Lakner Tamás

Lakner Tamás
Teljes név: Lakner Tamás
Együttes: Szélkiáltó együttes,
Hangszer, szerep: Keressük!
Szerző: Szövegíró, Zeneszerző
Megtekintve: Ma 1, összesen 1474 alkalommal

Bemutatás:

A Szélkiáltó együttes (zenekar) zenésze (gitár, hegedű, ének), ZENESZERZŐ.

A Szélkiáltó pécsi zenekar, amely 1974 óta létezik. Neve József Attila ´Szélkiáltó madár´ című verséből ered.
A magyar és a világirodalom kortárs verseit éneklik saját zenéjük mellé, mely népzenei és klasszikus hatású. Kiemelt ügyüknek tartják a Pécsett élt és élő költők – Janus Pannonius, Csorba Győző, Pákolitz István, Pál József, Galambosi László, Bertók László – műveinek bemutatását a közönségnek. Három Szélkiáltó lemez jelent meg és hat CD lemez. 1983-ban saját kategóriájukban megnyerték a Ki mit tud? döntőjét. Ezután a Magyar Televízió több önálló filmet és sorozatot forgatott velük.[3] A pécsi Bóbita Bábszínház több előadásához készítettek kísérőzenét. 1999-ben Pécs városától megkapták a Pro Communitate-díjat, 2000-ben Kígyós Sándor díjjal, 2004-ben pedig a Magyar Kultúra Napján pedig Csokonai-díj jal tüntették ki őket.

Zenekarai (1 db):

Lakner Tamás dalszövegek (28 db):

A faállatok(Szélkiáltó együttes)
video

Borozó(Szélkiáltó együttes)

Csörög a fagyos föld(Szélkiáltó együttes)
video

Dalocska(Szélkiáltó együttes)

Ha elhagysz... (töredék)(Szélkiáltó együttes)

Hortobágyi kocsmásrosné(Szélkiáltó együttes)
video

Hymnus a borhoz(Szélkiáltó együttes)
video

Imádság háború után (Részlet)(Szélkiáltó együttes)
video

Jutka verse(Szélkiáltó együttes)
video

Keserédes(Szélkiáltó együttes)

Madárijesztő(Szélkiáltó együttes)
video

Mákgubófejű kakas-huszárok(Szélkiáltó együttes)
video

Mily szép vagy…(Szélkiáltó együttes)

Mit beszél a tengelice?(Szélkiáltó együttes)
video

Pöttyös Katica(Szélkiáltó együttes)

Réti csiga... (Csigatánc)(Szélkiáltó együttes)
video

Ringató(Szélkiáltó együttes)

Rózsa, rózsa...(Szélkiáltó együttes)
video

Szabódal(Szélkiáltó együttes)
video

Szerenád(Szélkiáltó együttes)
video

Tavasz(Szélkiáltó együttes)
video

Tavaszköszöntő(Szélkiáltó együttes)
video

Tószunnyadó(Szélkiáltó együttes)

Ugye eljön(Szélkiáltó együttes)
video

Ujjgyakorlat (8.)(Szélkiáltó együttes)

Vince-dal(Szélkiáltó együttes)
video

Virág (Mártinak)(Szélkiáltó együttes)

Vonatozó(Szélkiáltó együttes)
video



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább