Ízig-vérig dübörgő ház lett Metzker Viki és Andro rég várt kollabja

Szinte már kérte a Emergency House ’90-es évekbeli diszkóslágere, hogy korunk elektronikus szellemében átdolgozzák. Hazánk elsőszámú sztár DJ-producerei, Metzker Viktória és Andro nyúlt hozzá a tombolós klasszikushoz. Sokan vártak erre a pillanatra, hiszen az alkotópáros barátként most végre először sort kerített egy kollabra.


EMERGENCY HOUSE DALSZÖVEGEK ITT.




 

Négy éve született meg a „Dübörög a ház” átdolgozás gondolata Androtól és Metzker Vikitől: többféle zenei elképzelésük is volt, de végül hűek maradtak az eredeti verzióhoz, amit megspékeltek egy zúzós koncepcióval.


METZKER VIKTÓRIA DALSZÖVEGEK ITT.




 

Dj szettjeikben azóta felváltva játsszák a felvételt, amit a közönség nagyon megszeretett és arra biztatták a duót, hogy hivatalosan, videóklippel együtt publikálják szélesebb körben is. Azért is nagy szó ez, hiszen Andro és Viki kapcsolatuk alatt nem adott ki közöst, de most végre összeálltak egy dalban.

 

„Androval hét évig voltunk együtt, aztán különváltunk, de a barátság a mai napig megvan. Sőt a férjemmel is jóban vannak, szerencsére így alakult, ami ritka” – mesélte Viki a projekt hátterét.


ANDRO DALSZÖVEGEK ITT.

 

A videóklip nosztalgikus, az akkoriban uralkodó indusztriális stílusú képsorokkal éleszti újjá az örökkévaló bulihimnuszt.





Fotók: Metzker Viktória és Andro hivatalos

További hírek

További hírek

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább