Varannai István

Varannai István
Teljes név: Varannai István
Együttes: Alvin és a mókusok, Balázs Klári, Balázs Pali, Csík zenekar, Dj Harmath, Dolly Roll, Echo, Karácsony János, Komonyi Zsuzsa, Koncz Zsuzsa, Kovács Kati, Soltész Rezső, Sunda-Bunda Banda,
Hangszer, szerep: zongora
Szerző: Szövegíró, Zeneszerző
Megtekintve: Ma 2, összesen 10876 alkalommal

Bemutatás:

Varannai István
Magyar zenész, énekes, dalszerző.
Hangszerei: billentyűs hangszerek

Az Echo együttes billentyűs-énekese volt.
A négy alapítóhoz (Szilvásy Zsolt, Markó József, Tamás
László és Lelkes Zoltán) kicsit később csatlakozott, és
így alakult ki a végleges formáció.
Varannai lett az együttes fő zeneszerzője, bár a dalok
meghangszerelése és végső formájának kialakítása
mindig is közös munka eredménye volt.
Az együttes legismertebb és azóta számtalan feldolgozást
megélt dala, a Gondolj rám 1968-ban jelent meg az Egy
cserép kaktusz című dallal együtt kislemezen.
A kezdő sorból átkeresztelve, manapság már inkább
Gondolsz-e majd rám címen ismerik.
A szöveg a verseket író (dobos, ütőhangszeres) Tamás
László egyik verse, amelyre a zenét egy romániai turné
közben írta Varannai István, és ahogy szokott lenni a
zenekar is hozzátette a magáét a hangszerelésben, hát
így jött létre a korszakos sláger.

1969-ben a banda feloszlott.

Varannai István dalszövegek (30 db):

A neve rock and roll(Echo)

Álmodj kedvesem(Echo)
video

Boldogságból építettem(Echo)
video

De jó lenne utazni(Echo)
video

Egy cserép kaktusz(Echo)
video

Füttyös Pepi(Echo)
video

Gondolj majd rám!(Sunda-Bunda Banda)

Gondolj vissza rám!(Dolly Roll)

Gondolsz-e majd rám(Dolly Roll)
Zeneszöveg.hu - Dolly Roll előadóhoz tartozó letöltések

Gondolsz-e majd rám(Komonyi Zsuzsa)
video

Gondolsz-e majd rám(Csík zenekar)
video Zeneszöveg.hu - Csík zenekar előadóhoz tartozó letöltések

Gondolsz-e majd rám(Soltész Rezső)
video Zeneszöveg.hu - Soltész Rezső előadóhoz tartozó letöltések

Gondolsz-e majd rám(Balázs Pali)
Zeneszöveg.hu - Balázs Pali előadóhoz tartozó letöltések

Gondolsz-e majd rám(Dj Harmath)
video Zeneszöveg.hu - Dj Harmath előadóhoz tartozó letöltések

Gondolsz-e majd rám(Echo)
video Zeneszöveg.hu - Echo előadóhoz tartozó letöltések

Gondolsz-e majd rám(Echo)
Zeneszöveg.hu - Echo előadóhoz tartozó letöltések

Gondolsz-e majd rám?(Alvin és a mókusok)
dalokhu video Zeneszöveg.hu - Alvin és a mókusok előadóhoz tartozó letöltések

Gondolsz-e majd rám?(Alvin és a mókusok)
video

Kérlek, fogadd el(Karácsony János)

Kérlek, fogadd el(Kovács Kati)
video

Majd csörögj rám(Dolly Roll)

Maradj velem(Echo)
video

Mehemed(Echo)
video

Menj(Echo)
video

Nem születtem vagánynak(Echo)
video

Szívünk összeér(Balázs Klári)

Uram, ne vedd el őt(Echo)
video

Várlak(Echo)
video

VIII. Henrik felesége voltam(Koncz Zsuzsa)
video



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább