Megérkezett a Hangmágusok, "Magyarország leghangosabb sorozata!"

Már elérhető a YouTube-on Cserfalvi ‘Töfi’ Zoltán és Szijártó ‘Szupermen’ Zsolt vadonatúj zenei sorozata

A videók a H-Music Hungary YT-csatornáján érhetőek el, itt.

 

Az ötletgazda készítők a legkiválóbb magyar hangmérnököket, zenei producereket, hangmágusokat, koncerthangosítókat és a legmeghatározóbb hangstúdiókat keresték fel, hogy egy 


kötetlen beszélgetés keretén belül fedjék fel titkaikat a világ előtt. Mondják el egészen az Ősrobbanástól kezdve történetüket, és hogy mitől szólnak vadállat módon jól a kezük alól kikerülő nagylemezek és zenekarok.

 

Töfi gondolatai az előzményekről


„Az eredeti ötlet Varga Zolié volt… ők már tíz évvel ezelőtt elkezdtek egy ilyen jellegű sorozatot forgatni - többek között nálam is voltak, de aztán abból nem lett semmi. A fejemben viszont ez a dolog azóta is motoszkált, hogy mégis 


jó lenne a szakmánkat bemutatni, mert mi eléggé háttérmunkát végzünk.





Úgyhogy felvettem a fonalat, eldöntöttem, hogy megcsinálom. Szijártó Zsoltit pedig azért kértem fel, mert egyrészt már egy ideje visz egy Metal mesék sorozatot, másrészt ő zenész, és így jól kiegészítjük egymást az interjúk készítésekor. Mindenki nagyon örült a megkeresésnek, és elárulom, hogy további részek is készülnek majd, ezzel nincs vége a történetnek!”

 

Az eddig publikált interjúk alanyai


Schmiedl Tamás / MD Stúdió, Kraft Tamás, Liszkai József, Dandó Zolika, a ‘hóhért akasztják’ jeligével Cserfalvi ‘Töfi’ Zoltán / Denevér Hangstúdió, Boros Béla / Denevér Hangstúdió, Varga Zoltán / Song Song Productions.

 

Az egy-másfél órás adásokban szakmai titkokkal fűszerezett szórakoztató sztorik, soha nem hallott zenésztörténetek varázsolják el a nézőket … a folytatás egyértelmű.





További hírek

További hírek

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább