Világsztár zongorazseni először Budapesten

Ötévesen kezdett zongorázni, hétéves korában már első dalát komponálta, eddig több mint egymilliárdan nézték meg videóit az interneten, mára már a világ több mint negyven országában adott koncertet, a londoni Hyde Parkban például ötvenezer ember hallgatta egyedülálló előadását. Az idén 32 éves hajdúböszörményi zongoravirtuóz, Péter Bence most először lép fel nagykoncerten Budapesten, május 26-án, az MVM Dome-ban.  

 

Péter Bence zongoráján olykor dobol vagy „gitározik”. „Egyedülálló technikájával egy új szintre emelte a zongorajátékot, nagy hatást gyakorolva az új zenészgenerációkra és a zenekedvelő közönségre” – mondják róla kritikusai.

 

Klasszikus zongora- és zeneszerzői képzése után a Berklee College of Music ösztöndíjasaként folytatta tanulmányait Bostonban (Massachusetts) filmzene és zongora szakon, ahol a zenei műfajok széles spektrumát szívta magába, amelyek közül sokan hozzájárulnak mai stílusához.




 

Bence még a Berklee-en kezdett videókat feltölteni a YouTube-ra, és 2015-ben Michael Jackson "Bad" című dalának feldolgozásával gyorsan hírnévre tett szert: néhány nap alatt 10 millió megtekintést gyűjtött össze, hatalmas sikert aratva. Három évvel korábban már egy világrekorddal is felhívta magára a figyelmet: 2012 januárjában szerezte meg a Guinness-rekordot a "legtöbb zongorabillentyű leütése egy perc alatt" kategóriában, 765 billentyűleütéssel.

 

Az elmúlt öt évben teltházas koncerteket adott több mint 40 országban, többek között a Sydney-i Operaházban, a Lotte Concert Hallban Szöulban, a bécsi Stadthalle-ban vagy a genfi Victoria Hallban. Ő nyitotta meg a BBC Proms In The Park-ot 2017-ben a londoni Hyde Parkban, 50 000 ember előtt. 2020-ban az ő albuma "The Awesome Piano" - a Steinway & Sons kiadó gondozásában debütált - azonnal több országban az iTunes listájának első helyén, a Billboardon pedig a 11. helyen.

 

Májusban tehát a nagyközönség Budapesten is láthatja Péter Bence lenyűgöző virtuozitását, ahogy rendkívül kifejező játékstílusával lebontja a klasszikus és pop zene határait, ezzel egy új és eddig még nem hallható minőséget adva a zongorajáték élvezetének.

 




Fotó: Péter Bence hivatalos

További hírek

További hírek

© 2025 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább