Ossian - Angyalok és Emberek

Néha szomorúan azt gondoltam,
hogy a dalaimat hóba írtam,
jelek voltak csak a pillanatnak,
itt a Pokolban majd szétolvadnak.

Lenn a mélyben aztán Angyalokra leltem,
akik megértették furcsa lelkem,
és a havas szavak gyémánttá fagytak,
most már tudom azt, hogy megmaradnak.

Refrén:
Néha fáznak, néha éhesek,
Ők a született igazi Emberek,
Láthatatlanok, mint Angyalok,
Míg a Lényeget fel nem fogod.

Mikor Angyalokat látok az úton,
lenn a tereken, vagy villamoson.
Látom mások soha nem látják őket,
nekem köszönnek és rámnevetnek.

Róluk mondják mindig azt, hogy „furcsák”,
jelet viselnek és hordják az aurát,
pedig egyszerűen ők csak tiszták,
kiket félredobott rég a Világ.

Refrén:
Néha fáznak, néha éhesek,
Ők a született igazi Emberek,
Láthatatlanok, mint Angyalok,
Míg a Lényeget fel nem fogod.

Ők még emlékeznek arra a Múltra,
Hitre, Igazságra, Becsületszóra,
Amit mások régen elfeledtek,
Nem is értik meg, vagy kinevetnek.

Nekik nem mondhatják: „alkudjál meg”
szólnak csendesen, hogy „nekem ez nem megy”
Sosem hagyja el már azt, akit szeret,
Belső Törvény ez, hogy ilyet nem tehet.

Refrén:
Néha fáznak, néha éhesek,
Ők a született igazi Emberek,
Láthatatlanok, mint Angyalok,
Míg a Lényeget fel nem fogod.