Ráday László

Ráday László
Teljes név: Ráday László
Együttes: Csocsesz, Egyéb szövegek, Filmzenék, Kalmár Pál, Magyar nóták, Putnoki Gábor,
Hangszer, szerep: Keressük!
Szerző: Zeneszerző
Megtekintve: Ma 1, összesen 6214 alkalommal

Bemutatás:

Ráday László József (1912 - 1986)
Magyar nótaénekes és zeneszerző volt.
Hangszere: zongora

Az 1920-as és 1930-as évek népszerű előadója, akinek a
pályáját nagyban befolyásolta a Trianoni békeszerződés
utáni Magyarország hazafias, néha irredenta zenei világa.
Azon művészek sorába tartozott, akik a háborúban való
részvételre lelkesítették a lakosságot és a katonákat.

Jellegzetes és legjobban ismert dala az Első levél (Ne sírj
utánam kedvesem). Több szerzeménye is ismert, de általában
a dallamokat írta meg, csak ritkán írt dalszöveget.
Részvevője volt az első nótaolimpiának, ahol ezüstkoszorúval
tüntették ki.

A Magyar Királyi Állami Operaház tagja, ügyelője, és Palló Imre
operaénekes barátja volt. 1944-ben több filmnek is a főszereplője,
illetve jelentős szereplője volt.
A háború után bár dalait játszották, tehát nem voltak betiltva, őt
magát azonban kiebrudalták a fővárosból. Ezért kellett Miskolcra
költöznie családjával.
Vendéglátóipari zenészként élt nyugdíjba vonulásáig Miskolcon,
és ott is hunyt el 1986-ban.

Ráday László dalszövegek (7 db):

Ha fáj a szívünk(Filmzenék)

Ha fáj a szívünk(Kalmár Pál)
video

Megtanítanám(Putnoki Gábor)
video

Ne sírj utánam kedvesem (Első levél)(Csocsesz)

Nem szégyen a szegénység(Magyar nóták)

Vádolom a szívedet ...(Kalmár Pál)
video

Vénasszonynak nem való a pántlika(Egyéb szövegek)



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább