Manuel zenekarral indul turnéra

Ilyen Manuel koncertet még nem láttál

Tavaszi klubturnéra indul Manuel, ráadásul szakít a korábban tőle megszokott félplayback fellépésekkel és immár zenekarral kiegészülve áll színpadra az „Idegen turné” 17 állomásán. „Az X- Faktor versenyzőjeként még elképzelni sem tudtam, hogy pár évvel később már a saját bandámmal járhatom az országot” – mesélte. „Óriási megtiszteltetés, hogy az ország legkülönbözőbb pontjain bemutathatom az első albumom, az Idegen számait” – mondta a rapper-dalszerző. 

A lemez felvételeit az elmúlt két évben szerzett tapasztalatai, például egy múltbeli szerelmi csalódása ihlette.


„Büszke vagyok mindegyikre.”


MANUEL DALSZÖVEGEK ITT.


Az X-Faktor kilencedik évadának felfedezettje 2019 óta szinte az össze klubban és a legnépszerűbb hazai fesztiválokon is fellépett már Magyarországon. Idén azonban olyan produkcióval készül, amit kár lenne kihagyni. A turnén az album új dalai mellett a megszokott slágerek is elhangoznak, köztük a Popstar is, amely jelenleg is az első a YouTube legfelkapott zeneszámainak listáján és már több mint kétmillióan megnézték a klipet.


 „Nagyon örülök, hogy a YouTube-on és a zenemegosztó oldalakon ennyire szeretik a dalt” – emelte ki Manuel. „Alig várom, hogy elinduljon a turné.”

 

A március 17-i budapesti koncertre néhány nap alatt elfogytak a jegyek, így érdemes a turné többi állomására is még időben lecsapni. Jegyek itt.


Fotó: Manuel hivatalos

További hírek

További hírek

© 2025 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább