Nagy Adri

Nagy Adri
Teljes név: Nagy Adri
Együttes: Nagy Adrienn,
Hangszer, szerep: ének
Szerző: Szövegíró
Megtekintve: Ma 2, összesen 1126 alkalommal

Bemutatás:

Nagy Adrienn (Kecskemét, 1988. január 20.) magyar énekesnő.

Saját dalainak szövegét nagyrészt maga írja.

Biográfia:

A kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei általános iskolában tanult, az iskola kórusának is tagja volt.
Énekhangját ma is elismert énektanárok segítségével képezi.

2010-ben jelent meg Adri első kislemeze Szinglik éjszakája címmel, amely a Szinglik éjszakája című film betétdala volt. Ezután 2010 májusában megjelent első önálló albuma az Mton kiadó gondozásában Eltűnnék veled címmel, melynek több dalszövegét maga írta.

2012-ben bekerült a Megasztár 6 döntőjébe, ahol a 7. helyen végzett.

2013 áprilisától egy évig játszott a Thália színházban, ahol a Starfactory musical főszerepében láthattuk.
2014 végén feltűnt a Jóban Rosszban TV2-es sorozatban.

2018. június 28-án megszületett első gyermeke, Benedek.
Miután gyermeke már nagyobbacska, elkezdett ismét dalokat írni és kiadni.

Zenekarai (1 db):

Nagy Adrienn

Nagy Adrienn

(2010 - napjainkig)

Nagy Adri dalszövegek (2 db):

Álomkép(Nagy Adrienn)
video

Hol voltál(Nagy Adrienn)
video



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább