Lengyelfi Miklós

Lengyelfi Miklós
Teljes név: Lengyelfi Miklós
Együttes: Bornai Tibor, Bódy Magdi, Carson Coma, KFT, Pa-dö-dö, Pixa & Stereo Palma, Soho Party, Zorall,
Hangszer, szerep: Keressük!
Szerző: Szövegíró, Zeneszerző
Megtekintve: Ma 1, összesen 4728 alkalommal

Bemutatás:

II. Lengyelfi Miklós (Budapest, 1955. január 3. –) magyar basszusgitáros, a KFT zenekar és a Sc.Art együttes alapító tagja.

Biográfia:

Az 1980-as évek eleje óta Koncz Zsuzsa kísérőzenekarának tagja, de játszott a Baba Yaga és a Barbaro zenekarokban, valamint Pierrot, Tolcsvay László és Gerendás Péter kísérőzenekarában is. Egy ideig Norvégiában vendéglátózott.

A Konzi klasszikus bőgő szakán végzett, folklórzenekarokban játszott, majd esernyőkészítőnek tanult. Lengyelfi a basszusgitár mellett elektromos nagybőgőn is játszik, a hangszerrel saját stílust alakított ki mely a KFT hangzásában és színpadi jelenlétében is meghatározó szerepet kapott.

ifj. Kurtág Györggyel, Classic Backline néven komolyzenei színpadi hangosítási rendszert dolgozott ki, sok felkérést kapnak Európa szerte és komoly szakmai referenciákat szereztek.

2005-ben, 50. születésnapján családja és barátai meglepetéspartyval köszöntötték, ahol Sting személyes köszöntőjét is átvehette.

14 éven át a Zenész Magazin szakmai kiadvány főszerkesztője volt. 2010-ben saját zenei weblapot indított.

forrás: wikipedia

Lengyelfi Miklós dalszövegek (111 db):

A B osztály(Bornai Tibor)
video

A cső(KFT)
video

A fodrász(Zorall)

A fodrász(KFT)
video

A lány, aki nincs(KFT)
video

A mamut(KFT)
video

A pénztárcámat(KFT)
video

A szél(KFT)
video

A szomorú szerelmek hercege(KFT)
video

A tükör(KFT)
video

A Vágy Villamosa(KFT)
dalokhu video

A Vérlázi-tavon(KFT)
video

A vonat(KFT)
video

Afrika(Pa-dö-dö)
video

Afrika (korai verzió)(KFT)
video

Aki bújt, aki nem(KFT)
video

Alkalmatlan vagyok(KFT)
video

Állatkert(KFT)
video

Andrea(KFT)
video

Angyal voltál(KFT)
video

Autótemető(KFT)
video

Az édes élet véget ér(KFT)
dalokhu video

Az idegen lény(KFT)
video

Bábu vagy(KFT)
video Zeneszöveg.hu - KFT előadóhoz tartozó letöltések

Bábú vagy (2008)(KFT)
video Zeneszöveg.hu - KFT előadóhoz tartozó letöltések

Bábu vagy (A besúgó)(Carson Coma)
video

Bál az Operában(KFT)
video

Balatoni nyár(KFT)
video

Balatoni nyár(Soho Party)
video

Balatoni nyár (feat. Wellhello)(Pixa & Stereo Palma)
video

Baleset(KFT)
video

Boleró(KFT)
video

Bolhacirkusz(KFT)
video

Botrány(KFT)
video

Budapesti anzix(KFT)
video

Csak az ágyban(KFT)
video

Csak az ágyban(Bornai Tibor)
video

Dzsungelharc(KFT)
video

Ég és Föld(KFT)
video

Éjjeli lepkék(KFT)
video

Elektromos angyal (Uránusz)(KFT)
video

Elizabet(KFT)
video

Éljen a szerelem!(KFT)
video

Elképzelem, hogy Paul McCartney...(KFT)
video

Elmúltak az ünnepek(KFT)
video

Erotika(KFT)
video

És fenn a Nap(KFT)
dalokhu video

Este a városban (Hold)(KFT)
video

Eszter, a meztelen nő(KFT)
video

Fantasztikus lány(KFT)
dalokhu video

Fekete felhő (Pluto)(KFT)
video

Fénygolyók(KFT)
video

Gázgyár(KFT)
dalokhu video

Gyorsbüfé(KFT)
dalokhu video

Gyorsbüfé(Bornai Tibor)
video

Ha jön a péntek(KFT)
video

Ha kövér leszek(KFT)
video

Hókirály(KFT)
video

Hókirály(Bornai Tibor)
video

Hókirály(Bornai Tibor)
video

Holdjáró(KFT)
video

Indul a hinta(KFT)
video

Izgalom(KFT)
video

János vitéz(KFT)
video

Jójszakát(KFT)
video

Kincses kalendárium(KFT)
video

Kovács Pál(KFT)
video

Kőember (Szaturnusz)(KFT)
video

Magányos bábfigurák(KFT)
video

Maldoror, a rémkirály(KFT)
video

Medveczky Medve(Bornai Tibor)
video

Milyen kegyetlen a szerelem(KFT)
video

Mindenben van valami(KFT)
dalokhu video

Nagy utazás (Jupiter)(KFT)
video

Napkirály (Nap)(KFT)
video

Nem a tiéd(KFT)
video

Nem sikerül kikúrálni magam(KFT)
dalokhu video

Neonfényű boldogság(KFT)
video

Óvodás szerelem(KFT)
dalokhu video

Ötvenévesen Honoluluban(KFT)
dalokhu video

Piroska és a farkas(KFT)
video

Reggae(KFT)
video

Rómeó(KFT)
video

Rózsák Valériának(KFT)
video

Siker, pénz, csillogás(KFT)
video

Stranger In A Strange Land(KFT)
video

Száll egy pofon a szélben (Mars)(KFT)
video

Százszorszép(KFT)
dalokhu video

Szeged(KFT)
dalokhu video

Szép is vagyok, jó is vagyok(KFT)
video

Szép szolidan(KFT)
video

Szép új másvilág(KFT)
video

Széplány (Vénusz)(KFT)
video

Szerelem az űrhajó(KFT)
video

Szeretem a percet(KFT)
video

Színes álarc a lelkemen (Lány és fiú)(KFT)
video

Szunnyadó város(KFT)
video

Tea(KFT)
video

Tea(Bódy Magdi)
video

Teknősbékatangó(KFT)
video

Telefon(KFT)
video

The Hour Before The Dawn(KFT)
video

Ugatnak a kutyák(KFT)
video

Ugye, fáj a szíved(KFT)
video

Újságíró (Merkur)(KFT)
video

Utcai zenekar(KFT)
video

Üzenet a liftből(KFT)
video

Valami mocorog(KFT)
video

Várjuk a nemjövőt (Neptun)(KFT)
video

Varjúország(KFT)
video

Volvo(KFT)
video



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább