Laczó Zoltán Vince

Bemutatás:

Zeneszerző, karmester, a Magyar Katolikus Rádió zenei szerkesztője.

Biográfia:

1991: Jazz-előadóművész (LFZF Jazz Tanszak).
Fontosabb tanárai: Gonda János, Berkes Balázs, Friedrich Károly
1999: Fúvószenekari karmester (MMI) Fontosabb tanárai: Bogár István, Marosi László - Zeneszerzés tanulmányait Bogár Istvánnál magánúton végezte.

A karmester szerepe a bigband élén (dolgozat)

Egyéb végzettsége:

2007: Teológia tanár (Sapientia SZHF). Szakdolgozatát Dr. Áment Lukácsnál az egyházzene történetéből és tanításának lehetséges módozataiból írta.

Szakdolgozat (Sapientia SZHF)

Zenekarok, munkahelyek:

1984-1994: zenekari és színházi zenész (Rock Színház zenekara, Bop-Art, Jazz Consort, Ködkonda, Kaviár, Song együttesek, Stúdium Dixiland Band, stb.)

1995 - 1997: filmzeneszerző (A Vi-Dok Palota stúdió oktatófilmjeihez, valamint a Szív Tv és az MSat számára készített sorozatokhoz komponált zenét.)

Első önálló bemutatója 1995. decemberében Lovas Gabriella diplomakoncertjén a Zeneakadémián volt. Az erre az alkalomra írott Éjszaka című kórusműve nyomtatásban is megjelent.

1997 - 2004: A veresegyházi Lisznyay Szabó Gábor Zeneiskola tanára

2004 - A Magyar Katolikus Rádió zenei szerkesztője

Laczó Zoltán Vince dalszövegek (52 db):

15. Corvin János keresztelője(Itt járt Mátyás király - rockopera)

A Fekete sereg táborában(Itt járt Mátyás király - rockopera)

A könyvtárban(Itt járt Mátyás király - rockopera)

A nagy ábránd(Itt járt Mátyás király - rockopera)

A prágai börtön(Itt járt Mátyás király - rockopera)

A végzetes hír(Itt járt Mátyás király - rockopera)

Áldott földedre megtérek, hazám(Itt járt Mátyás király - rockopera)

Álom Rezsőről(Ha én felnőtt volnék - Rátkay Márton Zenés Műhely)

Borbála és Mátyás búcsúja(Itt járt Mátyás király - rockopera)

Boszorkányper(Itt járt Mátyás király - rockopera)

Dal a barátokról(Ha én felnőtt volnék - Rátkay Márton Zenés Műhely)

Egyszer volt Budán kutyavásár(Itt járt Mátyás király - rockopera)

Finálé(Ha én felnőtt volnék - Rátkay Márton Zenés Műhely)

Finálé(Aladdin - Szabad Ötletek Színháza)

Finálé(Hamupipőke - Nektár Színház)

Finálé(Piros bugyelláris - Körúti Színház)

Finálé (Nektár Színház)(A Szépség és a Szörnyeteg (musical))

Garaiék lázadása(Itt járt Mátyás király - rockopera)

Hadi tábor(Itt járt Mátyás király - rockopera)

Hányszor mondjam?(Ha én felnőtt volnék - Rátkay Márton Zenés Műhely)

I. tétel - Angyali üdvözlet(A megváltó - karácsonyi oratórium)

II. tétel - Farízeusok(A megváltó - karácsonyi oratórium)

Inthronisatio(Itt járt Mátyás király - rockopera)

IV. tétel - Hiába(A megváltó - karácsonyi oratórium)

Katalin imája(Itt járt Mátyás király - rockopera)

Koronázás(Itt járt Mátyás király - rockopera)

Lázadás az Országtanácsban(Itt járt Mátyás király - rockopera)

Lili, a virágtündér - Ez a szerelem(Rajzfilm slágerek)

Lili, a virágtündér - Ez a szerelem(Mesedalok)

Markal és Beckensloer Budán(Itt járt Mátyás király - rockopera)

Markal halála(Itt járt Mátyás király - rockopera)

Mátyás álruhában(Itt járt Mátyás király - rockopera)

Mátyás halála(Itt járt Mátyás király - rockopera)

Mátyás kutyát vesz(Itt járt Mátyás király - rockopera)

Míg kicsi voltam(Ha én felnőtt volnék - Rátkay Márton Zenés Műhely)

Nyitány(Ha én felnőtt volnék - Rátkay Márton Zenés Műhely)

Pápai áldás(Itt járt Mátyás király - rockopera)

Prológus(Itt járt Mátyás király - rockopera)

Requiem Mátyásért(Itt járt Mátyás király - rockopera)

Róka fogta csuka, csuka fogta róka(Itt járt Mátyás király - rockopera)

Száműzetések(Itt járt Mátyás király - rockopera)

Szegedi egyezmény(Itt járt Mátyás király - rockopera)

Szilágyi Erzsébet testamentuma(Itt járt Mátyás király - rockopera)

Taljánok érkezése(Itt járt Mátyás király - rockopera)

Útközben a táborban(Itt járt Mátyás király - rockopera)

V. tétel - Kisded a jászolban(A megváltó - karácsonyi oratórium)



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább