Bubnó Lőrinc

Bubnó Lőrinc
Teljes név: Bubnó Lőrinc
Együttes: YOULÏ,
Hangszer, szerep: gitár
Szerző: Szövegíró, Zeneszerző
Megtekintve: Ma 4, összesen 1874 alkalommal

Bemutatás:

Lőrinc és Juli gyerekkoruk óta barátok. Első talákozásuk a Budapesti Énekes Iskolában volt, 8 évesen, ahol a Lőrinc Édesapja által vezetett kórusban énekeltek. Miután Juli 14 éves korában kilépett a kórusból, egy hosszabb időre elsodródtak egymástól. 2011-ben találkoztak újra, amikor együtt kezdtek zenélni a Mius együttesben.
Lőrinc sokoldalú zenész, aki kreatív producerként is tevékenykedik. Angol nyelv és irodalomból szerzett diplomát, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemet végezte el egyházzene-karvezetőként. 2010-től a Szent Efrém Férfikar tagja, ahol a menedzsment feladatokban is szerepet vállal, és a programszerkesztésben is részt vesz.


Biográfia:

A YOULÏ zenekarban Lőrinc a zeneszerző, zenei producer, gitáros, és a koncerteken az elektronikáért felelős szerepet tölti be az együttes megalakulása óta. Sármos megjelenése, meggyőző, egyedi gitárjátéka és sajátos elektronikus effektjei teszik a zenekar élő előadásait különlegessé, ő az együttes másik frontembere.

Zenekarai (1 db):

YOULÏ

YOULÏ

(2017 - 2017)

Bubnó Lőrinc dalszövegek (4 db):

Ágnes asszony(YOULÏ)
video Zeneszöveg.hu - YOULÏ előadóhoz tartozó letöltések

Better Than Me(YOULÏ)
video

Deep Waters(YOULÏ)
video

Us(YOULÏ)
video



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább