Egressy Béni

Egressy Béni
Megtekintve: Ma 3, összesen 6707 alkalommal

Bemutatás:

Egressy Béni (eredetileg Galambos Benjámin, Sajókazinc, 1814. április 21. – Pest, 1851. július 17.) zeneszerző, író, színész.

Biográfia:

Apja református lelkipásztor volt. Iskoláit Miskolcon és Sárospatakon végezte és tanító lett. Testvérének, Egressy Gábornak a példája nyomán vándorszínésznek állt, 1834-ben a kassai és a kolozsvári társulattal lépett fel, de tanult zeneelméletet és nyelveket is. 1838-ban Olaszországba ment, hogy énekelni tanuljon. 1843-ban került a pesti Nemzeti Színházba, karénekesként.

Már 1840-től foglalkozott zeneszerzéssel, ő volt Petőfi Sándor verseinek első megzenésítője és számos népies műdal szerzője. Legnagyobb sikerét Vörösmarty Mihály Szózat című versének megzenésítésével aratta, amelyet 1843. május 10-én mutattak be a Nemzeti Színházban.

Foglalkozott színművek, operaszövegek írásával és fordításával is. Egressy írta a Bátori Mária és az 1844-ben bemutatott Hunyadi László című operák szövegkönyvét, amelyek zenéjét Erkel Ferenc szerezte. Katona József drámáját, a Bánk bánt is átdolgozta és az opera szövegét nem sokkal halála előtt átadta Erkelnek. Ennek a bemutatójára csak 1861. március 9-én került sor.

Részt vett az 1848-49-es szabadságharcban, Kápolnánál meg is sebesült. 1849 szeptemberében honvéd főhadnagyként ott volt a komáromi vár védői között. Itt írta a Klapka-indulót. A szabadságharc leverése után Klapka György menlevelével szabadult és visszatért a színpadra.

Magyarra fordított 50-nél több színdarabot és 19 operaszöveget.

Az elhatalmasodó tüdőbetegsége miatt 1851-ben, harminchét évesen halt meg Pesten.

Egressy Béni dalszövegek (21 db):

A királyné(Bánk Bán (opera))

A virágnak megtiltani nem lehet(Magyar nóták)
video

Bánk bán - Petur bordala(Réti József)
video

Ereszkedik le a felhő(Magyar nóták)

Ereszkedik le a felhő(Vörös Sári)
video

Hazám hazám(Bánk Bán (opera))

Hazám, hazám(1956. Aki magyar... (musical))

Hazám, hazám(Bánk Bán (opera))
video

Hazám, hazám(Simándy József)
video

Hej, huj magyar ember(Magyar nóták)

Hull a levél a virágról(Magyar nóták)

Kis szekeres, nagy szekeres(Magyar Continental Singers)

Melinda Áriája(Bánk Bán (opera))

Mi füstölög ott a síkon(Bódy József)
video

Mi füstölög ott a síkon(Tekeres Sándor)
video

Ne menj rózsám a tarlóra(Tekeres Sándor)

Ne menj, rózsám, a tarlóra!(Magyar nóták)
video

Nyitójelenet(Bánk Bán (opera))

Szózat(Kárpátia )
video

Szózat(Nemzeti énekeink)
video

Triptichon(Hobo Blues Band)



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább