Garamszegi Joey

Garamszegi Joey
Teljes név: Garamszegi Joey
Együttes: Audioshake, Retro School Band,
Hangszer, szerep: dobok
Szerző: Szövegíró, Zeneszerző
Megtekintve: Ma 1, összesen 3490 alkalommal

Bemutatás:

1982-ben, a telefonszolgáltató azonosítójaként ismert, 06/20. napon születtem H-Sixty City Countyban.

Biográfia:

Nyolc évesen kezdtem az ősember pajtások által kitalált eszközön (valami dob vagy mi) csapatni a funkyt. 13 évesen alapítottam iskolás cimboráimmal életem első zenekarát az EXHIBITION-t 1995-ben. Közben befejeztem az ÁLTISKET és a 2000-es érettségim után a dobolásom által már Hatvan város ismertebb zenészei között tartottak nyilván. "Köszönet érte"
2001-ben nekivágtam a Budapesti Műszaki Főiskolának, ahol Andorral és Balázzsal, 2003 októberében megalapítottuk főiskolás zenekarunk, amit eReSBé-nek neveztünk el.
Szigorúan feldolgozásokra adtuk a fejünk, ami viszonylag be is jött. Imádnak a népek és mi is viszont imádjuk őket!

Közben sikeresen elvégeztem a főiskolát. 2 diplomát szereztem, mint könnyűipari mérnök és mérnöktanár. Fősuli alatt és előtt megfordultam más bandákban is. Többek között a még Hatvanhoz köthető FÓBIA és CHILLS formációkban, majd a budapesti 6TEST metál-core dob-régiójában is püföltem a bőröket. Játszottam a szintén Hatvanban működő kicsi MONARCHIA-ban, a nagyon nagy EXOTIC-ban ahol trabantot is doboltam és voltam a Re-TECH-ben is. Ezek mellett a kis barátom, LOLA két klipjében is feltűnök dobolásommal. Tömörem….16 éve zenélek különféle zenekarokban, formációkban. 2006-2010 között a VIVA Televízió műszaki osztályán dolgoztam mint rögzítés vezető.

Az RSB 2003-as megalakulása, egy olyan utat nyitott meg számomra, ami a későbbiekre kifejlődve, a Retro School Band zenekar, manageri funkcióit is beindították a kis életemben. A koordinációs feladataim mellett, zenekar managementi és koncertszervezési feladatokkal is foglalkozom.
Amire igazán büszke vagyok, hogy a zenekaromban együtt zenélhetek 3, számomra fantasztikus emberrel, zenésszel, akikkel elkezdtük és kitartóan toljuk ezt a közös és igazán egyedinek mondható szekeret. Kijelenthetem, hogy velük öröm és jó érzés zenebonálni.
Jah, amúgy mostanában gitározni is tanulgatok és 7 évet trombitáltam is, de már csak a C dúrra emlékszem.

Zenekarai (2 db):

Audioshake

Audioshake

(2018 - 2018)

Retro School Band

Retro School Band

(2013 - 2013)

Garamszegi Joey dalszövegek (12 db):

2 perc(Retro School Band)
dalokhu video

4 éjen át (csak szabadon...)(Retro School Band)
dalokhu video

A boldogság mezején(Retro School Band)
dalokhu

Betelt a pohár(Retro School Band)
dalokhu

Én szóltam(Audioshake)

Jó időben,jó helyen(Retro School Band)
dalokhu video

Jókedv oltárán(Retro School Band)
dalokhu video

Küzdeni tovább(Retro School Band)
dalokhu

Retro Scool Band(Retro School Band)

Vezet a vágy(Retro School Band)
dalokhu

Volt egy élet(Retro School Band)
dalokhu

Wonderful (Én szóltam)(Audioshake)



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább