Végvári Ádám

Végvári Ádám
Megtekintve: Ma 3, összesen 4322 alkalommal

Bemutatás:

Végvári Ádám (1951. július 6.)
Szólógitáros, énekes, dalszerző.

Díjai:
-Yamaha-nagydíj (1983)
-a szöuli dalfesztivál közönségdíja (1986)
- eMeRTon-díj (1988)
-1993 Arany Zsiráf Díj

Biográfia:

A Metropol zenekarban kezdte a zenélést, majd rövid szünet után 1970-ben
a Volán zenekar tagja lett, ahonnan 1972-ben az Universal együtteshez ment
át. Onnan 6 év után egy rövid Gemini együttesbeli kitérő után a Kati és a Kerek
Perec együtteshez csatlakozott örömmel, hiszen régi Volánosokkal zenélhetett
ismét együtt, Nagy Katival és Kiss Ernővel. 1980-ban átigazolt a Neoton-ba.
1990-ig, a Neoton Familia felbomlásáig tagja a zenekarnak, majd Évával, és
Öcsivel (Baracs János), illetve 2 vokalistával, Shaffer Edinával, és Rajcs Renátával
megalapítják az ÉVA-NEOTON-t. Több nagylemez, meselemez került kiadásra,
nagy sikerrel. 1992-ben Csepregi Éva kis időre felhagy a zenéléssel, kisfia Dávid
születése okán de az ÉVA-NEOTON nem áll le, Éva nélkül tovább működnek.
Ezt követően 1994-ben Adam's Family néven alakít zenekart, amely kiad egy
albumot, majd Gergely Roberttel társulva zenél.

Zenekarai (20 db):

Gemini

Gemini

(ismeretlen - napjainkig)

Kati és a Kerek Perec

Kati és a Kerek Perec

(ismeretlen - napjainkig)

Neoton Família

Neoton Família

(ismeretlen - napjainkig)

Universal

Universal

(ismeretlen - napjainkig)

Volán együttes

Volán együttes

(ismeretlen - napjainkig)

Éva-Neoton

Éva-Neoton

(ismeretlen - napjainkig)

Végvári Ádám dalszövegek (130 db):

A hosszútávfutó(Pa-dö-dö)
video

A legkisebb fiú(Neoton Família)
video

A pöttyös bögre(Neoton Família)
video

A pöttyös bögre(Neoton Família)
video

A sárkány éve(Csepregi Éva)
video

A sárkány éve(Neoton Família)
video

A tigris(Neoton Família)
video

Ádám, álmodj csak tovább...(Neoton Família)
video

Ádámtól Éváig(Neoton Família)

Angyalmadár (feat Végvári Ádám)(Csepregi Éva)

Az álmaim mégis rólad szólnak(Neoton Família)

Barátnők(Neoton Família)
video

Barátom: a gitárom(Végvári Ádám)
video

Borzasztó(Neoton Família)

Borzasztó(Neoton Família)
video

Búcsú(Végvári Ádám)

Donka dal(Neoton Família)

Donka dal(Neoton Família)
video

Easy mix(Zoltán Erika)

Easymix(Zoltán Erika)
video

Édeni kert(Csepregi Éva)

Édentől keletre(Neoton Família)
video

Eduardo(Neoton Família)
video

Ég veled!(Csepregi Éva)

Égi nyár(Neoton Família)

Egy kicsit szemtelen(Neoton Família)
video

Eltűnt dal(Ádám's Family)
video

Eltűnt dal(Végvári Ádám)

Elutazom(Neoton Família)
video

Emlékkönyv(Csepregi Éva)

Emlékszem rá!(Neoton Família)
video

Esik az eső(Pa-dö-dö)
video

Esti mese(Neoton Família)

Eszterlánc(Neoton Família)
video

Éva nélkül(Neoton Família)
video

Éva nélkül (Nem kell a kék színű álom)(Végvári Ádám)
video

Éva-Neoton - Itt vagyunk (1990)(Éva-Neoton)
video

Éva-Neoton - Kalapot fel (1990)(Éva-Neoton)
video

Éva-Neoton - Várd ki a végét(Éva-Neoton)
video

Furcsa Lány(Neoton Família)

Halgass el!(Csepregi Éva)

Hamis a kép(Neoton Família)

Határidőnapló(Neoton Família)

Hej, halászok, halászok...(Csepregi Éva)

Herizon Ford(Pa-dö-dö)
video

Hiányzol!(Neoton Família)
video

Hírek(Ádám's Family)

Hívnak a fények(Kati és a Kerek Perec)
video

Horror(Végvári Ádám)
video

Ígérem, szép lesz(Neoton Família)
video

Ígérem, szép lesz!(Csepregi Éva)

Imádlak így, egyszerűen(Végvári Ádám)
video

Jojó(Füles mackó)

Jöttem, láttam(Neoton Família)

Kalandorok kíméljenek(Neoton Família)
video

Kalandra, srácok!(Végvári Ádám)
video

Kalapot fel!(Neoton Família)

Kalapot fel!(Neoton Família)
video

Karnevál(Neoton Família)
video

Katicabogárka(Neoton Família)
video

Katicabogárka(Neoton Família)

Kék korszak(Neoton Família)
video

Kék korszak(Csepregi Éva)
video

Kék virág(Neoton Família)

Kék virág(Neoton Família)

Képeslap(Ádám's Family)

Két hétig a tilosban(Neoton Família)

Költözködni jó(Pa-dö-dö)
video

Labda(Neoton Família)

Labda(Neoton Família)

Lángol a tenger(Neoton Família)

László(Csepregi Éva)
video

Lennék inkább nálad(Neoton Família)

Levegőt!(Neoton Família)

Levelet írt egy kisfiú(Csepregi Éva)

Megyek az utcán(Neoton Família)
video

Menedéket vártam(Neoton Família)

Minden megoldás érdekel(Neoton Família)

Ne félj, kiskutyám(Neoton Família)

Ne tekints le rám, Uram!(Neoton Família)
video

Ne tekints le rám, Uram!(Neoton Família)

Nessie(Neoton Família)

Nyári zápor(Csepregi Éva)
video

Nyári zápor(Neoton Família)
video

Palermo(Végvári Ádám)
video

Rólad dúdol a szél(Végvári Ádám)
video

Rólad dúdol a szél(Neoton Família)
video

Rossz fiú volt(Neoton Família)
video

Sky Channel(Végvári Ádám)
video

Sohase gondolj rá!(Neoton Família)

Sorsszimfónia(Végvári Ádám)
video

Sorsszimfónia(Neoton Família)
video

Száll a buborék(Neoton Família)

Szállnék(Neoton Família)
video

Százszorszép(Neoton Família)
video

Szédült éjjel(Pa-dö-dö)
video

Szédült világ(Csepregi Éva)

Szédült világ(Neoton Família)
video

Szél(Végvári Ádám)

Szél(Ádám's Family)
video

Szerelem és Rock and Roll(Neoton Família)

Szerelemre születtem(Zoltán Erika)
video

Szerelemre születtem(Zorall)

Szerencséd, hogy erre jártam(Universal)
video

Szerencséd, hogy rád találtam(Szenes Iván)

Szíveddel láss! (duett Gergely Róberttel)(Csongrádi Kata)
video

Táncolnék veled(Neoton Família)
video

Te vagy a mennyország(Komonyi Zsuzsa)
video

Te vagy a mennyország nekem(Kabalababa)
video

Titanic(Kati és a Kerek Perec)
video

Tojó(Irigy Hónaljmirigy)
video

Több mint két napon át(Csepregi Éva)

Több, mint két napon át(Csepregi Éva)

Több, mint két napon át(Neoton Família)
video

Tűnt szerelem(Végvári Ádám)
video

Úgy szeress, mint rég(Neoton Família)

Úgy szóljon a dal(Koós János)
video

Újra a farmer(Neoton Família)
video

Ünnep után(Pa-dö-dö)
video

Varaderói kaland(Neoton Família)

Varaderói kaland(Végvári Ádám)
video

Várd ki a végét!(Neoton Família)
video

Vasárnap délután(Pa-dö-dö)
video

Visszatér Dániel(Neoton Família)
video

Visszatér Dániel(Csepregi Éva)

Visszatér Dániel(Neoton Família)

Volt, ami volt(Neoton Família)

Yo-yo(Ditti)

Yo-yo(Neoton Família)
video

Zöld dollár(Neoton Família)
video



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább