Az Oscar-díj előszobájából debütált Kozma Kata videója

Itt a Sundance-jelölt Szelíd című film főcímdala

Első magyar meghívottként január 21-én debütált az Oscar-díjak előszobájának is tartott amerikai Sundance Filmfesztiválon a Szelíd, Nemes Anna és Csuja László filmje. A film főcímdalát, az All I Wanted-ot a nemzetközi zenei piacon elismert Kozma Kata írta és adja elő.

A producer, énekes-dalszerző Kozma Kata elmondta: „A Szelíd című film alkotói, Anna és Laci kifejezetten érzelmes, amerikai stílusú popballadát képzeltek el a filmhez. A főszereplő Edina karakterében nagyon megfogott, hogy kívül kemény és erős, belül viszont törékeny és érzékeny. Ez az éles kontraszt ihlette a dal kezdő sorait. A dal szövegében és dallamvezetésében Edina belső küzdelmeit és szerelmi bánatát szerettem volna bemutatni. Az All I Wanted egy szerelmi kapcsolat kihülését és két ember egymástól való fájdalmas elválását meséli el.”

 
Az All I wanted szerző-előadójának dalai egyébként több díjnyertes, illetve nemzetközi filmfesztiválon jelölt filmben és sorozatban hallhatók. Korábbi sikerei közé tartozik az az Emmy díjra jelölt az A House Divided című amerikai sorozat főcímzenéje, az X – A Rendszerből Törölve című hazai krimi főcímdala.

Kozma Katát a külföldi sajtóban napjaink egyik legizgalmasabb szövegírójaként és énekes-dalszerzőjeként jellemzik. Kozma Artijus Junior Díjas producer, énekes-dalszerző, dalai számtalan díjat nyertek, illetve jelölést kaptak. Zenéjének karakterét az urban/pop/electro/R&B stílusok, az őszinte, analitikus és szókimondó szövegek és az összetéveszthetetlen énekhang jellemzi. Művészként kiemelten fontosnak tartja a nők jogai, a nemek közötti egyenlőség és az LMBTQ + ügy képviseletét mint számára alapvető értékeket.

További hírek

További hírek

© 2025 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább