Bemutatás:
Postásy Júlia (Budapest, 1955. március 29.)
Magyar énekesnő.
Biográfia:
Jazz konzervatöriumban Vukán György tanítványaként végzett, Neves osztálytársai, többek között: Bontovics Kati, Stefanidu Janula, Mixtay Melinda, Másik János, Dés László stb.
1976 és 1978 között a Zalatnay Sarolta és a Tinik formáció tagja volt Várszegi Éva társaságában. Nemcsak Zalatnay, hanem Demjén Ferenc, az LGT és az Omega lemezein is vokálozott.1979-től a Wastaps együttes tagja volt. Három kislemezük jelent meg. Rendszeresen szerepeltek a Tessék választani! és Made in Hungary tánczenei fesztiválokon. Az M7-es zenekarból megismert Rusznák Iván (énekes zeneszerző) által írt, számos televiziós rekám zenéjét, műsor főcímzenéjét is elénekelte, többek között Kristály Kriszta, Liener Márta és Stefanidu Janula mellett. Az 1980-as évek első felében a Deák Big Banddel készített tévésorozatban énekelt, e felvételek nagylemezeken jelentek meg. 1986-ban közös albuma jelent meg Dévényi Ádámmal, Nincs kegyelem címmel, melyen a második világháború korszakának slágereit dolgozták fel. Ugyanebben az évben a Macskafogó c. film Miú, mi újság c. betétdalát énekelte, mely egyik legismertebb dala lett.1993-ban Lerch István és Horváth Charlie közreműködésével jelent meg önálló albuma, Veled vagy nélküled címmel.1997-ben A miniszter félrelép c. film Puszi-nyuszi c. betétdalával aratott sikert.
Zeneszöveg hozzászólások
Utolsó bejelentkezés:
2014-08-15 22:43:26
Véleménye a(z) "Postássy Juli" előadóról:
Nagyon aranyos szám..............
Utolsó bejelentkezés:
2009-11-12 15:53:03
Véleménye a(z) "Postássy Juli" előadóról:
Sztem ez nagyon jó szám és amikor én először hallotam az nagyon tetszett!