Igazi hasító, metamodern dalvers készült a Kaukázus Janójával és Prédikátorral közösen

Kardos-Horváth János, a végtelenül szellemes Kaukázus zenekar frontembere, A Dal tavalyi győztese, és a mostanában Prédikátor néven publikáló Pajor Tamás, aki nemcsak a 80-as évek undergroundjának, hanem napjainknak is meghatározó és utánozhatatlan dalköltője ezúttal együtt „Rálátás” címmel alkottak különlegest. 


A Rálátás című Kaukázus-dal szövegét itt találod.

 

Pajor Tamás az egykori Neurotic banda alapítója napjaink elismert Fonogram- és Artisjus-díjas dalszerző-előadója olyan világnézettel, ami teljesen ellentétbe megy a fogyasztói társadalmunkat érintő ideákkal. A Prédikátor értékteremtő és szövegközpontú dalszövegei felérnek egy kortárs, dallamba burkolt verssel: így példádul az orosz-ukrán helyzetre reflektált „Majdan” című felvételében – amelyet a tavalyi Magyar Klipszemlén is jelöltek a legjobb koncepció kategóriában év végén, legutóbb pedig a „Mindenki megvan” című megérintő szerzeményében szólt vigaszul a háború és pandémia áldozataihoz Oláh Gergő, Friderika, ifj. Balogh Ferenc, Tibes közreműködésével.


A Kaukázus dalszövegeit itt találod.




 

A legújabb közös, a „Rálátás” ötvözi a Kaukázus alternatív zenéjét és Prédikátor blues-os elmélkedését, így mind zeneileg, mind szövegileg is élménydús „Rálátás”-t kaphatunk a körülöttünk zajló világra, jelenségekre.

 

„Ez a városi látomás pazar nyelvi leleményekben ad tényleges rálátást a kiégés és a lehúzás társadalmáról, az etetés tökélyre fejlesztett, csilivili mechanizmusairól, ideológiai káoszáról.


Hangvétele, formanyelve igen távol áll a fájdalmasan közhelyes celebnyelv látszólagosan nagyot, valójában semmit sem mondó frázisaitól” - osztotta meg Pajor Tamás a dal tartalmát. 


A Prédikátor dalszövegeit itt találod.


Pajor Tamás exkluzív interjú itt.





Fotók: Kardos-Horváth János és a Prédikátor hivatalos

További hírek

További hírek

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább