Máté Péter

Bemutatás:

Máté Péter (Budapest, 1947. február 4. – Budapest, 1984. szeptember 9.) magyar táncdalénekes, hangszerelő, zeneszerző és zongorista. Közel 150 dal szerzője és előadója. Dalai évtizedekkel halála után is nagy népszerűségnek örvendenek.

Biográfia:

Ifjúsága és a kezdetek

Hat éves korától magánúton, 14 éves korától zeneiskolákban tanult. Tanította Bágya András és Balassa P. Tamás is. 1965-ben érettségizett a Petőfi Sándor Gimnáziumban, ugyanebben az évben, 1965-ben megalapította első zenekarát. Máté Péter az Illés zenekarral készítette első dalait. 1967-ben készítette el első saját felvételeit, az „Úgy várom, jössz-e már?” és a „Mondd már”-t, még ugyanebben az évben a „Néger zongorista dala” című felvétellel a polbeat fesztiválon első díjat nyert.
Pályája csúcsán

Változatos pályája során Szocsiban és Athénban ért el fesztiválhelyezést, előadói díjat nyert a párizsi sanzonversenyen, fellépett többek között Kubában és Kanadában is.[1] Az 1970-es évek elején rendszeresen fellépett a Műegyetem Ezres klubjában volt feleségével, Dékány Saroltával. 1973-ban a „Hull az elsárgult levél” című dala első lett a Made In Hungary rádiós vetélkedőn. 1973 és 1974 között az Express együttessel lépett fel (többek között a Drezdai Dalfesztiválon). 1976-ban harmadik helyet ért el az írországi Castlebarban, 1977-ben másodikat az „Együttlét” című dallal a Metronóm 77 televíziós fesztiválon. 1979-ben megkapta a Magyar Rádió nívódíját, 1981-ben a legjobb hangszerelés díjával jutalmazták a táncdalfesztiválon. „Elmegyek” című dala „Nicolas” címmel, Sylvie Vartan előadásában világsláger lett. Hangszerelt musicalt (Jesus Christ Superstar), írt színházi kísérőzenét (A királynő katonái, Kaméleon). Az S. Nagy István – Máté Péter szerzőpáros írta a Krízis című rockmusicalt is, amit a margit-szigeti szabadtéri színpadon adtak elő, az egyik főszereplő balesete miatt csupán néhány alkalommal. (E műnek különlegessége, hogy a rockzenészeket és a színművészeket itthon talán először állították egy színpadra; a szereplők többek között: Csongrádi Kata, Vikidál Gyula). Számtalan duettet is énekelt, többek között Kovács Katival, Cserháti Zsuzsával, Házy Erzsébettel, Dékány Saroltával és Zalatnay Saroltával.

1984. szeptember 7-én Hódmezővásárhelyen, másnap Mindszenten lépett fel különböző vendéglátóhelyeken. Ezek voltak az utolsó előadásai. Szeptember 9-én, vasárnap szívroham végzett vele; temetésén több tízezren vettek részt.

Forrás: Wikipédia

Máté Péter dalszövegek (243 db):

01 Kezdés(Barbárfivérek)

A fény városa (remix) (Máté Péter)

A Közöny(Máté Péter)
video

A nagypapám egy nagy vagány(Máté Péter)

A néger zongorista dala (Sakktábla lett a világ)(Máté Péter)
video

A százlábú dilemmája(Máté Péter)

A szívem eladó(Chooby)

A született vesztes(Máté Péter)

A táncos elefánt(Máté Péter)
video

A tegnapok(Máté Péter)

A vén eperfa(Máté Péter)
video

Add ide a kezed (Cigányszerelem)(Csongrádi Kata)
video

Adj nekem egy éjszakát(Máté Péter)
video

Álomlány(Máté Péter)
video Zeneszöveg.hu - Máté Péter előadóhoz tartozó letöltések

Álomlány (remix)(Máté Péter)
video Zeneszöveg.hu - Máté Péter előadóhoz tartozó letöltések

Az első szerelem(Máté Péter)
video

Az első szerelem(Balázs Pali)

Az erőszak világában élsz(Máté Péter)
video

Az erőszak világában élsz / Mindig van kiút(Máté Péter)
video

Azárt vannak a jó barátok(Szabó Andris)

Azért vannak a jó barátok(Máté Péter)
video Zeneszöveg.hu - Máté Péter előadóhoz tartozó letöltések

Azért vannak a jó barátok(Zorall)
video Zeneszöveg.hu - Zorall előadóhoz tartozó letöltések

Azért vannak a jó barátok(Gáspár Laci)
video Zeneszöveg.hu - Gáspár Laci előadóhoz tartozó letöltések

Azért vannak a jó barátok(Nyári Károly)
video Zeneszöveg.hu - Nyári Károly előadóhoz tartozó letöltések

Azért vannak a jó barátok(Magyar Rózsa)
video Zeneszöveg.hu - Magyar Rózsa előadóhoz tartozó letöltések

Azért Vannak a jó barátok(Anyák napi dalok)
video Zeneszöveg.hu - Anyák napi dalok előadóhoz tartozó letöltések

Azért vannak a jó barátok...(Endrődi Éva)
video Zeneszöveg.hu - Endrődi Éva előadóhoz tartozó letöltések

Azért vannak a jóbarátok(Malek Andrea)
video Zeneszöveg.hu - Malek Andrea előadóhoz tartozó letöltések

Azért vannak a jóbarátok(Szulák Andrea)
video Zeneszöveg.hu - Szulák Andrea előadóhoz tartozó letöltések

Azért vannak a jóbarátok(Lovay László)
video

Azt súgta a szél(Máté Péter)
dalokhu video Zeneszöveg.hu - Máté Péter előadóhoz tartozó letöltések

Azt súgta a szél(Dupla KáVé)
video Zeneszöveg.hu - Dupla KáVé előadóhoz tartozó letöltések

Azt súgta a szél (Szécsi Pál)
Zeneszöveg.hu - Szécsi Pál előadóhoz tartozó letöltések

Azt súgta a szél(Zalatnay Sarolta)
video

Azt súgta a szél(Náray Erika)
video

Ballagási dalok - Egyszer véget ér(Egyéb szövegek)
video

Bárcsak cowboy lehetnék(Máté Péter)

Boogie-woogie nosztalgia(Máté Péter)
video

Cirkusz(Máté Péter)
video

Cry (Sírj)(Máté Péter)

Csak akkor szól az ének(Aradszky László)
video

Csak egy szál gitárral(Máté Péter)
video

Csak egy szál gitárral(Szenes Iván)
video

Csak értem élj(Koncz Zsuzsa)
video

Csillag Születik 3. - László Attila - Most élsz(Csillag Születik)

Darabot a szívemből(Szulák Andrea)

Duzzogás(Harangozó Teri)
video

Ébredj(Máté Péter)
video Zeneszöveg.hu - Máté Péter előadóhoz tartozó letöltések

Egy darabot a szívemből(Máté Péter)
video

Egy darabot a szívemből(Dirty Dance )
dalokhu

Egy darabot a szívemből(Dolhai Attila)

Egy darabot a szívemből(Balázs Pali)

Egy éccakának éjjelén(Máté Péter)
video

Egyedül élsz(Máté Péter)
video Zeneszöveg.hu - Máté Péter előadóhoz tartozó letöltések

Egyedül élsz (remix)(Máté Péter)
video Zeneszöveg.hu - Máté Péter előadóhoz tartozó letöltések

Egyszer véget ér(Máté Péter)
dalokhu video

Egyszer véget ér(Z' Zi Labor)

Egyszer véget ér(Platinum)

Egyszer véget ér(Balázs Pali)

Egyszer véget ér(Miller Zoltán)

Egyszer véget ér (fantázia verzió)(Miller Zoltán)

Egyszer véget ér (közr. Rap Service)(Marcellina)

Egyszer véget ér (olaszul)(Máté Péter)
video

Egyszer véget ér az út(Berentei Péter)

Együttlét(Máté Péter)

Éjszakák és nappalok(Máté Péter)
dalokhu Zeneszöveg.hu - Máté Péter előadóhoz tartozó letöltések

Éjszakák és nappalok(Szécsi Pál)
Zeneszöveg.hu - Szécsi Pál előadóhoz tartozó letöltések

Éjszakák és nappalok(Szécsi Pál)

Éjszakák és nappalok(Szécsi Pál)

Éjszakák és nappalok(Tabáni István)
video Zeneszöveg.hu - Tabáni István előadóhoz tartozó letöltések

Éjszakák és nappalok(Dávid Sándor)
Zeneszöveg.hu - Dávid Sándor előadóhoz tartozó letöltések

Éjszakák és nappalok(Lovay László)
video

Életképek(Zalatnay Sarolta)
video

Elhagylak(Máté Péter)

Eljövök majd érted(Universal)
video

Ellentétek vonzásában(Máté Péter)
video

Elmegyek(Máté Péter)
dalokhu video

Elmegyek(Gáspár Laci)
video

Elmegyek(Dósa Matyi)
video

Elmegyek(Zámbó Jimmy)

Elmegyek(Balázs Pali)

Elmegyek(Lakatos Krisztián)
dalokhu

Elmegyek(Tilinger Attila)

Elmegyek(Tabáni István)
video

Elmegyek(Marcellina)
video

Elmegyek(Psota Irén)
video

Elmegyek (verzió II.)(Máté Péter)
video

Elmegyek 2005(Erős vs. Spigiboy)

Első szerelem(Máté Péter)

Emlékezz rám(Szécsi Pál)

Emlékezz rám!(Máté Péter)

Engedj el(Máté Péter)
video

Engedj el(Tabáni István)
video

Este a tónál(Máté Péter)
video

Ez éccakának éjjelén(Máté Péter)
video

Ez itt az én hazám(Tabáni István)
video

Ez nem lehet az otthonom(Máté Péter)
video

Fel, fel fiúk a dalra(Máté Péter)

Fel, fel fiúk a dalra(Szenes Iván)

Főnyeremény(Máté Péter)

Giorni glu, giorni su (régi út olasz nyelven)(Máté Péter)
video

Ha véget ér a nyár(Máté Péter)

Hagyjuk Ibolykám(Máté Péter)

Hajdanán (Máté Péter)

Hajdanán(Máté Péter)
video

Halott város(Szécsi Pál)

Hazám(Máté Péter)
video

Hazám(Oláh Ibolya)
video

Hazám(Romantikus Erőszak)
video

Hazám(Keresztes Ildikó)
video

Hazám(Miller Zoltán)
video

Hazám (remix) (Máté Péter)

Hé, John(Máté Péter)

Hé, te lány(Máté Péter)
video

Hívlak én jóbarát(Máté Péter)
Zeneszöveg.hu - Máté Péter előadóhoz tartozó letöltések

Holnap hazamegyek(Poór Péter)
video

Hosszú még az út(Máté Péter)
video

Hosszú még az út(Tabáni István)
video

Hosszú még az út (remix) (Máté Péter)

Hozd vissza a napfényt!(Máté Péter)
dalokhu video

Hullanak a csillagok(Máté Péter)

Jégvirág(Delhusa Gjon)
video

Jó még veled(Máté Péter)

Jöjj el(Máté Péter)

Késő van már(Máté Péter)
video

Kinek mondjam el a bánatom(Máté Péter)

Köszönet a boldog évekért(Záray Márta - Vámosi János)
video Zeneszöveg.hu - Záray Márta - Vámosi János előadóhoz tartozó letöltések

Köszönet a boldog évekért(Gáspár Győző )
Zeneszöveg.hu - Gáspár Győző  előadóhoz tartozó letöltések

Köszönöm a nagy szerelmeket(Máté Péter)
video

Magány (Máté Péter)

Magány(Máté Péter)
video

Mariann(Máté Péter)
video

Még meg sem köszöntem(Máté Péter)

Még meg sem köszöntem(Tabáni István)

Megszülettem(Máté Péter)

Mért félsz, míg engem látsz?(Máté Péter)
video

Mért félsz?(Máté Péter)
video

Mi nálunk sok a pók(Máté Péter)
video

Miért hittem az első szónak(Máté Péter)
video

Miért nem élek ott?(Máté Péter)
video

Milyen jó lenne(Bergendy - Koncert, Tánc, Jazz és Szalon Zenekar)
video

Minden szónál többet ér egy dal(Máté Péter)

Mindenki jónak születik(Máté Péter)

Mindent semmiért(Máté Péter)

Mindent, mindent(Tárkányi Tamara)
video

Mindig tovább(Máté Péter)

Mindig van kiút(Máté Péter)
video

Mindig van kiút(Máté Péter)
video

Mondd ki tudná?(Máté Péter)
video

Mondd már(Máté Péter)

Mondd már(Máté Péter)

Mondd miért szeretsz te mást(Tabáni István)
video

Mondd nekem(Zalatnay Sarolta)
video

Mondd, mit ér(Máté Péter)
video

Most élsz(Máté Péter)
dalokhu video Zeneszöveg.hu - Máté Péter előadóhoz tartozó letöltések

Most élsz(Rony)
video Zeneszöveg.hu - Rony előadóhoz tartozó letöltések

Most élsz(Gáspár Laci)
video Zeneszöveg.hu - Gáspár Laci előadóhoz tartozó letöltések

Most Élsz(Fun Groove)
Zeneszöveg.hu - Fun Groove előadóhoz tartozó letöltések

Most élsz(Dósa Matyi)
video Zeneszöveg.hu - Dósa Matyi előadóhoz tartozó letöltések

Most élsz(Dupla KáVé)
video Zeneszöveg.hu - Dupla KáVé előadóhoz tartozó letöltések

Most élsz(Nyári Károly)
video Zeneszöveg.hu - Nyári Károly előadóhoz tartozó letöltések

Most élsz(Berentei Péter)
Zeneszöveg.hu - Berentei Péter előadóhoz tartozó letöltések

Most élsz(Chooby)

Most élsz(Melody Market)
Zeneszöveg.hu - Melody Market előadóhoz tartozó letöltések

Most élsz(Varga Feri)

Most élsz!(Rúzsa Magdi)
video Zeneszöveg.hu - Rúzsa Magdi előadóhoz tartozó letöltések

Most élsz!(SummerLove)
Zeneszöveg.hu - SummerLove előadóhoz tartozó letöltések

Ne félts hát(Fábián Éva)
video

Ne nézz így rám(Máté Péter)
video

Ne nézz így rám(Dékány Sarolta)
video

Ne sírj, ne nevess!(Máté Péter)
video

Néger zongorista(Máté Péter)
video

Nekem ez így jó(Máté Péter)

Nem érdekel más(Máté Péter)

Nem is oy rég(Ambrus Kyri)
video

Nem jósnő vagy(Aradszky László)
video

Nem tudják(Máté Péter)

Nincsen más örömöm(Máté Péter)
video

Ott állsz az út végén(Máté Péter)
dalokhu Zeneszöveg.hu - Máté Péter előadóhoz tartozó letöltések

Ott állsz az út végén(Dobrády Ákos)
Zeneszöveg.hu - Dobrády Ákos előadóhoz tartozó letöltések

Ott állsz az út végén(Szulák Andrea)
Zeneszöveg.hu - Szulák Andrea előadóhoz tartozó letöltések

Ott állsz az út végén(Szécsi Pál)
Zeneszöveg.hu - Szécsi Pál előadóhoz tartozó letöltések

Ott állsz az út végén(Tabáni István)
video Zeneszöveg.hu - Tabáni István előadóhoz tartozó letöltések

Ott állsz az út végén(Berentei Péter)
Zeneszöveg.hu - Berentei Péter előadóhoz tartozó letöltések

Ott állsz az út végén(Lovay László)
video

Ott állsz az út végén(Komár László)
video

Otthonom a nagyvilág(Tóth Gabi)
video Zeneszöveg.hu - Tóth Gabi előadóhoz tartozó letöltések

Otthonom a nagyvilág(Oláh Ibolya)
Zeneszöveg.hu - Oláh Ibolya előadóhoz tartozó letöltések

Otthonom a nagyvilág(Máté Péter)
video Zeneszöveg.hu - Máté Péter előadóhoz tartozó letöltések

Öröm az iskolában(Máté Péter)
video

Pénz(Máté Péter)
video

R' és R'(Zalatnay Sarolta)

Rádtört a féltékenység(Máté Péter)

Régi nóta(Máté Péter)
dalokhu video Zeneszöveg.hu - Máté Péter előadóhoz tartozó letöltések

Régi nóta(Márió)
Zeneszöveg.hu - Márió előadóhoz tartozó letöltések

Régi út(Máté Péter)
dalokhu

Régi út(Zorall)

Reptér(Korda György)
video

Reptér(Jetlag)

Rock and rablás(Máté Péter)
video

Rock And Rablás(Máté Péter)
video

Rock and roll No.1-2-3(Máté Péter)
video

Senki sincs velem(Máté Péter)
video

Sírj!(Vámosi János)
video

Sohase bánom(Aradszky László)
video

Sose higgy a szónak(Máté Péter)
video

Szabadíts meg a szorongásoktól(Máté Péter)

Szabadon akarok élni(Máté Péter)
video

Százszor visszaadok mindent(Zalatnay Sarolta)
video

Széttört tükörkép(Zalatnay Sarolta)
video

Szívem eladó(Máté Péter)
video

Szülői ház(Máté Péter)
video

Tárd ki karjaidat(Máté Péter)
video

Tavaszi szél(Máté Péter)

Te ott állsz az út végén(Máté Péter)
video Zeneszöveg.hu - Máté Péter előadóhoz tartozó letöltések

Tízperces szerelem(Kern András)

Tombolhat az orkán(Korda György)
video

Tudom, hogy neked se jó(Poór Péter)
video

Tudtam, hogy így lesz(Aradszky László)

Tücsökzene(Máté Péter)

Tűzmadár(Máté Péter)

Úgy ég, úgy fáj(Máté Péter)
dalokhu video Zeneszöveg.hu - Máté Péter előadóhoz tartozó letöltések

Úgy várom jössz-e már(Máté Péter)
dalokhu video

Újra itt vagyok(Aradszky László)
video

Üzemi balek(Máté Péter)
video

Vallomások(Máté Péter)

Vallomások(Dávid Sándor)
video

Vallomások (remix) (Máté Péter)

Vándormadár(Máté Péter)
video

Várj reám(Máté Péter)

Volt egy szerelem(Máté Péter)
video

Volt egy szerelem (Once There Was a Love)(Máté Péter)
video

Zene nélkül(Szulák Andrea)

Zene nélkül mit érek én(Link)
Zeneszöveg.hu - Link előadóhoz tartozó letöltések

Zene nélkül mit érek én(Gáspár Laci)
video Zeneszöveg.hu - Gáspár Laci előadóhoz tartozó letöltések

Zene nélkül mit érek én(László Attila)
video Zeneszöveg.hu - László Attila előadóhoz tartozó letöltések

Zene nélkül mit érek én(Berentei Péter)
video Zeneszöveg.hu - Berentei Péter előadóhoz tartozó letöltések

Zene nélkül mit érek én(Megasztár)

Zene Nélkül mit érek én (nem studió változat)(Máté Péter)
video Zeneszöveg.hu - Máté Péter előadóhoz tartozó letöltések

Zene nélkül mit érek én?(Back II Black)
video Zeneszöveg.hu - Back II Black előadóhoz tartozó letöltések

Zene nélkül mit érek én?(Máté Péter)
Zeneszöveg.hu - Máté Péter előadóhoz tartozó letöltések

Zene nélkül mit érek én?(Náray Erika)



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2019 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
// //
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább
//