Tipik toxic szakításról szól Berta’Lami és Young Fly új dala

Bár február elején már a csapból is a közelgő Valentin-nap folyik, akadnak sokan, akik a hátuk közepére sem kívánják a szerelmes számokat, mert épp a közelmúltban ért véget a kapcsolatuk. Vagy épp maguk sem tudják, hányadán állnak. Jó hírünk van: Berta’Lami és Young Fly közös dalára ők is kiereszthetik a bennük tomboló érzelmeket.

 

„A Viszlát a tipik toxic szakításról szól – mondja Berta’Lami a dalszöveggel kapcsolatban. – 


amikor a kapcsolat végi vergődés, egymás lelkének teljes amortizálása után valamelyik fél bemondja, hogy ennyi volt, mert már nincs ereje tovább küzdeni a kapcsolatért. Aztán kis idő múlva, amikor a másik már épp továbblépne, visszakúszik hozzá, mert rájön, hiányzik neki. 


De valójában csak az egója nem tudja megemészteni, hogy nem birtokolhatja tovább a másikat.”




 

A rajongók teljesen odavannak, milyen szépen egészíti ki egymást a két előadó hangja. A producer nem más, mint a Dzsúdló alkotótársaként is ismert Tembo, illetve Somogyvári Dániel, a dalhoz tartozó, szó szerint festői videoklipet pedig Rádli Bence jegyzi. A rendezőnek szintén ismerős lehet a neve több korábbi Young Fly-klipből is, a többi közt például a DESH-sel közös 24 karát című szám kisfilmjéből, amely már 2,8 milliós megtekintésnél jár YouTube-on.


Fotó: Berta’Lami és Young Fly hivatalos

További hírek

További hírek

© 2025 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább