Augusztus 20. - Road Movie Live a Műegyetem rakparton

A Bagossy Brothers Company, Curtis, a Honeybeast és Zséda is fellép a Road Movie Live színpadon augusztus 19-én és 20-án a budapesti Műegyetem rakparton.

 

A Road Movie Live évről évre a Szent István-nap egyik legnépszerűbb programhelyszíne, ahol a magyar zenei élet képviselői adnak koncertet.


A Road Movie projekt részeként az elmúlt öt évben számos olyan dal született, amely Magyarország különböző tájait és városait ünnepli, így a közönség hallhatott már a Balaton, Sopron, Debrecen és Szentendre által inspirált szerzeményeket.


Idén az új előadóknak köszönhetően újabb települések kerülhetnek fel a Road Movie országtérképére


Szeged képviseletében színpadra lép a Hűvös és a Honeybeast, míg Paszabot a Parno Graszt, Pápát pedig Zséda jeleníti meg a koncertműsorban.


A kétnapos, ingyenesen látogatható rendezvényen olyan ismert előadók is szerepelnek, mint a Bagossy Brothers Company, Curtis, a Roma Soul és a Random Trip.


Minden Road Movie-dalhoz készült videóklip és riportfilm is, amelyekből válogatást láthat majd a közönség.




Az ünnepségsorozat részletes programja, valamint az előadókkal és a műsoraikkal kapcsolatos információk elérhetők a folyamatosan frissülő szentistvannap.hu honlapon és a Szent István Nap mobilalkalmazásban.

 


Fotó: Road Movie

 

További hírek

További hírek

© 2025 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább