem semmi nem titok(Szenes Iván)

Első beatzenész(Szenes Iván)

Első hóvirág(Szenes Iván)

Első szerelem(Mikes Éva)
video

Elsöpri a szél(Márió)
Zeneszöveg.hu - Márió előadóhoz tartozó letöltések

Elsöpri a szél(Ihász Gábor)
video Zeneszöveg.hu - Ihász Gábor előadóhoz tartozó letöltések

Elsöpri a szél(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Elszáll a kék madár(Szenes Iván)
video

Elszáll a kék madár(Cserháti Zsuzsa)
video

Éltem a világom(Szenes Iván)

Élvezd az életet(Csobot Adél)
video

Elvirult a margaréta(Szenes Iván)

Emlékezni rád(Korda György)
video

Emlékezni rád(Szenes Iván)
video

Emlékezz rám(Szenes Iván)

Emlékezz rám(Putnoki Gábor)
video

Emlékezz rám(e.cím:jó lenne most)(Zámbó Jimmy)

Emlékezzünk vissza(Szenes Iván)

Emlékszel még...(Szenes Iván)

Én aki nála jártam(Szenes Iván)
video

Én azzal búcsúzom(Szenes Iván)
video

Én azzal búcsúzom(Cserháti Zsuzsa)
video

Én azzal búcsúzom(Rakonczai Imre)
video

Én édes Katinkám(Szécsi Pál)
video Zeneszöveg.hu - Szécsi Pál előadóhoz tartozó letöltések

Én édes Katinkám(3+2 együttes)
video Zeneszöveg.hu - 3+2 együttes előadóhoz tartozó letöltések

Én édes Katinkám(A jó LaciBetyár)
video Zeneszöveg.hu - A jó LaciBetyár előadóhoz tartozó letöltések

Én édes Katinkám(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Én édes Katinkám(Szécsi Pál)

Én édes Katinkám(Bán Klári)
video Zeneszöveg.hu - Bán Klári előadóhoz tartozó letöltések

Én édes Katinkám(Dávid Sándor)
Zeneszöveg.hu - Dávid Sándor előadóhoz tartozó letöltések

Én édes Katinkám(Fekete Pál)
video Zeneszöveg.hu - Fekete Pál előadóhoz tartozó letöltések

Én édes Katinkám(Poór Péter)

Én és az élet(Szenes Iván)

Én és az élet(Knock Out (musical))

Én igazán szerettelek(Kovács Kati)
video

Én igazán szerettelek(Szenes Iván)
video

Én is(Szenes Iván)

Én is(Kovács Kati)

Én leszek(Cserháti Zsuzsa)
video Zeneszöveg.hu - Cserháti Zsuzsa előadóhoz tartozó letöltések

Én leszek(Gáspár Laci)
video Zeneszöveg.hu - Gáspár Laci előadóhoz tartozó letöltések

Én leszek (Siménfalvy Ágota)
video Zeneszöveg.hu - Siménfalvy Ágota előadóhoz tartozó letöltések

Én leszek(Nyári Károly)
dalokhu video Zeneszöveg.hu - Nyári Károly előadóhoz tartozó letöltések

Én leszek(Szulák Andrea)
video Zeneszöveg.hu - Szulák Andrea előadóhoz tartozó letöltések

Én leszek(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Én meg nem tudnám mondani(Szenes Iván)

Én meg ő(Szenes Iván)
video

Én meg ő(Apostol)
video

Én megpróbáltam haragudni rád(Hollós Ilona)
video

Én megpróbáltam haragudni rád(Hollós Ilona)
video

Én megpróbáltam haragudni rád...(Szenes Iván)
video

Én megtaláltam(Szenes Iván)

Én neked adnám azt is, ami nincs(Szenes Iván)
video

Én nem szégyellem(Szenes Iván)

Én nem szégyellem(Németh Lehel)
video

Én nem tehetek róla(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Én nem tehetek róla(Koós János)
video Zeneszöveg.hu - Koós János előadóhoz tartozó letöltések

Én nem tudom, hogy mit szerettem rajtad?(Szenes Iván)

Én nem vagyok egy romantikus lélek(Szenes Iván)

Én nem vagyok már gyermek(Szenes Iván)

Én szerelemből nősültem(Szenes Iván)

Én úgy képzeltem el(Szenes Iván)

Én visszahozom divatba a foxtrottot(Németh Lehel)
video

Én visszahozom divatba a foxtrottot(Szenes Iván)

Én visszahozom divatba a tangót(Németh József)

Én, aki nála jártam(Koós János)
video

Én, aki nála jártam(Szenes Iván)
video

Engedd, hogy elfelejtselek(Harangozó Teri)
video

Engedd, hogy elfelejtselek(Szenes Iván)

Engem a rumba döntött romba(Szenes Iván)
video

Engem egy fél deci rum...(Szenes Iván)

Engem egy fél deci rum...(Hofi Géza)

Engem nem lehet elfelejteni(Mikes Éva)
video Zeneszöveg.hu - Mikes Éva előadóhoz tartozó letöltések

Engem nem lehet elfelejteni(Szabó Eszter)
video Zeneszöveg.hu - Szabó Eszter előadóhoz tartozó letöltések

Engem nem lehet elfelejteni(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Engem nem lehet elfelejteni(Szabó Eszter)

Engem nem lehet elfelejteni(Rácz Kati)
video Zeneszöveg.hu - Rácz Kati előadóhoz tartozó letöltések

Engem nem lehet elfelejteni(Babják Márta)
video

Engem nem lehet elfelejteni(Csobot Adél)

Engem nem lehet elfelejteni!(Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar)
video Zeneszöveg.hu - Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar előadóhoz tartozó letöltések

Er kann mir leid tun (Sajnálom szegényt)(Koncz Zsuzsa)
video

És jött a zápor(Németh Lehel)
video

És jött a zápor(Sárosi Katalin)
video

És jött a zápor(Szenes Iván)
video

És mégis mozog a Föld(Bencze Márta)
video

És mégis mozog a Föld(Szenes Iván)

Eső és könny(Köteles István)

Eső-ballada (Le jour où la pluie viendra)(Kovács Erzsi)
video

Este van(Cserháti Zsuzsa)
video

Eszter(Aradszky László)
video

Eszter(Szenes Iván)

Etikett szám(Szenes Iván)

Éva(Szenes Iván)

Ez a dal, az a dal(Koós János)

Ez a dal, az a dal(Szenes Iván)
video

Ez a szerelem(Ambrus Kyri)
video

Ez az utolsó tánc(Delhusa Gjon )
video

Ez az utolsó tánc(Szenes Iván)
video

Ez az utolsó tánc(Berentei Péter)

Ez az utolsó tánc(Náray Erika)

Ez hát a mi titkunk...(Szenes Iván)

Ez már szerelem(Szenes Iván)

Ez már szerelem(Koós János)
video

Ez volt a hála(Szenes Iván)

Ezek a mai öregek!(Szenes Iván)

Ezek után(Skála Énekegyüttes)
video

Ezek után(Szenes Iván)

Ezredes dala(Szenes Iván)

Ezt jegyezze meg jól!(Szenes Iván)

Fantázia(Szirmay Márta)
video

Fekete billentyűk…(Szenes Iván)

Fekete gyémánt(Szenes Iván)

Fel, fel fiúk a dalra(Máté Péter)

Fel, fel fiúk a dalra(Szenes Iván)

Felejtsd el(Szenes Iván)

Felejtsd el(G. Nagy Gabriella)
video

Felejtsük el(Vámosi János)
video

Felfűtöttél szerelemre(Szenes Iván)

Félig sem szerelem(Rony)
Zeneszöveg.hu - Rony előadóhoz tartozó letöltések

Félig sem szerelem(M7 együttes)
video Zeneszöveg.hu - M7 együttes előadóhoz tartozó letöltések

Félig sem szerelem(Delhusa Gjon )
video Zeneszöveg.hu - Delhusa Gjon  előadóhoz tartozó letöltések

Félig sem szerelem(Tilinger Attila)
video Zeneszöveg.hu - Tilinger Attila előadóhoz tartozó letöltések

Félig sem szerelem(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Félig sem szerelem(Rácz Kati)
Zeneszöveg.hu - Rácz Kati előadóhoz tartozó letöltések

Felmegyek hozzád(Hofi Géza)

Felmegyek hozzád(Szenes Iván)
video

Féltékenység(Szenes Iván)

Féltelek...(tangó)(Szenes Iván)

Félteni kell(Zalatnay Sarolta)
video Zeneszöveg.hu - Zalatnay Sarolta előadóhoz tartozó letöltések

Félteni kell(Fluorid)
video Zeneszöveg.hu - Fluorid előadóhoz tartozó letöltések

Félteni kell(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Félteni kell(Rácz Kati)

Férfi csak akkor kell(Ambrus Kyri)
video

Férfi kvartett(Szenes Iván)

Finálé(Szenes Iván)

Finaletto II. (Salgó, Gizike, Szolga)(Szenes Iván)

Fiú a házból(Szandi)

Fiú az önzésed unom már(Szűcs Judith)
video Zeneszöveg.hu - Szűcs Judith előadóhoz tartozó letöltések

Fiú, az önzésed unom már(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Fogsz te a fox helyett charlestont járni(Hofi Géza)
video Zeneszöveg.hu - Hofi Géza előadóhoz tartozó letöltések

Fogsz te a fox helyett charlestont járni(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Football-fox(Szenes Iván)

Főúr fizetek...(Szenes Iván)

Furcsa pár vagyunk...(Szenes Iván)

Fuss, hogy utolérjenek c. filmből- Gyermekkori álmok(Egyéb szövegek)
video Zeneszöveg.hu - Egyéb szövegek előadóhoz tartozó letöltések

Fütyülök én a twistre(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Fütyülök én a twistre...(Kazal László)
video Zeneszöveg.hu - Kazal László előadóhoz tartozó letöltések

Fütyülök én a twistre...(Fogad 3-5-ig (zenés vígjáték))
video Zeneszöveg.hu - Fogad 3-5-ig (zenés vígjáték) előadóhoz tartozó letöltések

Fütyülök én a twistre...(Németh Lehel)
video Zeneszöveg.hu - Németh Lehel előadóhoz tartozó letöltések

Gimbelem gombolom(Rátonyi Róbert)

Gondol majd rám(Szenes Iván)

Gondolatban most is arra járok(Apostol)
dalokhu video

Gondolatban most is arra járok(Szenes Iván)
video

Gondolj apádra(Hofi Géza)

Gondolj apádra(Szenes Iván)

Gőzmozdony(Szenes Iván)

Gőzmozdony(Kovács Kati)

Gyere el, ha bántanak(Kovács Kati)
video

Gyere el, ha bántanak(Szenes Iván)
video

Gyere és ne felejts el mosolyogni(Szenes Iván)

Gyere fel vacsorára(Szenes Iván)

Gyere szeress(Endrődi Éva)

Gyere szeress(Szenes Iván)

Gyere vissza angyalom(Szenes Iván)

Gyere, szeress(Kovács Kati)
video

Gyermekkori álmok(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Gyermekkori álmok(Koós János)
video

Gyertek fiúk!(Szenes Iván)

Gyerünk, tubicám(Luxemburg grófja (operett))

Gyöngyszem akad a tengerben...(Szenes Iván)

Győztes divat a szocializmus(Szenes Iván)

Győztes divat a szocializmus(Hofi Géza)

Gyurgyevó(Szenes Iván)

Ha egy férfi odavan(Szenes Iván)
video

Ha egy férfi odavan(Koós János)
video

Ha éltél már Pesten(Putnoki Gábor)
video

Ha éltél már Pesten(Putnoki Gábor)
video

Ha emlékszem majd néha(Szenes Iván)
video

Ha emlékszem majd néha rád(Apostol)
video

Ha férfi nem volna a földön(Sárosi Katalin)
video

Ha férfi nem volna a Földön...(Szenes Iván)

Ha kérdik...(Szenes Iván)

Ha kétszer élnék(Németh Lehel)
video

Ha legközelebb látlak(Kovács Kati)
video Zeneszöveg.hu - Kovács Kati előadóhoz tartozó letöltések

Ha legközelebb látlak(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Ha legközelebb látlak(Rácz Kati)
video Zeneszöveg.hu - Rácz Kati előadóhoz tartozó letöltések

Ha lenne új szívem(Harangozó Teri)
video

Ha lenne új szívem...(Szenes Iván)

Ha lenne új szívem...(Harangozó Teri)
video

Ha maga mondja(Szenes Iván)

Ha megkérdezel(Vámosi János)

Ha megkérdezel, hogy ki gyújtja fel a csillagokat...(Szenes Iván)

Ha naplót írtam volna én az életemről(Feleki Kamill)
video

Ha naplót vezetnék (Szenes Iván)

Ha nem lennél, ki kéne találni(Balás Eszter)
video

Ha nem lennél, ki kéne találni(Szenes Iván)
video

Ha nincsen autó...(Charlie nénje)

Ha rám talál(Koós János)
video

Ha rám talál...(Sós Szabó Edit)

Ha rám talál...(Szenes Iván)

Ha te lennél a napfény(Kapitány Anni)

Ha te lennél a napfény(Szenes Iván)

Ha valaki önmagán nevet(Szenes Iván)
video

Ha valaki önmagán nevet(Columbus)

Ha valakiért sírni tudnék(Meződi József)
Zeneszöveg.hu - Meződi József előadóhoz tartozó letöltések

Ha valakiért sírni tudnék(Szenes Iván)
Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Ha végig tudod ülni ezt a dalt(Szenes Iván)
video

Ha végig tudod ülni ezt a dalt...(Delhusa Gjon )
video

Haj, hó(Szenes Iván)

Hajcsi (egy modern bölcsődal)(Szenes Iván)

Halálos méreg(Záray Márta)

Halálos méreg(Karády Katalin)
video

Halálos méreg(Szenes Iván)
video

Halálos méreg(Payer András)
video

Halálos méreg (Amado Mio)(Karády Katalin)

Hálátlan kisfiú(Szenes Iván)

Hálátlan kisfiú(Harangozó Teri)
video

Halleluja(Szenes Iván)

Halleluja(Hofi Géza)

Halló Chérie(Egyéb szövegek)

Halló Cherie(Szenes Iván)
video

Halló, Cherie(Sárosi Katalin)
video

Halló, Cherie(Sárosi Katalin)
video

Halló, chérie(Bodrogi Gyula)
video

Halló, chérie(Voith Ági)
video

Hangulat kéne(Cserháti Zsuzsa)
video

Hány példányban(Kovács Kati)
video

Hány példányban kéne ahhoz élnem(Szenes Iván)
video

Hányszor kell még újra kezdenem(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Hányszor kell még újrakezdenem(Korda György)
video Zeneszöveg.hu - Korda György előadóhoz tartozó letöltések

Hapták tisztelet a szesznek(Szenes Iván)
video

Három aranyásó(Vámosi János)
video Zeneszöveg.hu - Vámosi János előadóhoz tartozó letöltések

Három aranyásó(Corvina)
video Zeneszöveg.hu - Corvina előadóhoz tartozó letöltések

Három aranyásó(Kazal László)
video Zeneszöveg.hu - Kazal László előadóhoz tartozó letöltések

Három aranyásó(Filu)
video Zeneszöveg.hu - Filu előadóhoz tartozó letöltések

Három aranyásó(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Három aranyásó(100 Folk Celsius)
video Zeneszöveg.hu - 100 Folk Celsius előadóhoz tartozó letöltések

Három cseppben a tenger(Szenes Iván)

Három forintért tíz gesztenyét(Szécsi Pál)

Havasi napsütés(Szenes Iván)

Havasi napsütés(Hódító Vilmos (rádiójáték))

Hazudhatnám én is azt(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Hazudhatnám én is azt(Koós János)
video Zeneszöveg.hu - Koós János előadóhoz tartozó letöltések

Hé, hé, hé, ide figyelj(Egyéb szövegek)
Zeneszöveg.hu - Egyéb szövegek előadóhoz tartozó letöltések

Hé, hé, hé, ide figyelj(Szenes Iván)
Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Hé, ki veszi(Szenes Iván)

Hegedű, te vagy az én barátom(Putnoki Gábor)
video

Hegedű, te vagy az én barátom...(Németh Lehel)

Hegedű, te vagy az én barátom...(Szenes Iván)
video

Hello(Komáromi Pisti)

Hello(Szenes Iván)

Helló!(Koós János)
video

Hidd el addig jó(Hofi Géza)

Hívd Andreát(Szenes Iván)

Hívlak(Kovács Kati)

Hívlak ugyanúgy, mint máskor(Szenes Iván)
video

Hívlak ugyanúgy, mint máskor(Kovács Kati)
video

Hóbortos Woogie(Szenes Iván)

Hódító Vilmos(Szenes Iván)

Hófehér papír(Koós János)
video

Hófehér papír(Szenes Iván)
video

Hofélia(Szenes Iván)

Hofélia I. rész(Hofi Géza)

Hofélia II. rész(Hofi Géza)

Hófödte utakon(Lantos Olivér)

Hófödte utakon vidám dalocska(Szenes Iván)

Hogy is tudtam élni(Hollós Ilona)
video Zeneszöveg.hu - Hollós Ilona előadóhoz tartozó letöltések

Hogy is tudtam élni...?(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Hogy is tudtam élni...?(Mary Zsuzsi)
video Zeneszöveg.hu - Mary Zsuzsi előadóhoz tartozó letöltések

Hogyan mondjam el neked(Szenes Iván)

Hogyha elhagysz, úgyis jó...(Szenes Iván)

Hogyha huszonötször(Ambrus Kyri)
video

Hogyha huszonötször(Koós János)
video

Hogyha huszonötször születnék(Szenes Iván)
video

Hogyha járod a Boogie-Woogie-t(Szenes Iván)

Hogyha panaszkönyvet hordanál a szívedben(Szenes Iván)

Hókusz-pókusz (egy szerencsétlen szerecsen története)(Szenes Iván)

Hol az én helyem(Szenes Iván)
video

Hol egy dallam(Szenes Iván)
video

Hol egy dallam(Apostol)

Hol jártál öregfiú(Szenes Iván)

Hol vagytok, cimborák(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Hol vagytok, cimborák?(Korda György)
video Zeneszöveg.hu - Korda György előadóhoz tartozó letöltések

Hol van ő(Szenes Iván)
video

Hol van ő(Koós János)
video

Holnaptól kezdve(Szenes Iván)

Homokból építettem én a váram(Szenes Iván)

Homokból építettem én a váram(Vámosi János)
video

Homokvár(Apostol)

Homokvár(Nyári Kálmán)

Homokvár(Szenes Iván)

Homokvár, légvár, kártyavár(Apostol)
dalokhu video

Hopp, újra itt a ragtime(Deák Erzsébet és Bondár Attila)
Zeneszöveg.hu - Deák Erzsébet és Bondár Attila előadóhoz tartozó letöltések

Hopp, újra itt a ragtime(Szenes Iván)
Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Hopp, újra itt a ragtime (közreműködik Bodnár Attila)(Deák Erzsébet)
video

Horgászlecke(Szenes Iván)

Hossz lesz besz lesz(Szenes Iván)

Hosszú az a nap(Csepregi Éva)
video Zeneszöveg.hu - Csepregi Éva előadóhoz tartozó letöltések

Hosszú az a nap(Kovács Erzsi)
video Zeneszöveg.hu - Kovács Erzsi előadóhoz tartozó letöltések

Hosszú az a nap(Neoton Família)
video Zeneszöveg.hu - Neoton Família előadóhoz tartozó letöltések

Hosszú az a nap(Dupla KáVé)
video Zeneszöveg.hu - Dupla KáVé előadóhoz tartozó letöltések

Hosszú az a nap(Szenti Edit)
video Zeneszöveg.hu - Szenti Edit előadóhoz tartozó letöltések

Hosszú az a nap(Fáraó)
Zeneszöveg.hu - Fáraó előadóhoz tartozó letöltések

Hosszú az a nap(Gallusz Nikolett)
video Zeneszöveg.hu - Gallusz Nikolett előadóhoz tartozó letöltések

Hosszú az a nap(Tilinger Attila)
video Zeneszöveg.hu - Tilinger Attila előadóhoz tartozó letöltések

Hosszú az a nap(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Hosszú az a nap(Sunda-Bunda Banda)
Zeneszöveg.hu - Sunda-Bunda Banda előadóhoz tartozó letöltések

Hosszú az a nap(Zsédenyi Adrienn)
video

Hosszú az a nap(Csobot Adél)

Hosszú az a nap(Oláh Ibolya)

Hosszú éjszakák(Szenes Iván)
Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Hosszú éjszakák(Aradszky László)
video Zeneszöveg.hu - Aradszky László előadóhoz tartozó letöltések

Hosszú forró nyár(Dolly Roll)

Hosszú forró nyár(Túri Lajos (Lui))
video

Hosszú, forró nyár(Zalatnay Sarolta)
video

Hosszú, forró nyár(Szenes Iván)

Hosszú, forró nyár(Dér Heni)
video

Hova hullnak le ősszel a levelek?(Szenes Iván)
video

Hova hullnak le ősszel a levelek(Koós János)
video

Hová siet mössziő(Szenes Iván)

Hova sietsz?(Szenes Iván)

Hová tűnik el a csillag(Kovács Kati)
video Zeneszöveg.hu - Kovács Kati előadóhoz tartozó letöltések

Hová tűnik el a csillag(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Hozzád szeretnék tartozni(Szenes Iván)
Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Hozzád szeretnék tartozni(Karda Beáta)
Zeneszöveg.hu - Karda Beáta előadóhoz tartozó letöltések

Hölgyválasz, itt a hölgyválasz!(Szenes Iván)
Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Hullámzó Balaton tetjén(Szenes Iván)

Hully-Gully(Szenes Iván)

Hűvös szél(Bódy Magdi)
video

I do i do i do i do i do(Szenes Iván)

Ibrahim(Szenes Iván)

Ideje, hogy megköszönjem végre(Vámosi János)
video

Igaza van az anyukámnak(Szenes Iván)

Ígérd meg nem érdekel soha más(Szenes Iván)

Így élni oly jó (Volare)(Kovács Erzsi)
video

Így élni oly jó (Volare)(Szenes Iván)
video

Így messziről...(Szenes Iván)

Így van ez...(Szenes Iván)

Ilyen asszony nem volt még a világon(Charlie nénje)

Ilyen is olyan is(Szenes Iván)

Ilyennek képzeltelek mindig(Karády Katalin)
video

Ilyennek képzeltelek mindig(Szenes Iván)
video

Ilyennek képzeltelek mindig(Lantos Olivér)
video

India(Szenes Iván)

India(Záray Márta)
video

Indiai tánckép(Szenes Iván)

Innom kell(Apostol)
video

Irma(Kovács Kati)
video

Isten Hozzád kedves városom(Szenes Iván)

Isten hozzád, kedves városom(Kovács Kati)
video

Isten tartsa meg soká a kedves családot(Szenes Iván)

Isten véled édes Piroskám!(Irigy Hónaljmirigy)

Isten Véled, édes Piroskám(Aradszky László)
video

Isten Véled, édes Piroskám(Szenes Iván)
video

Itt állok barátom(Szenes Iván)
video

Itt állok, barátom(Koós János)
video

Itt-ott-amott(Szenes Iván)

Jaj mamám, jó papám(Szenes Iván)

Jaj, de jó , hogy voltál(Szenes Iván)

Jaj, de jó, hogy voltál!(Kovács Kati)
video

Jaj, megszökött a napsugár(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Jaj, megszökött a napsugár(Ambrus Kyri)
video Zeneszöveg.hu - Ambrus Kyri előadóhoz tartozó letöltések

Jaj, megszökött a napsugár(Kovács Erzsi)
video Zeneszöveg.hu - Kovács Erzsi előadóhoz tartozó letöltések

Jaj, nem vigyáztam(Szenes Iván)
video

Jamaicai trombitás(Szulák Andrea)
video Zeneszöveg.hu - Szulák Andrea előadóhoz tartozó letöltések

Jamaicai trombitás(Szenes Iván)
Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Jamaikai trombitás(Pa-dö-dö)
Zeneszöveg.hu - Pa-dö-dö előadóhoz tartozó letöltések

Jámbor János megfogadja...(Szenes Iván)

Játék a tűzzel(Szenes Iván)
video

Játék a tűzzel(Cserháti Zsuzsa)
video

Jeanne, René duett(Szenes Iván)

Jessi keringő(Szenes Iván)

Jó éjszakát!(Szenes Iván)

Jó ez így(Galambos Dorina)

Jó ez így(Szulák Andrea)

Jó ez így(Szenes Iván)
video

Jó ez így(Cserháti Zsuzsa)
video

Jó hogy rád találtam(Mikes Éva)
video

Jó lenne most(Korda György)
video

Jó lenne most(Szenes Iván)

Jó lenne nálad lenni…(Szenes Iván)

Jó reggelt, Budapest(Szenes Iván)

Jó volna elrabolni téged(Szenes Iván)

Jó volna még iskolába járni(Szenes Iván)
video

Jó volna még iskolába járni(Ákos Stefi)
video

Jó volna még iskolába járni(Payer András)
video

Jó volna még iskolába járni(Ákos Stefi)

Jó volna még iskolába járni(Vadas Zsuzsa)

Jó volna még iskolába járni(Payer András)
video

Jó, hogy engem néz a két szemed(Szenes Iván)

Jó, hogy engem néz a két szemed(Stefanidu Janula)
video

Jobb ez így nekem(Kovács Kati)
video

Jobb ez így nekem(Szenes Iván)
video

Jobb később bánni(Szenes Iván)

Jobb később bánni(Tárkányi Tamara)

Jobb lett volna nem ismerni téged(Soltész Rezső)

Jobb lett volna nem ismerni téged(Szenes Iván)
video

Jobb lett volna nem ismerni téged(Záray Márta)
video

Jöjjön el, ha arra jár(Szenes Iván)

Jöjjön ki Óbudára(Operettek)
video Zeneszöveg.hu - Operettek előadóhoz tartozó letöltések

Jöjjön ki Óbudára(Zserbó)
Zeneszöveg.hu - Zserbó előadóhoz tartozó letöltések

Jöjjön ki Óbudára(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Jöjjön ki Óbudára(Poór Péter)

Jöjjön már valaki!(Szenes Iván)

Jövőre autót veszek(Majláth Jenő )
video

Kapitány úr!(Aradszky László)
video

Kapitány úr!(Szenes Iván)

Kár volt(Szenes Iván)

Kár volt(Koós János)
video

Kár volt a félúton megállnunk...(Karády Katalin)
video

Kár volt a félúton megállnunk...(Szenes Iván)

Kár, hogy búcsú lett a vége(Szenes Iván)

Kár...(Szenes Iván)

Karácsony napján...(Szenes Iván)

Karácsony óta(Koós János)
video

Karambolina, caramboletta(Szenes Iván)

Kártyaszerelem(Szenes Iván)

Kedves szaktárs(Szenes Iván)

Kedves szaktárs(Lantos Olivér)

Kék nefelejcset kap egy szép szemű lányka(Koós János)
video Zeneszöveg.hu - Koós János előadóhoz tartozó letöltések

Kék nefelejcset kap egy szép szemű lányka(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Kék nefelejcset kap egy szép szemű lányka(Buss Gyula)
video Zeneszöveg.hu - Buss Gyula előadóhoz tartozó letöltések

Kék nefelejcset kap egy szép szemű lányka(Váradi Hédi)
video Zeneszöveg.hu - Váradi Hédi előadóhoz tartozó letöltések

Kékes, Balaton(Szenes Iván)

Kell néha egy kis csavargás(Hofi Géza)
video

Kérdés önmagamhoz(Kovács Kati)
video

Kérdés önmagamhoz(Szenes Iván)
video

Kérek egy ibolyát, bótos úr(Szenes Iván)
video

Kérek egy ibolyát, bótos úr(Solymos Tóni)
video

Keresztút(Köteles István)

Kész, befejeztem veled...(Szenes Iván)

Kész, befejeztem veled...(Balkezes bajnok (zenés vígjáték))

Két virág(Szenes Iván)

Kétezertől lesz az úgy(Szenes Iván)
video

Kétszer kettő néha öt(Hollós Ilona)
video Zeneszöveg.hu - Hollós Ilona előadóhoz tartozó letöltések

Kétszer kettő néha öt(Kazal László)
video Zeneszöveg.hu - Kazal László előadóhoz tartozó letöltések

Kétszer kettő néha öt(Csobot Adél)
video

Kezdés és bemutatkozás(Szenes Iván)
video

Ki az, aki dolgozik(Szenes Iván)

Ki jön velem(Szenes Iván)
Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Ki nem volt(Oláh Ibolya)
video

Ki nem volt soha még(Szenes Iván)
video

Ki nem volt szomorú(Koós János)
video

Ki tudja miért szeretem(Kiss Ilona)
video

Kiabálj, ha valami fáj(Szenes Iván)
video

Kicsi gyere velem(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Kicsi gyere velem(Magyar Rózsa)
video

Kicsi gyere velem rózsát szedni(Rácz Kati)
Zeneszöveg.hu - Rácz Kati előadóhoz tartozó letöltések

Kicsi római lány(Koós János)
video Zeneszöveg.hu - Koós János előadóhoz tartozó letöltések

Kicsi római lány(Korda György)
video Zeneszöveg.hu - Korda György előadóhoz tartozó letöltések

Kicsi római lány(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Kicsi, gyere velem rózsát szedni(Szandi)
video Zeneszöveg.hu - Szandi előadóhoz tartozó letöltések

Kicsi, gyere velem rózsát szedni(Cserháti Zsuzsa)
video Zeneszöveg.hu - Cserháti Zsuzsa előadóhoz tartozó letöltések

Kicsi, gyere velem rózsát szedni(Fáraó)
video Zeneszöveg.hu - Fáraó előadóhoz tartozó letöltések

Kicsi, gyere velem rózsát szedni(Kökény Attila)
video Zeneszöveg.hu - Kökény Attila előadóhoz tartozó letöltések

Kicsi, gyere velem rózsát szedni(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Kicsit belehalok minden nap(Köteles István)

Kicsit szomorkás a hangulatom(Németh József)
Zeneszöveg.hu - Németh József előadóhoz tartozó letöltések

Kicsit szomorkás a hangulatom(Kispál és a Borz)
video Zeneszöveg.hu - Kispál és a Borz előadóhoz tartozó letöltések

Kicsit szomorkás a hangulatom(Németh Lehel)
Zeneszöveg.hu - Németh Lehel előadóhoz tartozó letöltések

Kicsit szomorkás a hangulatom(Márió)
Zeneszöveg.hu - Márió előadóhoz tartozó letöltések

Kicsit szomorkás a hangulatom(Szenes Iván)
video Zeneszöveg.hu - Szenes Iván előadóhoz tartozó letöltések

Kicsit szomorkás a hangulatom(Hofi Géza)
video Zeneszöveg.hu - Hofi Géza előadóhoz tartozó letöltések

Kicsit szomorkás a hangulatom(Csobot Adél)
video