Egy elképzelt találkozás margójára: itt a Pandóra Projekt legújabb dala

A zenekar célja, hogy mindenki merje megélni az érzelmeit.

 

A nem lehet szövegét egy személyes történet ihlette, ami sokak számára ismerős lehet. „A tavalyi év első hónapjai nagyon meghatározóak voltak, ugyanis végre megengedtem magamnak, hogy introvertált legyek. Otthonról dolgoztam, dalokat demóztam fel, a menedzserünkkel, Alidával elkezdtük megtervezni az évet, mindeközben rengeteget tanultam” – mesélte a zenekar frontembere, Végh Janka. „Egy februári napon kimerészkedtem a lakásból és összefutottam a környéken a volt barátommal, akivel akkoriban még viszonylag friss volt a szakítás. Nem volt nagy jelenet, egymásra mosolyogtunk, talán intettünk is. Amikor hazaértem, elkezdtem gondolkodni, miért így történt. 


Miért most? Miért mosolyogtam, miközben még haragudtam rá és magamra is? Miért nem mentem oda, miért nem tettem fel neki az összes kérdést, amire az együtt töltött évek és a külön töltött hónapok nem adtak választ?”


Pandóra Projekt-dalszövegek itt.

 

Többen jártunk már így: egy váratlan találkozás megannyi kimondatlan gondolatot korbácsol fel, amelyek még hazaérve is fortyognak az emberben.


Ilyenkor terápia lehet, ha valamilyen formában utat engedünk nekik. „Tinikorom óta szerves része az életemnek és a mentális egészségem megőrzésének a dalszövegírás, és ekkor is ehhez nyúltam. Ráébredtem, hogy kicsit emésztett a bezártságommal együtt járó némaság. A szöveg megírása közben azt képzeltem, hogy újra találkozunk, és mint egy rossz tinidráma főhőse, ráolvasok mindent a fiúra. Ez a gondolat megnyugtatott. Természetesen élőben sosem lenne merszem megtenni ezt, ahhoz nyuszi vagyok. De a dal szerintem jó lett, és a haragomat is megéltem” – mondta Janka.

 

Hallgasd meg a dalt itt.



 

A Pandóra Projekt célja, hogy zenéjükkel segítsék az érzelmek megélését. „Szeretném kiadni a dühömet, a boldogságomat, a fájdalmamat, mindent, ami bennem van. Csodálatos, hogy ezeket nem kell elfojtanom, hanem zenévé alakulhatnak. Ha pedig az embereknek tetszik, amit csinálunk és az üzenet is átmegy, hogy ér tombolni, sírni, nevetni, kiabálni és nem kell megfullasztani magunkat az érzelmeinkben, az csak a cseresznye a hab tetején” – fogalmazott Janka.

 

A zenekar április 20-án a Turbinában ünnepli működésének negyedik évét. Májusban egy kislemez, ősszel pedig egy album megjelentetését tervezik.


Facebook-esemény

 

Fotók: Pandóra Projekt

 

További hírek

További hírek

© 2025 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább