Külföldi premieren mutatják be a Huszonhat év – Privát PETŐFI koncertszínházi előadást

A budapesti debütálás után Brüsszelben is bemutatkozik a Huszonhat év – Privát Petőfi koncertszínház. A 200 évvel ezelőtt született költőóriás, Petőfi Sándor alakját megidéző előadást a külföldi közönség a belga fővárosban láthatja először. A Petőfi Kulturális Ügynökség Petőfi-bicentenáriumi programjának a brüsszeli Liszt Intézet ad otthont.

 

Koncertszínházzal idézi meg Petőfi Sándort Adorjáni Bálint színművész alkotótársaival, Kacsó Hanga énekessel, Juhász Anna irodalmárral és Szabó Dániel cimbalomművésszel május 2-án a brüsszeli Liszt Intézetben. A Petőfi-bicentenárium kapcsán életre hívott produkció egyik különlegessége, hogy személyes oldalról közelít Petőfihez, hisz egy olyan alkotóról van szó, akinek az életrajza is műalkotás. A személyes látásmódot keretezi, hogy a két főszereplő az életben és a színpadon is egy párt alkotnak. 

 

– Sokféle zenei anyaggal közelítenek Petőfihez, de úgy éreztük, hogy a leginkább illeszkedő, ha autentikus népzenébe ágyazva jelenik meg mind a költészete, mind fordulatos életútja. Petőfi műveit Adorjáni Bálint színművész szólaltatja meg, hozzá csatlakozik autentikus népdalokkal felesége, Kacsó Hanga, a Kárpát-medence egyik legjobb népdalénekese – mondta el Asztalos Emese irodalomtörténész, az előadás szerkesztője.

 

A négy hangra komponált előadás bő egy órában meséli el költő és a hozzá kapcsolódó asszonyok – édesanyja, szerelmei –, valamint az Örök Gondviselő hangján a reformkor hősének sokszínű életét. Petőfi, ahogy magáról vall, sosem állhatta az alárendeltséget. Sokáig kóborolt, függetlenségtől való függése folytán meggyűlt a baja az iskolákkal. Volt katona, vándorszínész, s színészként publikálta első versét. A Kiskunság, az Alföld, Pest és a Pilvax mind főszereplők lettek életében, ahogy a szerelem és a szabadság utáni vágy is. Forradalmár volt, újító és bátor vezér, élete mottója: koldusbot és szabadság! 


A Huszonhat év - Privát Petőfi a zene, a történetmesélés, az ének és a vers erejével mutatja be a költőt, környezetét, indulatait, életének fordulópontjait.






A történet Petőfi népdallá vált költeményei, versei és útirajzai segítségével bontakozik ki. A koncertszínház egy az eddiginél is összetettebb és érzékenyebb Petőfivel ismerteti meg a nézőközönséget. 

 

– A budapesti teltházas bemutató sikere megerősített minket abban, milyen jó úton jártunk, hogy az előadásba levelek, naplók és versek mellé válogattunk olyan szövegeket, amelyek Petőfi-versekből formálódtak népdalokká. Így lett még érzékenyebb az a kép, amiben nem kell átmagyaráznunk, újramagyaráznunk őt, Petőfit, hanem közelebb léphetünk hozzá, és általa az örökségünkhöz is  – nyilatkozott Juhász Anna irodalmár. 


A Huszonhat év – Privát Petőfi a Petőfi Kulturális Ügynökség saját produkciója.


Az előadásban közreműködnek


Adorjáni Bálint - színművész

Kacsó Hanga - énekes

Juhász Anna - irodalmár

Szabó Dániel - cimbalomművész

 

Szerkesztők: Asztalos Emese irodalomtörténész, Juhász Anna irodalmár

 

Időpont: 2023. május 2. 19:00

Helyszín: Liszt Intézet Brüsszel, 10 Treurenberg, 1000 Brüsszel

 

Az előadásra a belépés díjtalan, de regisztrációhoz kötött, melyet itt lehet megtenni.

 

Fotó: PKÜ/Oláh Gergely Máté

 

 

 

 

További hírek

További hírek

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább