Jövőre turnéra indul az újjászületett NOX

Teltházas Aréna gigakoncerttel tért vissza - hosszú szünet után - a NOX. A nemrég új lemezanyaggal is előrukkolt zenekar immár nem áll le, ígéretük szerint jövőre szerte az országban találkozhatunk a Főnix madárként újjászületett csapattal.


NOX DALSZÖVEGEK ITT.

 

„Óriási várakozás előzte meg a koncertet, nem csak a közönség részéről, hanem saját magunk is hatalmas elvárásokkal indultunk ennek a gigashownak” – mondta Péter Szabó Szilvi, a NOX énekese. 


„A zenei pályafutásom 20 éves jubileumát is ünnepeltem, emellett azt szerettük volna, hogy a hosszú csend után olyan élményt nyújthassunk, mellyel a NOX újra, minden szempontból meghatározó szereplője legyen a könnyűzenei életnek” – tette hozzá. 


A szakma visszajelzései szerint is az év egyik legnagyobb hazai durranása volt a november végi koncert


“Minden olyan régi dal elhangzott, amit imádtak a rajongóink és fantasztikus érzés volt, hogy az új dalainkat is olyan szeretetteljes rajongással fogadták mint a régi slágereinket” – mondta az énekesnő. A zenekar a koncerten már be is jelentette: jövőre országos turnéra indulnak. “Olyan élménnyel lettünk mindannyian gazdagabbak, melyet a koncertturnénk során szeretnénk újra átélni a rajongóinkkal együtt, országszerte” - beszélt a jövőről Szilvi. 


Turnéidőpontokért és egyéb információkért katt ide.




Fotók: NOX hivatalos

További hírek

További hírek

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább