TUDÓSÍTÁS: A Belau és a Tellabor Társulat fellépése az A38 hajón

Zene x Tánc-est a Hajógyár sorozatában

Tavaszi zsongás? Várt ránk a márciusi Zene x Mozgás! Ringatózhattunk az A38 fedélzetén, ahol ezúttal a klasszikus balett és a modern elektronikus zene fúziójára tettek kísérletet.




 

Grecsó Zoltán beszélgetőpartnere volt ezen az estén Kulcsár Noémi, a Tellabor Társulat kortárstánc-és balett kísérleti műhely alapítója, akit társulatának táncművészei is elkísértek. 


A táncegyüttesre a hagyományok tisztelete mellett egyaránt jellemző a progresszív szemléletmód és a kísérletező kedv. Előadásaik elsősorban klasszikus balett alapokra épülnek, de a kortárs tánc elemeit is bátran beemelik a performanszaikba. És mennyire csodálatos előadásba. 





Végtelenül harmonikus bemutatót láthattunk


– Egy kezdő táncművésznek az a legjobb, ha társulatban kezd el dolgozni, hiszen ez olyan számára, mint egy inkubátor: növeszti, gazdagítja, egyben tartja – hangsúlyozza Kulcsár.


– Ami engem ösztönösen és ősi módon inspirál arra, hogy táncbetéteket és etűdöket hozzak létre, a gyerekkoromból fakad. 


A szüleim nem neveltek tudatosan művésznek, de mégis az lettem. Nem tudatosan csinálták, de mégis ezt tették. Láthattam a világot és a saját szememen keresztül dolgozhattam fel. 


És máig csak ehhez értek: táncművész vagyok – tűnödött az alapító.





Ami egy táncművészben megragadja Kulcsár Noémit, az a plaszticitás komplexitása


– Ami egy táncművészben engem megfog és megfigyelek rajta, az egyfajta zsáner: szeretem a magas táncosnőket. De leginkább nem a külső adottságok a meghatározóak. A lényeg az, hogy kapcsolódni tudjak hozzá. Legyen benne zsigeri tehetség és ösztön, plaszticitás a testében és a lelkében, amely által bekúszik a lelkembe. És ugyanilyen hatással lesz a nézőkre is: az előadók által eljut a közönséghez az alkotás – fogalmazott az előadókról a koreográfus.





A legközelebb március 16-án a Nemzeti Táncszínházban látható a Tellabor Társulat a március 7-i hajó-esten megmutatta experimentális oldalát, hiszen a többszörös Fonogram-díjas downtempo, electronica, trip-hop, chillwave formáció, a Belau live performanszára táncolhattak a táncművészeti egyetem növendékei. 







A Kedves Péter-Buzás Krisztián alkotta Belau számos külföldi fellépést tudhat már a háta mögött, jelenleg pedig az utolsó simításokat végzik a hamarosan megjelenő harmadik nagylemezükön, így számos izgalmas kulisszatitkot is elcsíphettünk.

Szécsi Böbe, Ohnody is állt már a mikrofonnál


ezen az estén pedig Myra Monoka hangján szólaltak meg a dalaik.






Ugyanakkor a Massive Attack énekesnőjével is dolgoztak már együtt. Az énekesnők selymes, már-már bársonyos hangszíne jól illeszkedik a leginkább a trip-hophoz és az elektronikához húzó zenei alapokhoz.

A ringatózás kifejezés ebben a vonatkozásban ténylegesen a zene hullámain való ringatózást jelenti


– Lassabb, meditatívabb hangulatot igyekszünk teremteni, ami kintről befelé vezeti a hallgatót – fogalmaz Kedves Péter.


– Ez a zene és ez az utazás számunkra is segítség volt az elmúlt években, hogy közelebb kerüljünk önmagunk megismeréséhez – mondta Buzás Krisztián.


– Minden lemezünkbe beemeltünk valamilyen különleges hangulatot – az érkező, új album esetében ez a Karib-tenger hangzásvilága és impressziói – és ez összefoglalja a korongot, s egyfajta egységet képez a dalok között – hangsúlyozta Kedves.






Fonogram-díj, Európa- és világkörüli turné is a formáció sajátja. Elmondásuk szerint a rengeteg befektetett munka megtérülése ez, de a lényeg, hogy élvezik, amit csinálnak. Kiemelték az alázatot is, hiszen nincs semmilyen megfelelési kényszerük az alkotói folyamattal kapcsolatban. 


– Csináljuk, ami jólesik és élvezzük ennek minden áldásos hatását. Áprilisban Grönlandon játszunk majd egy fesztiválon – mondták a tagok.


Belau dalszövegeket itt találsz.


 


 

Telitalálat volt a Hajógyár szervező-gárdájától, hogy a Zene x Tánc koncepciója keretében illesztették be a formációt a sorozatba.


A Belau igazán komfortos teret teremtett a Tellabor Társulat műsorának és annak a kortárs táncművészetet a klasszikus balettel ötvöző performansznak, amelyet a Kulcsár Noémi által alapított műhely az A38 színpadára varázsolt. Mert ez az este valóban varázslat volt. Szárnyalás valami meseszerű, álombéli tájon, ahol szinte látjuk a levegőben repülni a hangjegyeket és ha felülünk az egyik hátára, szárnyain magunk is átélhetjük a táncművészet, a mozgás és a dallamok könnyedsége általi hullámzás éteri, már-már anyaméh-érzéshez hasonlatos (atmo)szféráját.





És ami az egyik legnagyobb értéke és hozománya, egyfajta missziója is lehet a Hajógyárnak: az este alapján úgy tűnik, hogy a Belau és a Tellabor Társulat együttműködésének jövőbeli nyúlványa gyökeret vert az A38-on.

 

Az esemény a Petőfi 200 Emlékév keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre. 




 

 

Fotók: Hajógyár hivatalos

 

További hírek

További hírek

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább