Horgas Ádám

Horgas Ádám
Teljes név: Horgas Ádám
Együttes: ShakuEcho, Szemenyei János,
Hangszer, szerep: Keressük!
Szerző: Szövegíró, Zeneszerző
Megtekintve: Ma 1, összesen 824 alkalommal

Bemutatás:

Horgas Ádám (Budapest, 1969. március 12.) magyar rendező, koreográfus, színész, táncos, író és zeneszerző.

Előszeretettel hoz létre összművészeti produkciókat. Az Atlantis Színház alapítója és művészeti vezetője. A Mab című első magyar web-thrillersorozat kitalálója és alkotója, mely után megszervezte az első országos websorozat portált, pályázatot és fesztivált. 2018-tól a Szegedi Nemzeti Színház főrendezője és prózai tagozat vezetője.

2006-ban Botos Évával alapították meg a ShakuEcho együttest, melynek több lemeze is megjelent, de zenéjük filmek főcím- és betétdalaként is hallható.

2020-ban Szemenyei Jánossal szerzője, a 169 művész közreműködésével készített, Kis suttogás című karanténdalnak.

Biográfia:

1982-1986 között a budapesti Móricz Zsigmond Gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait, majd 1989-ben szerzett diplomát a Budapesti Tanítóképző Főiskola rajz szakán.

Festőművésznek készült, amikor - még a gimnáziumi évei alatt, 1986-ban, - felvételt nyert az Arvisura Színház stúdiójába, ahol a színészmesterség mellett színpadi mozgást, kontakt táncot, etnikus táncokat, akrobatikát és pantomimet is tanult. 1988-tól már társulati tag Somogyi István társulatában. Innen - nyolc év után - a Pinceszínházhoz szerződött, majd 1995-ben Molnár Évával megalapította saját társulatát, az Atlantis Színházat. Társulatukat először a VSZM közösségi ház igazgatója, Nagy István Sándor fogadta be. Két évig csak képzéssel foglalkoztak, önálló társulattal csak aztán kezdtek előadásokat készíteni. 2000-ben Jordán Tamás a Merlin Színházhoz szerződtette a társulatot. Később a vele - már mint a Weöres Sándor Színház igazgatójával - együtt állította színpadra a Szakmák Színháza előadássorozatot. 2018. augusztus 1-jétől a Szegedi Nemzeti Színház tagozatvezető főrendezője és prózai tagozat vezetője.

Négy évig tanított színészmesterséget és mozgást a Színművészeti Egyetemen, több alternatív társulatnál, valamint a főváros különböző művelődési házaiban. 2013-tól oktat a Pesti Magyar Színiakadémián.
Vendégként játszott és koreográfiákat készített többek között a Katona József Színházban, a Vígszínházban, a Pesti és az Új Színházban. Országszerte rendez színházakban.

Forrás: Wikipédia

Zenekarai (2 db):

Horgas Ádám dalszövegek (5 db):

Egy Világ(ShakuEcho)
dalokhu video

Játék(ShakuEcho)
video

Kávé(ShakuEcho)

Kis suttogás (Horgas Ádámmal)(Szemenyei János)
video

Út(ShakuEcho)



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább