Lóci játszik klippremier: Egy úr mindig úr

80 nap alatt a Föld körül

Nem is olyan régen megjelent a Lóci játszik zenekar legújabb lemeze, amely a 80 nap a Föld körül című színházi darabhoz készült. Az előadás egyik legkiemeltebb dalához, a Karácsonyi Zoltán előadásában hallható „Egy úr mindig úr”-hoz most megjött a klip is.

 

A Lóci játszik zenekar különleges projektbe vágta a fejszéjét 2022 nyarán, amikor is megálmodta a 80 nap a Föld körül darab teljes zenei palettáját


amelyet a TRIP, a Vígszínház és a Kult2 állított színpadra. A dalok zenéjét és annak szövegeit Csorba Lóci írta, ez remekül hallható is a teljes anyag hangszerelésén és a szövegek sajátosságán.


LÓCI JÁTSZIK DALSZÖVEGEKET ITT TALÁLSZ.

 

A lemez sikeres fogadtatását követően egy klippremiert is hozott a különleges koprodukció, amelyet az előadás egyik legkifejezőbb dalához, az „Egy úr mindig úr”-hoz készítettek.

 

Az album másik érdekessége, hogy Lóci hangja mindösszesen 1 dalban jelenik meg, a többi számban a Vígszínház társulatából Karácsonyi Zoltán (Phileas Fogg), Hirtling István (Fix detektív) és Szántó Balázs (Passepartaout) valamint Novák Eszter és Selmeczi György zenés színész osztályának hét tagja hallható. Így van ez a most megjelent Egy úr mindig úr című számnál is, amelyben Karácsonyi Zoltán adja elő Phileas Fogg szemszögéből, hogy egy úr mitől is úr.




 

"A 80 nap alatt a Föld körül című elődás koncertszínházi formátumot öltött, ami számomra annyit jelent, hogy sok-sok zenével, énekkel próbáljuk átadni Verne remekművét, minél több helyre eljuttatva a nézőket a világban. De 


a koncertszínházi formátumot a Lóci játszik zenekar valósítja meg igazából, hiszen ők csakugyan koncerthangulatot varázsolnak az előadáshoz jelenlétükkel és aktív részvételükkel.”


 – fogalmazta meg Karácsonyi Zoltán.

 

Az albumot a közelgő teltházas Pesti Színházban megrendezett bemutatón élőben is meghallgathatja a közönség.




 

Fotók: Gordon Eszter

 



További hírek

További hírek

© 2025 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább