id. Ábrányi Kornél

Eördögh Kornél (1822. október 15. – 1903. december 20.)
Magyar zeneszerző, zongoraművész, zenepedagógus volt.

A régi nemesi származású lászlófalvi Eördögh család sarja, Szentgyörgyábrányban (ma Nyírábrány) született.
Édesapja, az unitárius vallású lászlófalvi Eördögh Alajos (1786-1853), főjegyző, alispán, országgyűlési képviselő, Szabolcs vármegye táblabírája, 1844. február 3-án engedélyt szerzett V. Ferdinánd magyar királytól, hogy a vezetéknevét megváltoztathassa. Onnantól fogva, ő és leszármazottjai az Ábrányi vezetéknevet viselték. Így lett tehát ő is Ábrányi Kornél.

Nagyúri otthonukban a reformkori szellemi élet egyik központja működött. Ott ismerte a később a szabadságharc hegedűsének is nevezett Rózsavölgyi Márkot, valamint a verbunkos zene jeles képviselőit, a később híressé vált Lavotta Jánost és Bihari Jánost. Vendégeik között ott volt Boka Károly is. Hatásukra maga is több hangszert kipróbált.

1834-ben Nagyváradon ismerkedett meg Erkel Ferenccel. Az ő hatására választotta a zenei pályát. Első szerzeménye 1841-ben jelent meg Magyar Ábránd címmel, majd a következő évben már zongoristaként is debütált Nagyváradon.

1843-ban külföldre ment, hogy a nyugati zenészektől is tanuljon. Münchenben ismerkedett meg Liszt Ferenccel, akinek egyik legodaadóbb híve és barátja lett. Párizsban Chopintől és Kalkbrennertől vett zongoraórákat.
Rövid londoni, majd magyarországi tartózkodás után Bécsbe került, ahol Joseph Fischhof tanítványa lett.

Mindezek után már nagy tudással és tapasztalattal felvértezve, az első pesti koncertjét 1847-ben adta, amikor végleg hazatért tanulmányútjáról.

1848/1849-ben állami hivatalnok és kormánybiztosi titkár volt. A szabadságharcban önkéntesként és nemzetőrként vett részt. Az ezt követő önkényuralmi években Pesten élt.
1860-ban megalapította az első magyar zenei szak-folyóiratot, a Zenészeti Lapokat, amelynek 1876-ig főszerkesztője volt. 1863-ban szintén ő volt az egyik alapítója a Zenészsegély Egyletnek, majd ezután 1865-ben az ő indítványára jött létre az Országos Magyar Dalárdaegyesület is, amelynek 1888-ig vezértitkára volt.
1875-től ő is jelentős szerepet játszott a Zeneakadémia felállításának előkészületeiben, majd 1883-ig titkárként,
nyugdíjazásáig, majd 1888-ig pedig tanárként dolgozott ebben az intézményben. Zeneszerzést, zeneelméletet,
zenetörténetet és zeneesztétikát tanított. Utóbbi témában 1877-ben tankönyve jelent meg, amely az első jelentős ilyen témájú zeneirodalmi kiadvány volt Magyarországon.

1882-től szerkesztette a Zenészeti Közlönyt, amelybe Radamanthos álnéven kritikákat is írt, és állandó zenei
rovatot vezetett a Pesti Naplónál, a Magyar Sajtónál és a Pester Lloydnál. Életművének maradandó értéke zenei közéleti tevékenysége. Rendszeresen publikált zenei írásokat.
Írásaival Frédéric Chopin, Liszt, Richard Wagner, Hector
Berlioz és magyar kortársai művészetét népszerűsítette, könyvet írt Mosonyi Mihályról, Liszt Ferencről és Erkel
Ferenc életéről és munkásságáról.

Budapesten 1876. október 28-án mutatta be a Nemzeti Színház Bizet Carmenjét. Ludovic Halévy szövegkönyvének első fordítója is ő, id. Ábrányi Kornél volt.

Maradandó értékeket hozott létre magyarországi zenei kultúrpolitikai tevékenységével.

Budapesten hunyt el 1903. december 20-án.
A budapesti Kerepesi temetőben nyugszik a felesége, Katona Clementina mellett.

Keressük a biográfiát!