Nusser Ernő

Nusser Ernő
Teljes név: Nusser Ernő
Együttes: Mobilmánia,
Hangszer, szerep: szóló gitár
Szerző: Szövegíró
Megtekintve: Ma 2, összesen 1935 alkalommal

Bemutatás:

Nusser Ernő (Kecskemét, 1988. augusztus 31.) gitáros.

Biográfia:

Zenei tanulmányait az M. Bodon Pál Állami Zeneiskola klasszikus gitár tanszakán kezdte, amit a négy helyett két év alatt fejezett be, majd tudását az idősebb Pulius Tibor szárnyai alatt tökéletesítette. Első zenekara RetRock néven indult 2005 márciusában. Nusser Ernő, Kapás György, Dósay Dávid, Marssó Rita és Héjjas Krisztián felállással. Még ez év májusában sor is került az első koncertjükre. Ezután sorra nyerte a zenekar a megyei és országos tehetségkutató-versenyeket. Előzenekarként léptek fel többek között Lord Bishop, Deák Bill Gyula, P. Mobil és a P. Box előtt. Egy 2006-os tehetségkutatón Ernőt választották a legjobb szólógitárosnak. A zenekar 2006. áprilisában névváltoztatásra kényszerült, így lett belőlük RetRock (Revolution Of The Rock). 2007 májusában a zenekar felbomlott.

A RevRock időszakában már aktívan roadkodott a Sándor Csaba vezette Időgép zenekar mellett és innen indult útjára később a Bajnok Rock Teambe is. 2008-ban lett a zenekar fix tagja. Ernő két lemezre is írt dalt, illetve hangszerelt.

Lemezek:
2004 - Újjászületés
2006 - Szemben a széllel
2008 - Szélcsend
2009 - Szilánkok (Ernő szerzeménye a Hagyj már békén! című dal)
2011 - Skizofónia (Ernő szerzeménye a Szétszakít című dal)

Ernő 2008-ban a Tunyogi Rock Bandben helyettesítette Fischer Lászlót néhány koncerten. Ekkor Kékesi László (zenész) éppen szüneteltette a zenekart, amely 2009-ben újraindult, és a mai napig működik. Ebben a zenekarban is Fischer Lászlót váltotta. Koncertjeiken főleg a P. Mobil, kisebb részben a TRB dalai vannak műsoron.

2017-től a Mobilmánia és a RockBand gitárosa.

Zenekarai (1 db):

Mobilmánia

Mobilmánia

(2017 - napjainkig)

Nusser Ernő dalszövegek (1 db):

Rajtam csak a szeretet győz(Mobilmánia)
video



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább