Zsédenyi Adrienn

Zsédenyi Adrienn
Teljes név: Zsédenyi Adrienn
Együttes: Cotton Club Singers, Megasztár, White Chocolate, Zséda,
Hangszer, szerep: hegedű, ének
Szerző: Szövegíró, Zeneszerző
Megtekintve: Ma 2, összesen 13813 alkalommal

Bemutatás:

Zsédenyi Adrienn, azaz Zséda (Pápa, 1974. december 30. – ) magyar énekesnő, színésznő.

Biográfia:

Szentesen, a Horváth Mihály Gimnázium irodalom-dráma tagozatán tanult. 15 éves korától Sík Olga tanárnőnél tanult énekelni, majd három színházban (Arany János Színház, Független Színpad, Krétakör Színház, Új Színház) mutatta meg színészi képességeit. Hét évig tanult hegedülni és a művészi pálya mellett a Nyugat-magyarországi Egyetemen szerzett diplomát, mint szociálpedagógus.

2000-ben ment férjhez dr. Takács Szabolcshoz, aki egy gyógyszerforgalmazó cégnél dolgozik tudományos munkatársként. 2007. szeptember 27-én pedig megszületett első gyermekük, Nimród.

1994-ben Szűcs Gabriellával, Kovács Péterrel és László Boldizsárral alapították meg együttesüket, amellyel első két évben a belvárosi Cotton Club nevű szórakozóhelyen énekeltek. Később többek között a Budai Parkszínpadon és a Budapest Kongresszusi Központban is felléptek. Az együttesnek Adriennel hat év alatt öt nagylemeze jelent meg. 2001-ben kilépett a 2009-ben megszűnt formációból és azóta a White Chocolate nevű zenekar mellett szólókarriert folytat.

Zséda 2001-ben kilépett a zenekarból és azóta szólókarriert folytat. Washingtonban a magyar delegáció képviseletében fellépett a Folger Shakespeare Library-ban rendezett magyar esten melynek műsorát Tabányi Mihály kísérte.

Első debütáló albuma 2002-ben jelent meg Zséda címmel, melynek producere Rakonczai Viktor lett, akivel a Kőbányai Zenei Stúdióban osztálytársak voltak. Az album elérte a aranylemez minősítést.

Az album legsikeresebb dala és egyben első nagyobb siker a Valahol egy férfi vár volt, amely három hétig vezette a VIVA televízió slágerlistáját.

Adrienn első albumát a Mennem kell tovább cimű sikerballadájával folytatta.

2003 őszén útjára indul a Szeress most! című szappanopera az RTL Klub-on, aminek főcímdalát énekli. Ez a szám hatalmas áttörést és országos ismertséget hozott neki. Három hétig vezette a VIVA Chart listáját is.

2004-ben jelent meg Adri második albuma Zséda-Vue címmel. Az albumról több sikeres kislemez is megjelent, többek között: Motel, Mindhalálig mellettem vagy az Újhold. Ez volt első olyan albuma, amely elérte a platinaminősítést.

2005-ben jelent meg első karácsonyi albuma Ünnep címmel, amely szintén elérte a platinaminősítést. Az albumról az A szürke patás című számból készült videoklip, mely máig is kedvelt karácsonyi dal lett Magyarországon.

2007-ben Létray Ákos felkérte az akkor első gyermekét váró Adriennt egy duettre a Valahol című számhoz. A dal 2007-ben a VIVA TV éves zenei összesítésében a második, egyben az első magyar dal lett. A duett több mint 40 héten át szerepelhetett a Mahasz Top 40 rádiós slágerlistán igy talán Adrienn eddigi legnagyobb sikere lett.

2008-ban jelent meg Zséda negyedik albuma Rouge címmel. Az album első kislemeze a Fekete rúzs, amely a VIVA TV slágerlistáján elérte az első helyet.

Az Rouge album következő kislemeze az És megindul a Föld, 2009 egyik legjátszottabb hazai dala lett.

2009. május 28-án a Papp László Budapest Sportarénában adott teltházas koncertet a varázslatos énekesnő. A műsor közel 15 éves pályafutásának keresztmetszete volt, valamennyi nagy slágere, legkedvesebb dalai hangzottak el az Arénában, és persze a legfrissebb, a Rouge album legjobbjai sem maradhattak ki a repertoárból.

Forrás Wikipédia

Zenekarai (4 db):

Cotton Club Singers

Cotton Club Singers

(1994 - 2001)

White Chocolate

White Chocolate

(2001 - 2011)

Zséda

Zséda

(2001 - 2011)

Zsédenyi Adrienn dalszövegek (9 db):

Életben maradni(Zséda)
video

Hány percet élsz(Zséda)
video

Hello (közr. Kökény Attila)(Zséda)
video

Kócos(Zséda)
video

Maradok még(Zséda)
video

Megasztár-Balogh Imre-Tóth Lüszi-Hien - Szánkózás(Megasztár)
video

Messze tőled(Zséda)
video

Őrizlek téged(Zséda)
video

Újhold(Zséda)
video Zeneszöveg.hu - Zséda előadóhoz tartozó letöltések



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább