Egerer László

Egerer László
Teljes név: Egerer László
Együttes: Csuka Mónika, Pál Éva, Roller együttes,
Hangszer, szerep: Keressük!
Szerző: Szövegíró, Zeneszerző
Megtekintve: Ma 1, összesen 2074 alkalommal

Bemutatás:

Egerer László
Magyar zenész, énekes, dalszerző.
Művészneve: “Leslie” Egerer László
Hangszerei: hegedű, gitár, zongora

6 évesen kezdett hegedülni.
1972-1982 között első hegedűsként szimfonikus zenekarban
játszott, majd azután szabadúszó lett és Perényi Imre szalon
zenekarával Németországban vendégszerepelt három évig.
Hazatérve létrehozta a Roller együttest, amely gyermekeknek
szóló műsorával állandó résztvevője volt a magyar parlamenti
karácsonyi ünnepségnek.
Az együttes rövid fennállása alatt majdnem 100000 albumot
értékesített.
1989-ben Norvégiába ment vendégszerepelni, de végül ott is
maradt, Bergenben telepedett le. Hamarosan saját stúdiót is
kialakított komoly felszereléssel.

2009 óta Hollywoodban is dolgozik filmzene szerzőként.

Egerer László dalszövegek (28 db):

A paprikajancsi szerenádja(Roller együttes)
video

A tücsök és a hangya(Roller együttes)
video

A zsiráf a fényképésznél(Roller együttes)
video

Csiga-biga néne(Roller együttes)
video

Dal a tóról(Roller együttes)

Egérmese(Roller együttes)
video

Ele-telefon(Roller együttes)
video

Haragosi(Roller együttes)
video

Hová szaladsz vízipók?(Roller együttes)
video

Iciri-piciri(Roller együttes)
video

Január(Roller együttes)
video

Jegesmedve(Roller együttes)

Kék hajnal(Roller együttes)
video

Kukások(Roller együttes)
video

Mesebolt(Roller együttes)
video

Mindenem a zene(Pál Éva)
video

Néha hazudsz(Csuka Mónika)
video

Nézz rám(Pál Éva)
video

Pampallini, a nagy vadász(Roller együttes)
video

Paripám csodaszép pejkó(Roller együttes)
video

Rázd meg baby(Pál Éva)
video

Sirály(Pál Éva)
video

Száncsengő(Roller együttes)
video

Törpetánc(Roller együttes)
video

Tücsökdal(Roller együttes)
video

Tündérmese(Roller együttes)

Varázskréta(Roller együttes)

Vers a két kis fókáról(Roller együttes)
video



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább