Molnár Tamás

Bemutatás:

Molnár Tamás (Budapest, 1987. december 2.) magyar dalszerző, dalszövegíró, énekes, gitáros több mint egy évtizede van jelen a színpadon és a háttérben is, szövegíróként dolgozott már a hazai popszcéna krémjével, de földalatti zenekarokkal is, 13 éven át működött rockzenekarban (Anti Fitness Club), de újfent egyre többet hallani róla elektropop formációjával is (Jetlag). Volt énektanár kertévés talentshowban (Kicsi Óriások), dalszerzőként hazánkból elsőként vett részt a Stockholm Songwriting Camp-en, játszott a legnézettebb televíziós showműsorokban épp úgy, mint a legmenőbb fesztiválok színpadain. A Fonogram és többszörös VIVA Comet díjas előadót tavaly Artisjus-díjra is jelölték.

Biográfia:

Zenei pályafutása

Anti Fitness Club

2002-ben 14 évesen alapította az Anti Fitness Club-ot melynek dalszerző frontembere volt 2015-ös fennállásukig. 13 aktív éve során a Fonogram és többszörös VIVA Comet díjas zenekar hazánk majd összes színpadán megfordult, négy nagylemezük közül kettő dobogós helyezést ért el a MAHASZ lemezeladási listáján, 11 videoklipjük közt akad olyan, amely több mint 6 milliós megtekintéssel büszkélkedhet a youtube-on, 10 zenei díjjal a hátuk mögött pedig az ország egyik legnépszerűbb fiatal pop-rock formációjaként jegyzik.

MLNRTMS

2014-től szólóban szerzői estjein áll színpadra kedvenc szerzeményeivel.

Jetlag

2016-tól a Jetlag dalszerző frontembere.

- A 2016-ban alakult formáció debütáló dala, a "Karszalagok" 13 héten keresztül MAHASZ Rádiós Top 40 lista élmezőnyét erősítette, március 30-ai megjelenését követően a legjátszottabbak között szerepelt a Class FM-en, de a VIVA TV és a Music Channel is rotációban pörgeti a hozzá készült videoklipet. A kisfilm bejutott a 2. Magyar Klipszemle "Legjobb alakítás" kategóriájának shortlist-jére, tehát a legjobb 5 pályamű között szerepelt sikerrel. A zenekar debütáló dala a hetedik lett a 2016-os nyári összesített hazai rádiós játszási listán, és ezzel a slágerükkel szerepeltek a 2016-os X-Faktor negyedik élő showjának extra produkciójaként is.

- A Jetlag második kislemeze a "Látnom kell" július 12-én debütált a Petőfi Rádióban, ahol a megjelenés napjától kiemelt játszást élvez, a Petőfi Top 40-ben előkelő helyezéseket ér el hétről-hétre, így számos vidéki rádió is felfedezte már magának.

- A formáció harmadik single dalát "Keresem a bajt" címmel november 30-án mutatták be a Petőfi Rádióban, ahol azóta kiemelt rotációt élvez. Ezzel került be a zenekar a 2017-es Eurovíziós Dalfesztivál hazai 30 jelöltje közé is. Az legújabb Jetlag himnuszhoz videoklip is készült ami tulajdonképpen egy mini akciófilm magánrepülővel, autós üldözéssel, túszdrámával, fegyverekkel, lengén öltözött Zimány Lindával. A klip érdekessége még, hogy Molnár Tamás és Czoller Bence volt a kisfilm megálmodója, rendezője, forgatókönyvírója, gyártása, stylistja és castingja is egyben.

- A pesti éjszaka, a fesztiválfless és a lírikus elektropop hazai kifejezője negyedik dalával és annak videoklipjével ünnepelte egy éves fennállását. A "Repül az idő" egy nyarat idéző aftrehimnusz, amit április 12-én mutattak be a Petőfi Rádión, ahol a megjelenés napjától kiemelt rotációt évez. A zenekar a 2017 január 21-ei Akváriumos bemutatkozó koncertjükön (Jetlag - First Flight Show) készült felvételekből dolgozott új slágerük lyric videóján. A szövegfeliratokat, akárcsak a kislemez borítóját Müllner Csaba tetoválóművész követte el.

Dalszövegíróként[szerkesztés]
2008 óta ír dalszövegeket hazai előadóknak a legkülönbözőbb műfajokban. Ez eddig majd 200 szövege jelent meg, melyek közt Tóth Gabi, Muri Enikő, Dér Heni, Veres Mónika Nika, Zséda, Oláh Ibolya, Soerii és Poolek, Takács Nikolas, Varga Viktor, Oláh Gergő, Pál Dénes és Dobrády Ákos slágerei is szerepelnek. Megannyi közülük listavezető lett a zenecsatornákon, a leghallgatottabb hazai rádiókban és az online letöltési listákon is egyaránt.

Szerzeményei rendszeresen jelen vannak „A Dal” című nemzeti dalválasztó legjobbjai közt, néhány közülünk egészen a döntőig jutott.

2015-ben jelent meg első kottakönyve, mely eddigi kedvenc műveit volt hivatott írott formába önteni.

- 2016-ban Artisjus junior díjra jelölték. A kategóriájában legtermékenyebb szerző ezzel is bizonyította, hogy immáron megkerülhetetlen alkotója a hazai könnyűzenének.

- 2017-ben hazánkból elsőként vett részt a Stockholm Songwriting Camp-en, ahol a világ 12 országából gyűltek össze szerzők a komfortzónán kívüli alkotás jegyében.

Díjak és jelölések[szerkesztés]
2016 - Artisjus-díj - Junior (jelölt)
Anti Fitness Club
2008 - Bravo Otto – Az év felfedezettje
2008 - VIVA Comet – A legjobb új előadó
2009 - Fonogram - Az év hazai felfedezettje
2009 - Bravo Otto - Az év együttese
2009 - Bravo Otto - Az év videoklipje
2010 - Bravo Otto - Az év együttese
2010 - VIVA Comet - Az év együttese
2011 - Bravo Otto - Az év együttese
2012 - Bravo Otto - Idol
2012 - Bravo Otto - Az év dala

Molnár Tamás dalszövegek (111 db):

A széltől is óvsz(Pál Dénes)
video

A szemembe nézz!(Anti Fitness Club)
video

A szemembe nézz!(Anti Fitness Club)
video

A Szívem Nem Hátrál(Brasch Bence)
video

A város(Spoon 21)
video

Add fel(Lola)
video

Amikor minden összedől...(Muri Enikő)
video

Angel(Anti Fitness Club)
video

Angyal(Anti Fitness Club)
video

Árnyékban a Fény(Anti Fitness Club)

Ártatlan szikra(Anti Fitness Club)
video

Bárhogy Fáj(Tóth Gabi)
video

Bárhogy szeretnéd(Anti Fitness Club)
video

Bosszúból(Anti Fitness Club)
video

Célba értem(Muri Enikő)
video

Comet mix(Anti Fitness Club)
video

Dalomba bújsz(Mark)
video

Dobog a színpad(Lola)
dalokhu video

Együtt a zenével(Freddie)
video

Elég volt(Tóth Gabi)
video

Élj együtt a zenével(Freddie)
video

Emlékkép(Nika)
video

Emlékkép(Veres Mónika)
video

Engedd el(Kiki)

Ez vagyok én(Tóth Gabi)
video

Ez van(Anti Fitness Club)

Féktelen éj(Lola)
dalokhu video

Fogd rám(Heincz Gábor)

Győz a jó(Oláh Gergő)
video

Gyújts bennem fényt!(Tarány Tamás)
video

Ha jó, ha nem(Lola)
video

Hallgass már!(Tóth Gabi)
video

Hátra arc(Lola)
dalokhu video

Hetedik(Anti Fitness Club)

Hív az élet(Tóth Gabi)
video

Hol voltál?(Koszi Janka)
video

Indulnom kell(Fall Attack)
video

Játszol Velem(Anti Fitness Club)
video

Jégvirág(Anti Fitness Club)
dalokhu

Jóbarátok(Anti Fitness Club)

Jöjj Még(Tóth Gabi)
video

Jöjj, ha mersz(Lola)
video

Karszalagok(Jetlag)
video

Keresem a bajt(Jetlag)
video

Keserédes(Anti Fitness Club)
video

Késő már(Muri Enikő)
video

Könny A Semmiért(CS.I.F.O.)
video

Kötéltánc(Anti Fitness Club)
dalokhu video

Közelebb(Antal Timi)
video

Lábnyom(Anti Fitness Club)
video

Lábnyom(Anti Fitness Club)
video

Lángra gyúlt(Mark)
video

Látnom kell(Jetlag)
video

Látomás(Tolvai Reni)
video

Ledobom a láncot(Heincz Gábor)

Lélegzem(Veres Mónika)
video

Lélekzet(Anti Fitness Club)

Lenn a föld mélyén(Anti Fitness Club)

Lépj tovább(Anti Fitness Club)

Lépjünk már(Unisex)

Lesz ami lesz(Anti Fitness Club)
dalokhu video

Mama(Lola)
dalokhu video

Mama(Muri Enikő)

Marad-e még levegő(Anti Fitness Club)
dalokhu video

Maradj még!(Muri Enikő)
video

Más ölel át(Anti Fitness Club)
video

Másolt kazetták(Kocsis Tibor)
video

Még 1x(Anti Fitness Club)

Megszakad a szívem(Tóth Gabi)
video

Menj!(Muri Enikő)

Mennem kell(Anti Fitness Club)
dalokhu video

Mennyország(Anti Fitness Club)
dalokhu video Zeneszöveg.hu - Anti Fitness Club előadóhoz tartozó letöltések

Mért nem hív(Anti Fitness Club)
video

Méz a kés hegyén(Lola)
video

Mi a szívemen a számon(Tóth Gabi)
video

Mi a szívemen a számon(Anti Fitness Club)
video

Miért hazudom...(Anti Fitness Club)
video

Ne fordulj el!(Kampánydalok)

Ne Szólj(Lola)
video

Nem bánom(Varga Viktor)
video

Nem kell végszó(Tóth Gabi)
video

Nem vagy egyedül(Pál Dénes)

Nincs elérhetetlen cél(Anti Fitness Club)
dalokhu video

Óceán(Zséda)
video

Rád hangoltam(Takács Nikolas)
video

Repül az idő(Jetlag)
video

Rólad Álmodom(Anti Fitness Club)
video

Rossz útra tévedtem(Anti Fitness Club)
video

Salalla(Tóth Gabi)
video

Soha még(Vastag Tamás)
video

Sors(Tóth Gabi)
video

Sose add fel(Agárdi Szilvia)
video

Sose múló nyár(ByTheWay)
video

Sose vagy egyedül(Lola)
video

Szabadesés(Unisex)
video

Száz felvonás(Veres Mónika)
video

Sziluett(Jetlag)
video

Szíveddel láss(Agárdi Szilvia)
video

Szíveddel Láss(Agárdi Szilvi és Pál Dénes)
video

Telihold(Takács Nikolas)
video

Többet érsz (Anti Fitness Club)
video

Tőled szép(Lola)
dalokhu video

Tűrtem eleget(Tóth Gabi)
video

Új vágy ébred bennem(Egyéb szövegek)
video

Üdvözöl a Való Világ (VV4. betétdal) feat. Tóth Gabi(Ádok Zoli)
video

Valahol vár!(Kováts Vera)
video

Várj(Kiki)

Végső kiáltás(Anti Fitness Club)

Vezessen a vágy(Anti Fitness Club)
dalokhu video

Viszlát(Anti Fitness Club)
dalokhu video

Why Do I lie? /miért hazudom?/(Anti Fitness Club)
video



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2017 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
// //
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább