A Magyar Zene Háza Szabadtéri színpadán az egyedi formációk és műfajhatárokat feszegető koncertek mellett számos jól ismert, illetve feltörekvő zenész kap lehetőséget, sőt a programkínálatban a nyár folyamán filmvetítések, DJ szettek és családi programok is helyet kapnak majd.
Május 7-én a Tánc a Parkban sorozat első alkalmával a táncházzenészekből összeállt Erdőfű zenekar kárpát-medencei népzenével ébreszti a szabadtéri színpad közönségét a hosszú tél után, majd május 16-án a Random Trip és a Seven Seconds In the Future, azaz Budapest két legismertebb improvizációs csapatának közös projektje, a Vibe Changers tér vissza a tavalyi nyár során végig nagysikerrel futó koncertek után.
A Szabadtéri színpad részben ingyenes koncertjei sok esetben a Ház kirakataként szolgálnak, még több Liget látogató számára elérhetővé téve a Zene Háza alapvető misszióját, a zene bemutatását. Rögtön az első hónapban fellép a 20. századi magyar kamarazenei kultúra méltán világhíres formációja, a Kodály vonósnégyes, majd az Orbay Lilla Quintet ad letisztult és összeforrott hangzású koncertet a pop és jazz műfajának határán. A nyarat a műfaji határokon átívelő, előremutató zenéknek platformot biztosító Berlin-Budapest Expressz minifesztivál robbantja be. A kétnapos rendezvény elektronikus zenei fellépői között megtalálható Grischa Lichtenberger, Berlin egyik legizgalmasabb elektronikus zenésze, Sven Helbig, aki többek között a Pet Shop Boys és a Rammstein zenekar hangszerelője, valamint az angol Loraine James is. Mellettük két további izgalmas formáció előadása ingyenesen is elérhető lesz a szabadtéri színpadon.
A nyár folyamán emblematikus magyar zenés filmeket vetítünk, a szombat délelőtti ingyenes családi programokban feltörekvő tehetségek mutatkoznak be, és persze még rengeteg izgalmas zenés produkció lesz. Ezek közül is kiemelkedik majd július közepén kétnapos tematikus eseményünk, a Távoli Kultúrák Fesztiválja, amely idén Dél-Amerika zenéit mutatja be.
A szabadtéri koncertek mellett április utolsó hétvégéjén ismét megnyílik a Zene Háza kerthelyisége, a ZeneKert is.
Szabadtéri programok június elejéig:
május 7. Tánc a parkban: Erdőfű
május 16. Vibe Changers x Schoblocher Barbara (Blahalouisiana) x Vavra Bence
május 21. Tánc a parkban: Samu Zoltán és zenekara
május 26. Kodály vonósnégyes
május 27. Orbay Lilla Quintet
május 30. Vibe Changers x Saya Noé x Zentai Márk (Mörk)
június 2. Berlin-Budapest Expressz: Németh András Istvánfi Balázs Duó
június 3. Berlin-Budapest Expressz: Oláh Norbert és zenekara
június 4. Tánc a Parkban: Erdőfű
További információ: Szabadtéri koncertek (zenehaza.hu)
Fotók: Liget Budapest/Palkó György