Júliusban kezdődik a Fatemplom Fesztivál Magyarföldön

A Neil Young Sétány koncertjével július 17-én kezdődik a Fatemplom Fesztivál Magyarföldön.



 


Gryllus Dániel, a Kaláka együttes vezetője, a fesztivál egyik alapítója kiemelte: rangos szereplő gárda érkezik az őrségi településre. Három napon át szabadtéri és templomi zenés programok, illetve világi és egyházi előadások váltják majd egymást. Fotóiból - "Ahogy a telefonom látta" címmel nyílik majd kiállítás - fűzte hozzá. 


A zalai vármegyeszékhely művészei és együttesei - köztük a Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar - is rendszeresen részt vesz a fesztiválon. Idén különleges műsorral is készülnek; Mátyás István és Tóth László két zongorán játszik Bach- és Mozart-versenyműveket - ismertette Tóth László zongoraművész. 


A hangversenyt követően a Csík Zenekar ad koncertet. Az estet Rátóti Zoltán és Mátyás István Legendák Assisi Szent Ferenc gyermekkorából című előadásával zárják. 


Szombaton Sőregi Anna Széki versek című lemezéről mutat be részleteket, majd az alapításának 55. évfordulóját ünneplő Kaláka lép színpadra. Ezt követően a Ripoff Raskolnikov Band muzsikál a közönségnek. 


Vasárnap délelőtt ökomenikus istentiszteletet tartanak, ahol a szolgálattevő lelkészek mellett a fesztivál résztvevői is közreműködnek. 


A programsorozatot délután Lakatos Mónika, Szirtes Edina Mókus és a 4 Bones, valamint Berecz András fellépésével folytatják. 


A háromnapos fesztivált zenés irodalmi összeállítással zárják; Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák, valamint a Tükrös együttes Arany János és Petőfi Sándor levelezésére épülő koncertet adnak. 



 

 

Fotó: Fatemplom Fesztivál

 

További hírek

További hírek

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább