Csiszár István első, önálló zenéje feleségének szól

Klippremier

A tehetségkutató-nyertes Csiszár István első, önálló zenéje feleségének szól

Első saját dalával debütál hazánk legnagyobb átalakuló művésze, Csiszár István, amit karrierjében maximálisan támogató feleségéhez írt.



A „Két hurrikán”-ban mindaz az energia és tűz visszaköszön, amit a tehetségkutató-győztes produkciói mögött megismerhettünk.



A Sztárban Sztár leszek! második évadának győztese



Döbbenetes átalakulásaival a Sztárban Sztár leszek! második évadának első helyéig szárnyalt Csiszár István, akit ma már az ország legsokoldalúbb előadóművészeként aposztrofálnak. A műsor alatti legemlékezetesebb pillanatait Zámbó Jimmy-ként alakította a tehetség, illetve Freddie Mercury tűpontos másaként is lenyűgözte a közönséget.


Feleségének szól az első dala


A színészként is aktív Csiszi ezzel kitörölhetetlen név lett a hazai előadóművészek körében, most pedig készül további szinteket lépni és fejest ugrani önálló felvételeinek kiadásában. Az alkotó első, saját szerzeménye „Két hurrikán” címmel jelenik meg, amelyben mindaz a szenvedély és előadói profizmus lángra lobban, amit az énekesben megismerhettünk. A zeneszám ihletője pedig nem más, mint Csiszi felesége, Csiszár-Puskás Bettyna, akivel elválaszthatatlan egységet alkot a páros:

 


„Úgy érzem, Bettyvel nagyon különleges a kapcsolatunk, mert régi tradíciókra építünk. Sokan elválnak az első nehézség vagy nézeteltérés után, de mi úgy látjuk mindketten, hogy mint 


„Két hurrikán”, legyen bármi a világon, erősek vagyunk és összetartozunk.


Amióta együtt vagyunk a feleségemmel, az én karrierem van előtérben, abban reménykedem, hogy vissza tudom adni azt a támogatást, amit mindig kapok tőle és ez a Sztárban sztár leszek! műsora alatt csúcsosodott!” - meséli az énekes.



A házaspár a színpadra termett, hiszen Betty táncosként ismerte meg jelenlegi férjét, ezért a „Két hurrikán” is szimbolikus videóklipet kapott, kettőjük kapcsolatát jól bemutató koreográfiával.





További hírek

További hírek

© 2025 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább