Szemenyei János

Szemenyei János
Teljes név: Szemenyei János
Együttes: Drakula (musical), Egyéb szövegek, Nagy Sándor, Szemenyei János, Tompos Kátya,
Hangszer, szerep: Keressük!
Szerző: Szövegíró, Zeneszerző
Megtekintve: Ma 1, összesen 2932 alkalommal

Bemutatás:

Szemenyei János (Székesfehérvár, 1981. december 31.) magyar színész, zeneszerző.

Biográfia:

13 évesen már szerepet kapott a Vörösmarty Színházban, a Légy jó mindhalálig és a Pál utcai fiúk előadásokban. A budapesti Vörösmarty Mihály Gimnáziumban érettségizett. Elsőre nem vették fel a színművészetire, ezért több vidéki színházban is vállalt statiszta szerepeket. A Madách Színház Stúdiójának növendéke is volt.

2001-2005 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója, operett-musical szakon. Diplomaszerzése után a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház (2005-2009 között), majd 2009-2011 között a Vígszínház tagja lett. 2011-től a kecskeméti Katona József Színház tagja. Mellette 2013-2015 között a Pesti Magyar Színház zenei vezetője is volt.

A Proton Színház állandó szereplője.

A színészet mellett zeneszerzéssel is foglalkozik. Felvételizett a zeneművészeti egyetemre is, de nem vették fel. 2020-ban Horgas Ádámmal közösen jegyzi a 169 művész közreműködésével készített Kis suttogás című karanténdalt.

Felesége Kovács Lotti színésznő. Gyermekeikː Janka és Ábel

Forrás: Wikipédia

Szemenyei János dalszövegek (10 db):

Amerika földjén(Egyéb szövegek)

Az én kutyám(Tompos Kátya)
video

Azt mondják (Nagy Sándor)

Elmúlt éjfél(Drakula (musical))
video

Futunk a nő után!(Drakula (musical))

Halál csak a megváltás(Drakula (musical))
video

Kis suttogás (Horgas Ádámmal)(Szemenyei János)
video

Rég feledett kép(Drakula (musical))

Surran az árnyék(Drakula (musical))
video

Szívkirály(Drakula (musical))
video



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább