Pálvölgyi Géza

Pálvölgyi Géza
Teljes név: Pálvölgyi Géza
Együttes: Akela, Charlie, Csézy, East, Filmzenék, Jamie Winchester és Hrutka Róbert, Keresztes Ildikó, Koncz Zsuzsa, Muri Enikő, Skorpió, Szűcs Judith, Tompos Kátya, Triász, Tunyogi Orsi, Tátrai Band,
Hangszer, szerep: zongora
Szerző: Szövegíró, Zeneszerző
Megtekintve: Ma 1, összesen 13303 alkalommal

Bemutatás:

Pálvölgyi Géza (Budapest, 1957. május 1.)
Magyar billentyűs, zeneszerző.

Tanulmányait a Bartók Béla Konzervatóriumban (1977-1981)
végezte Gonda Jánosnál zongora tanszakon.
Előtte hangszerkészítést is tanult.

20 évesen került az East zenekarba, ahol Móczán Péterrel, Varga
Jánossal, Zareczky Miklóssal és Király Istvánnal zenélt együtt.
Albumok: Játékok -1981, Hűség -1982, Rések a falon - 1983.

1984-ben átigazolt a Skorpióba, Freinreisz Károly, Szűcs Antal Gábor
(Totya) és Papp Tamás társaságába. Közösen adták ki az 1985-ös az
Azt beszéli már az egész város című albumukat. Eközben az újjáalakult
East-ben is játszott, immár Móczán Péter (basszusgitár), Takáts Tamás
(ének) és Dorozsmai Péter (dob) mellett, akikkel együtt alkották meg
A szerelem sivataga című albumot.

Ezután az 1988-ban megalakult Tátrai Band következett. Kovács Tamás
(basszusgitár, szövegek), Pálvölgyi Géza (billenytűs), Tátrai Tibor (gitár),
Horváth Charlie (ének), Papp Tamás és Solti János (dob, percussion), és
Csiszár Péter (szaxofon).
A 2002-ben feloszlott csapattal 12 albumot készítettek.
(Azóta többször összeálltak, immár Kovács Tamás nélkül, aki 2003-ban
elhunyt)

Pálvölgyi ezt követően egyre inkább a reklámzenék, illetve a filmzenék felé
vette azt irányt. Például a Valami Amerika című mozifim egyik zeneszerzője.

2003-ban adta ki két részes instrumentális szólóalbumát Silence címmel.
Saját zenekarával is koncertezett; Sipeki Zoltán (gitár), Gyenge Lajos (dob),
Bella Levente (ének), Berkesi Alex (basszusgitár) társaságában...

Pálvölgyi Géza dalszövegek (102 db):

A bál(East)
video

A csend(Tátrai Band)
video

A fekete madár(Tátrai Band)
video

A Földön kívül(Tátrai Band)
video

A Hold szerelme(Tátrai Band)
video

A sikátor csendje(Tátrai Band)
video

A szél, az álom és a tündér(East)

A szerelem sivataga(East)
video

A szeretet tengerén(Tátrai Band)

A tegnapi lány(Tátrai Band)

Adhatsz még egy kávét(Tátrai Band)

Adj még esélyt(Tátrai Band)
video

Adj még esélyt(Charlie)

Agymosás(East)
video

Álmatlan éjszaka(Tátrai Band)
video

Álmodj még(Tátrai Band)
video

Az éjszaka szárnyain(Tátrai Band)

Az utolsó dal(East)

Az utolsó dominó(Tátrai Band)
video

Az utolsó pohár(East)

Balett a borotva élén(Tátrai Band)
video

David Bowie szeme (Live-Két Arc koncert változat)(East)

Ébredés(Szűcs Judith)
video

Égesd a gyertyát(Tátrai Band)
video

Egy darab a szívemből(Keresztes Ildikó)
video

Együtt - nélküled(Szűcs Judith)
video

Együtt jó(Keresztes Ildikó)
video

Együtt nélküled(Szűcs Judith)
video

Éjféli boogie(Tátrai Band)

Elrejtettél a szívedben(Csézy)

Elrejtettél a szívedben(East)
video

Érinted a két kezem(Skorpió)
video

Fekete és kék(Tátrai Band)
video

Felhőkön sétálva(East)
video

Fényes ösvény(East)
video

Folyton csak utazom(Tátrai Band)
video

Földközelben(East)
video

Furcsa mosoly(Tátrai Band)
video

Fű dal I.(Tátrai Band)
video

Good Bye(Tátrai Band)
video

Hajnali szél(Tátrai Band)
video

Hajnali szerenád(Koncz Zsuzsa)
video

Hazafelé(Tátrai Band)

Hazám hazád lehet(Keresztes Ildikó)
video

Hello Barátom(Tátrai Band)
video

Hívlak(Tátrai Band)
video

Indulj dél felé(Tátrai Band)
video

Jön még Mennyország(Tátrai Band)
video

Karib éjszakák(Skorpió)
video

Kell az üzemanyag(Tátrai Band)
video

Kell, hogy süssön már a Nap(Skorpió)

Képzelt szerelem(Tátrai Band)

Keserű varázslat(Tátrai Band)
video

Kötelező kapcsolat(Tátrai Band)
video

Különös álom(Tátrai Band)
video

Lonely Angel's Land(Jamie Winchester és Hrutka Róbert)

Magányos csónak(Muri Enikő)

Magányos csónak(Muri Enikő)

Magányos csónak (Valami Amerika 2. filmzene)(Keresztes Ildikó)
video

Magányos csónak (Valami Amerika 2)(Tompos Kátya)
video

Mama(East)
video

Másik világ(Tátrai Band)
video

Menekülés minden utazás(Tátrai Band)
video

Messze a felhőkkel(East)
video

Mexicano(Tátrai Band)
video

Miért múlik?(Tátrai Band)
video

Míg gyermek voltam(Tunyogi Orsi)

Nagyvárosi ártalom(Tátrai Band)
video

Ne félj!(Skorpió)
video

Nehéz játék(Tátrai Band)
video

Nem szarozok(Akela)
video

New York(Tátrai Band)
video

Nézz rám(East)
video

Nosztalgia(Tátrai Band)

Őrtorony(Tátrai Band)
video

Papírhajó(Tátrai Band)
video

Pezseg a vérem(Szűcs Judith)
video

Radio Babel(East)
video

Repüljünk el messzire(Tátrai Band)

Rések a falon(East)
video

Rúgd le a cipőd(Tátrai Band)
video

Sápadt csillagok(Tátrai Band)
video

Szárnynélküli angyalok(Tátrai Band)
video

Titkos szerelem(Tátrai Band)
video

Titkos szerelem(Charlie)
video

Túl késő(Tátrai Band)
video

Türelemjáték(Tátrai Band)
video

Úgy sírsz(Tátrai Band)
video

Újjászületés(East)
video

Utazás az ismeretlenbe(Tátrai Band)
video

Utazni veszélyes(Tátrai Band)
video

Valahol, valamikor(Tátrai Band)
video

Valami Amerika 2 - Magányos Csónak(Filmzenék)
video

Válaszok(Triász)
video

Várni kell(East)
video

Végállomás(Tátrai Band)

Végtelen pillanat(Tátrai Band)

Végtelen út(Tátrai Band)
video

Veszélyes éjszaka(Tátrai Band)
video

Vesztesek(East)
video

Vigyázz magadra(Tátrai Band)
video

Viharos part(Tátrai Band)
video



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább