Erdélyi András

Erdélyi András
Teljes név: Erdélyi András
Együttes: Adri és BNF, Baby Gabi, Back II Black, Chico, Dj Harmath, FAN-FAN, Füstifecskék, Gitano, Hupikék törpikék, Irigy Hónaljmirigy, Kovács "Nagyember" László, Manhattan, Oroszlán Szonja, Szatmári Orsi,
Hangszer, szerep: szóló gitár, ének
Szerző: Szövegíró, Zeneszerző
Megtekintve: Ma 2, összesen 8412 alkalommal

Bemutatás:

Erdélyi András (Budapest, 1967. június 27.)
Magyar gitáros, énekes, zeneszerző, dalszövegíró.

Biográfia:

András 1967. június 27-én született, Budapesten. A Rák jegyében.

Főbb művészeti területei a zeneszerzés, dalszövegírás, hangmérnöki
munkák és nem utolsó sorban egyéb kreatív feladatok.

Vendégzenészként / producerként az alábbi formációk munkáját segítette:

Mester és tanítványai – 1. lemez – gitárok
2003. Chico – zeneszerzés és produceri munkák

Zenei karrierje

“13 évesen kezdtem el gitározni. Az első zenekaraimat a középiskolai
években alakítottam meg, amelyben gitárosként, énekesként vettem
részt.
1987-ben alapítottuk a Fan Fan zenekart – Fábián Tibor segédletével -,
amelyben énekesként közreműködtem. Velük 2 nagylemezt vettünk fel.
1991-ben fél évre Franciaországba mentem ki zenélni és hazatérésem
után 1992-ben alakítottuk meg barátaimmal a Pompadour rockzenekart,
amelyben gitáros voltam. Ebben a zenekarban dolgoztam először együtt
Glatz Gáborral. A Pompadour feloszlása után a Love zenekar énekese,
gitárosa lettem, akikkel egy lemez után különváltak útjaink.
1996-ban pedig Gáborral és Csejtei Tamással fektettük le a Back II Black
alapkövét.”

Forrás: Hivatalos oldal

Erdélyi András dalszövegek (85 db):

2 és 1/2 nap Éden(Back II Black)

A nagyapám megmondta(Back II Black)

A papa mindent lát(Back II Black)

A szerelem betege lettem(Back II Black)
video

A tűz, a víz, a föld és a levegő(Back II Black)
video

Add el a szívedet nekem I.(Back II Black)

Add el a szívedet nekem II.(Back II Black)

Akár péntek, akár szombat(Back II Black)
video

Állj fel(Back II Black)

Álmaim(FAN-FAN)
video

Álmaimban(Chico)
video

Álmaimban téged látlak még!(Gitano)
video

Álomszép(Back II Black)

Azt akarom(Back II Black)

Back II Black - Szombat esti láz(Kovács "Nagyember" László)

Bárhol a Földön(Back II Black)

Belezavarodtamén(Back II Black)

Csokivanília(Back II Black)

Édes, mint az eper(Back II Black)

Ég a gyertya ég(Back II Black)

Egy angyal vigyáz rád(Back II Black)

Egyszerre pokol(Back II Black)

Ellopott szerelem(Chico)

Érintés(Chico)

Esik a hó(Chico)

Funky Doktornő(Back II Black)

Funky People(Back II Black)

Ha kérhetném(Back II Black)
video

Hárem(Back II Black)
video

Hé, várj(Baby Gabi)

Hé, várj én kimaradtam a szerelemből(Dj Harmath)

Hé, várj, én kimaradtam a szerelemből(FAN-FAN)

Hét lakat (Back II Black)

Hogyan mondjam el(Back II Black)
video

Itt a piros, hol a piros(Füstifecskék)

Kalapos gomba (Szerelembomba)(Hupikék törpikék)
video

Két csillag(Back II Black)

Köszönöm...(FAN-FAN)
video

Légy türelmes(Back II Black)

Legyen egy ünnep(Adri és BNF)
video

Maniaña(Back II Black)

Mi lesz nyáron?(FAN-FAN)
video

Micsoda nő ez a férfi(Back II Black)
video

Micsoda nő ez a férfi(Oroszlán Szonja)

Miért nem hiszed el?(Back II Black)
video

Mindenki a másikat bújja(Manhattan)

Mindent a semmiért(Szatmári Orsi)
video

Mindentől távol(Back II Black)
video

Nagyapa(Back II Black)

Nánénáné(Back II Black)
video

Ne féld a jövőt(Back II Black)

Nem kell(Back II Black)
video

Nincs válasz(Back II Black)

Ölelj át(Back II Black)
video

Örökké akarok élni(Back II Black)

Őszintén és egyszerűen(Back II Black)
video

Papa, ne prédikálj!(FAN-FAN)
video

Római telefon(FAN-FAN)
video

Sodor a Funky(Back II Black)

Sodor a Funky - feldolgozás 2007(Back II Black)

Súgd meg(Chico)

Superstar(Back II Black)

Szabadon szállni(Back II Black)

Szeptember végén(Back II Black)

Szerelembomba(Back II Black)
video

Szerelemgomba(Irigy Hónaljmirigy)
video

Szombat esti láz(Back II Black)
video

Táncol a lány(Back II Black)

Te csak álmodtál(Back II Black)

Te is lehetsz sztár!(Back II Black)

Tekered, tekered(Back II Black)
video

Tevagyazakitalegjobban(Back II Black)
video

Tízszer vagy százszor(FAN-FAN)
video

Többé már nem várlak(Back II Black)

Úgy leváltalak(Irigy Hónaljmirigy)
video

Úgy mentél el(Back II Black)

Úgy vártalak(Back II Black)
video

Utaznék a percen át(Back II Black)

Ülünk a téren(Back II Black)

Üres zsebbel(FAN-FAN)
video

V-Tech - Várj!(Kovács "Nagyember" László)

Várj(Back II Black)
video

Volt az a nyár(Back II Black)

Zamunda(Back II Black)



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább