Új dátumot kapott a Bring Me The Horizon budapesti koncertje

A Bring Me The Horizon koncertje előrébb került, így 

a brit szupersztárcsapatot június 1-jén hallhatjuk az Arénában

az eredetileg tervezett, augusztusi időpont helyett. A zenekar koncertjére annyi az érdeklődő, hogy az új dátum mellett a beforgatott Aréna helyett a teljes Aréna a metalcore banda és rajongói rendelkezésére áll majd, akikre így már alig több, mint félévet kell csak várnunk.


A Bring Me The Horizon első hazai headline koncertje pont a Dürer Kert régi nagytermében volt, most pedig a Dürer Kert és a Live Nation szervezésében első Aréna koncertjükre készülnek Budapesten! 

A zenekar eredetileg 2022-ben érkezett volna, majd a Covid-járvány miatt tolni kényszerültek a turnét

jövő augusztusban pedig az USA-ban és Kanadában koncerteznek, ezért kapott most ismét új dátumot a budapesti fellépésük is. A metalcore isteneinek is többször kikiáltott banda másfél évtizedes fennállása alatt többször szerepelt a brit sikerlistákon, négy Kerrang! díjjal büszkélkedhetnek – köztük kettő a Legjobb Brit Bandának és egy, a Legjobb Koncertzenekarnak járó elismerés –, kétszer jelölték őket Grammy-díjra és számaik világszerte felkapottak a rock rádiókban is. 




A zenekar év elején jelentette meg Post Human: Survival Horror c. középlemezét

Ez a tervek szerint a Post Humanre hallgató sorozat első darabja. Erről az anyagról emelték ki nemrég a DiE4u-t, mely a mérgező rögeszmékről szól és egy meglehetősen erős klipet is kapott. 

Ahhoz, hogy végre élőben hallhassuk a zenekar horror show-ját végre már nem is kell olyan sokat várni: találkozzunk június 1-jén az Arénában, ahol a férj és feleség által alapított, kanadai heavy metál banda, a Spiritbox kíséri őket. 


  


 Fotók: Live Nation Magyarország hivatalos

További hírek

További hírek

© 2025 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább