Nikola Parov

Nikola Parov
Teljes név: Nikola Parov
Együttes: Barbaro, Bartók Eszter, Herczku Ágnes, Herczku Ágnes és Nikola Parov, Holdviola, Sebestyén Márta,
Hangszer, szerep: Keressük!
Szerző: Szövegíró, Zeneszerző
Megtekintve: Ma 1, összesen 2765 alkalommal

Bemutatás:

Nikola Parov (Szófia, 1962. )
Bolgár származású zenész, zeneszerző és producer.
A Népművészet Mestere címet is megkapta.

1982-ben alig húsz évesen, már hivatásos zenészként megalakította
a Zsarátnok együttest. A Zsarátnok balkáni muzsikát játszott, ötvözve
a bolgár, a román, a szerb, a horvát, a macedón, az albán, a görög és
más népek zenéjét. Az együttesnek 1994-ig négy albuma jelent meg.

Nikola Parov a 80-as évek elején az ír és kelta népzenével kezdett el
foglalkozni.
Közreműködött a Michael Flatley nevével fémjelzett világhírű Riverdance
előadássorozatban.
Magyarországon olyan neves népdalénekesekkel dolgozott együtt,
mint Sebestyén Márta vagy Herczku Ágnes.

2000-ben a Magyar Állami Népi Együttes és Sebő Ferenc felkérésére
megalkotta a Naplegenda című produkció zenéjét. Zeneszerzője a
szintén a Magyar Állami Népi Együttes repertoárját gazdagító Álomidő
című darabnak, amelyért 2011-ben az év hazai világzenei albuma
kategóriában Fonogram-díjat kapott.

Nikola Parov, aki évekig a Barbaro együttes oszlopos tagja volt, olyan
tradicionális hangszerek megszólaltatásának is a mestere lett, mint a
buzuki, a kaval és a gadulka.
2002-ben hívta életre Nikola Parov Balkan Syndicate nevű együttesét,
mely a hazai etno- és jazz-előadók krémjét foglalkoztatta. A legszebb
magyar népdalokat szólaltatták meg modern hangszerelésben.

A 2005 óta működő Nikola Parov Quartetben a kitűnő énekesnő,
Herczku Ágnes mellett Födő Sándor és Halász László a partnerei.
A zenekar repertoárjában a magyar és a bolgár népzene mellett ír
dallamok is felcsendülnek. Első albumuk, a 2006-ban megjelent
Volt nékem szeretőm.

Nikola Parov dalszövegek (17 db):

Átkozott gyötrelem(Herczku Ágnes és Nikola Parov)

Devoiko Mome(Sebestyén Márta)

Elment az én rózsám(Barbaro)
video

Férfiszívről(Herczku Ágnes és Nikola Parov)
video

Ha te tudnád(Herczku Ágnes és Nikola Parov)

Ha te tudnád(Holdviola)
dalokhu

Haramia(Barbaro)
video

Hindi Lullabye(Sebestyén Márta)

If I Were A Rose (Ha Én Rozsa Volnék)(Sebestyén Márta)

Itt van újra a karácsony éjszaka(Bartók Eszter)

Kerek a szőlő...(Barbaro)
video

Két ragyogó szép szemedért...(Herczku Ágnes és Nikola Parov)
video

Se nem eső(Herczku Ágnes és Nikola Parov)
video

Sino Moi(Sebestyén Márta)

The Shores Of Loch Brann / Hazafelé(Sebestyén Márta)

Volt nékem szeretőm(Herczku Ágnes és Nikola Parov)

Volt Nékem Szeretőm... (Hetény, Kürt, Komárom Megye)(Herczku Ágnes)



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább