Bakeliten jelenik meg a Klasszik: találkozz a Hősökkel a Rootsban

Klasszik bakelit és új merchkollekció a Hősöktől

 

A Hősök december 7-én a Rootsban várja a közönséget egy jó hangulatú, kötetlen eseményre.

 

A 2001 óta töretlenül aktív formáció a tavaly húszéves Nyelvtan után most újabb anyagot jelentet meg vinylen: a 2008-as Klasszik december 7-én lesz először kapható a Rootsban. A lemez több szempontból is fontos állomás volt a zenekar életében. A dalokon olyan közreműködőkkel dolgoztak, mint az NKS és az Idő Urai tagjai, a Vadd Fruttik, Sub Bass Monster és Pixa, és az album annak idején a műfaj egyik legfontosabb eseményén, az OSG-n mutatkozott be.

 

A dupla bakeliten megjelenő Klasszik mellett a Hősök limitált merchkollekcióval is készül szombatra, és pár dal erejéig mikrofont is ragadnak. 


Az ingyenes, 15 órakor kezdődő esemény hangulatfelelősei Dj Gerryson és Dj Venom lesznek. A zenekarral egyébként két nappal később a Gold Record hagyományteremtő szándékkal megrendezett merchvásárán is lehet találkozni, ahol a kiadó több előadója mellett ők is képviseltetik magukat, ráadásul egy izgalmas pódiumbeszélgetésre is sor kerül velük.

 

Klasszik a Rootsban


Merch Market az Akváriumban

 

Fotó: Hősök

További hírek

További hírek

© 2025 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább