Péterfy Bori

Péterfy Bori
Teljes név: Péterfy Bori
Együttes: Amorf ördögök, Péterfy Bori & Love Band,
Hangszer, szerep: ének
Szerző: Szövegíró, Zeneszerző
Megtekintve: Ma 1, összesen 7036 alkalommal

Bemutatás:

Péterfy Bori (Péterfy Borbála, Budapest, 1969. október 14. – ) magyar énekesnő, színésznő. A Krétakör Színház-nak, majd 2008-tól a Nemzeti Színház társulatának tagja, az egykori Amorf Ördögök zenekar és a 2007 elején alakult Péterfy Bori & Love Band énekesnője.

Biográfia:

Dédapja Áprily Lajos költő, műfordító, nagyanyja Jancsó Adrienne előadóművész, nagyapja Jékely Zoltán író, költő, édesapja Péterfy László szobrász, bátyja Péterfy Gergely író, unokatestvére pedig Gerlóczy Márton író. Férje Merényi Dávid fotós.

A József Attila Gimnázium színjátszókörét két sikertelen felvételi követte a Színművészetire. Ezután különböző társulatoknál próbált szerencsét, 1988-1992 között a Térszínház, 1992-1998 között az Arvisura Színházi Társaság tagja volt. 1998-ban megszerezte a Színész I. minősítést. Budapesti színházak, főleg az Utolsó Vonal, a Merlin és a Szkéné előadásaiban játszott, ez utóbbiban találkozott Schilling Árpáddal, a Krétakör művészeti vezetőjével. Pintér Béla Társulatával párhuzamosan már a Krétakörrel is dolgozott, amelynek 2000-től tagja hivatalosan.

Az Amorf Ördögök együttes énekesnője annak megszűnéséig, egy rövid időszak (2005-2006) kivételével. A Krétakör Színésztánczenekar tagja.

2007. október 15-én jelent meg a Péterfy Bori & Love Band cím nélküli első lemeze, amelyen a számokat a volt Amorf Ördögök szerzői, Tövisházi Ambrus és Tariska Szabolcs mellett Lovasi András írták.

2008. augusztus 20-án a Nemzeti Színház színművészeként a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést kapta.

Szerepel Žagar Wings of Love c. számában.

2009. november 13-án jelent meg Péterfy Bori & Love Band 2 című második albuma. 2010. február 25-én jelent meg a zenekar második albumának folytatása, az akusztikus változatokat és új dalokat is tartalmazó 2B. Péterfy Bori a 2 és a 2B albumokon szövegíróként is közreműködött.

Péterfy terhessége miatt egy éves szünetet tervez, ezért 2011. január 30-án lépett fel utoljára Budapesten, amit februárban még néhány vidéki előadás követett.

2011 júliusában megszületett Merényi Doma, majd 2012. május 10-én visszatért az együttes.

2012 júliusában megjelent egy közös dal az Irie Maffia énekesnőjével, Senával, ami a "Csodaidő" címet kapta; és még ugyancsak 2012-ben, november 30-án megjelent a Péterfy Bori & Love Band negyedik albuma is, a Fehér éjszakák.

Forrás: Wikipédia

Zenekarai (2 db):

Amorf ördögök

Amorf ördögök

(ismeretlen - napjainkig)

Péterfy Bori & Love Band

Péterfy Bori & Love Band

(2007 - napjainkig)

Péterfy Bori dalszövegek (29 db):

A nap felé(Péterfy Bori & Love Band)

Bosszúálló Rockandroll(Péterfy Bori & Love Band)
video

Bűvös vadász(Péterfy Bori & Love Band)
dalokhu video

Csak egy ugrás(Péterfy Bori & Love Band)
video

Csináld jobban(Péterfy Bori & Love Band)
dalokhu video

Csodaidő (feat. Sena)(Péterfy Bori & Love Band)
video

Domino(Péterfy Bori & Love Band)
video

Egy(Péterfy Bori & Love Band)

Gonosz dobos(Péterfy Bori & Love Band)

Happy end(Péterfy Bori & Love Band)
video

Húsz emelet(Péterfy Bori & Love Band)
dalokhu video

Ki tartja az égboltot föléd?(Péterfy Bori & Love Band)
video

Kincstelen Andrea(Péterfy Bori & Love Band)
video

Lakatlan sziget(Péterfy Bori & Love Band)
video

Láva(Péterfy Bori & Love Band)
dalokhu

Lula Luna(Péterfy Bori & Love Band)

Őrült ékszer(Péterfy Bori & Love Band)

Porszem(Péterfy Bori & Love Band)
dalokhu

Szédülés(Péterfy Bori & Love Band)
video

Szép halott(Péterfy Bori & Love Band)

Szikra (ft. Pándi Balázs)(Péterfy Bori & Love Band)

Szívem gyorsabban ver(Péterfy Bori & Love Band)
video

Te vagy a veszély (feat. Hősök)(Péterfy Bori & Love Band)
video

Téged nem(Péterfy Bori & Love Band)
dalokhu video

Tombol a világ(Péterfy Bori & Love Band)
video

Tűsarok(Péterfy Bori & Love Band)
dalokhu video

Üvegcipő(Péterfy Bori & Love Band)
video

Vámpír(Péterfy Bori & Love Band)
dalokhu video



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább